A sok táncművész jelentkező miatt a tánc, mint állásterület elég komoly verseny helyszíne lett. A tehetséged már nem elég ahhoz, hogy megszerezz egy szuper táncművész állást.
Ideje elkészíteni egy jól megírt táncművész önéletrajzot.
Nézzük meg, hogy hogyan tudsz tökéletes táncművész önéletrajzot készíteni a mi sablonunkkal ahhoz, hogy biztosan behívjanak egy meghallgatásra.
A sablon mellett találsz majd profi táncművész önéletrajz példákat és plusz linkeket olyan oldalakra, ahol szintén jól megírt táncművész önéletrajzokat találhatsz.
Tartalomjegyzék
A legjobb a formátum a táncművész önéletrajzhoz
E három formátum közül választhatsz:
Fordított időrendi sorrend
Ezt a hagyományos típust ajánljuk a táncművész önéletrajzodhoz.
A legtöbb munkaadó számára ez az ismerős önéletrajz típus.
Kiemeli a jelenlegi és legfrissebb tánc projektedet és előadásaidat, így gyorsan át lehet nézni, min dolgoztál mostanában.
Emellett ez a legkompatibilisebb a jelentkezés szűrő rendszerekkel, vagyis az ATS-sel. Ebben a formátumba íródott táncművész önéletrajz mintákat és sablonokat a legkönnyebb találni.
Listázd ki a táncművész munkáidat, kezdve jelenlegivel vagy legfrissebbel, majd azt kövesse az előtte lévő munkád, és így folytasd a felsorolást addig, amíg el nem érsz életed első munkájához.
Mindegyik megálló álljon egy pozíció leírásból, a táncstúdió nevéből vagy a cég nevébőll, ahol táncoltál, és a kezdő illetve kilépésed dátumát is tüntesd fel.
- Használj bulletpontokat a szerepeid és elért eredményeik bemutatásához, és ezt tedd meg mindegyik beosztás esetén.
- 5 fő szerepre, feladatkörre szűkítsd le a felsorolást mindegyik pozíció esetén, és azokat válaszd ki, amelyek a megpályázott álláshoz kapcsolódnak. Az olyan feladatköröket hagyd ki, amelyek nem mutatnak valódi értéket, például: “A táncstúdió lefoglalása a háttértáncosok számára.”
- Olvasd át az álláshirdetést és keress benne olyan kulcsszavakat, amelyek elvárásként szerepelnek.
- Használd a cselekvésre felszólító szavakat. Például ahelyett, hogy azt írod: “A háttértáncosok mozdulatait tanítottam be”, inkább írd azt: “A háttértáncosokat betanítottam”.
- Számmal mérhető eredményeket mutass fel, például hogy a főiskolán a tanulmányi átlagod 3.6 volt.
- Ha több nagy eredményt is fel tudsz mutatni, akkor azokra hozz létre külön szekciót “Legfontosabb eredmények” címszó alatt.
A népszerűsége miatt a többi jelentkező is vélhetően ezt a formátumot fogja használni. Használd ki a különlegességeit arra, hogy a te táncművész önéletrajzod kissé eltérő legyen a többiekétől.
Ez a típusú önéletrajz azonban kiemeli a munkatapasztalatban található hiányosságokat, amelyeket a munkáltató nem annyira fog kedvelni. Emellett azoknak a jelentkezőknek sem ajánlott, akik most szeretnének táncművész karriert elkezdeni.
Funkcionális formátumú önéletrajz
Másik nevén képesség alapú önéletrajznak is hívják, ugyanis a tánctudásodra és a képességeidre helyezi a hangsúlyt a tapasztalatod helyett.
A legfontosabb részei éppen ezért a karriercél meghatározás és a tudásodat bemutató rész. Azoknak ajánlott, akiknek még nincs szakmai tapasztalatuk a tánc területén.
Ez a típus azonban a potenciális munkaadóban azt az érzést is keltheti, hogy rejtegetsz valamit, és az ATS szűrőjén is nagy valószínűséggel elbukik.
Kombinált önéletrajz típus
A harmadik típus a kombinált önéletrajz típus, amely a funkcionális és a fordított időrendi típus előnyeit vegyíti. A fókuszt a tudásodra és képességeidre helyezi, de mindezt megfelelően alátámasztja a táncművész háttereddel.
Nincs mindenki számára megfelelő típus, ezért azt kell figyelembe venned, hogy mit szeretnél hangsúlyozni: a táncművész hátteredet, a tudásodat, vagy éppen mindkettőt.
Ha szeretnél jó táncművész önéletrajz mintákat és példákat látni, kattints ide
Hogyan épüljön fel a táncművész önéletrajzod?
Általában az önéletrajzok 5-6 szekciót tartalmaznak, attól függetlenül, hogy milyen típust használsz. Csak abban különböznek egymástól, hogy épp melyik szekciót emeled ki.
A példánk most a fordított időrendi sorrendű önéletrajz típusokra jellemző, amelyekbe ezek a szekciók kerülnek:
- Elérhetőség, személyes adatok
- Szakmai bemutatkozó vagy karriercél meghatározás
- Szakmai tapasztalat
- Tanulmányok
- Készségek, képességek, tudás
- További információk, mint az elért eredmények, csoporttagság, táncformáció tagság stb.
Mindezek mellett azonban táncművész önéletrajzod stílusát is meg kell tudnod találni.
Margók
Körülbelül 2,5 cm széles margókat használj. Egy ekkora területen elfér az összes fontos információ, anélkül, hogy túlságosan zsúfoltnak hatna.
Emellett azt is elkerülöd, hogy a túl sok tér miatt üresnek tűnjön.
Betűtípus
A 11-12-es betűméretet válaszd a legtöbb szöveg méretének a táncművész önéletrajzodban. Kerüld a nagyon feltűnő stílust, mert olvashatatlan, és inkább a következő betűtípusokból válassz:
- Book Antiqua
- Serif
- Cambria
- Didot
- Garamond
- Georgia
- Times New Roman
- Sans Serif
- Calibri
- Helvetica
- Lato
- Trebuchet MS
- Verdana
Fejléc
Az önéletrajzod fejléce kell, hogy világosan megmutassa, miről fog szólni a következő szekció.
Használj hozzá nagyobb betűt, így jobban észrevehető, hogy ott új szekció következik.
Használhatsz még vastag, dőlt, vagy végig nagybetűket is ahhoz, hogy még szembetűnőbb legyen a szekció címe. Ehhez viszont az szükséges, hogy a szöveg többi részében konzisztens maradj mind a méret, mind a típus kapcsán.
Elrendezés
Használj bal oldali elrendezést, mert így letisztultabbnak tűnik önéletrajzod.
A nevedet és elérhetőségeidet nyugodtan igazítsd középre, de minden más bal oldalra legyen rendezve.
Egyes vagy 1,15-ös térközöket használj, így könnyen olvashatóvá válik táncművész önéletrajzod. Minden fejléc előtt és után hagyj ki egy sort.
Egyéb elvárások
Mindig PDF fájlformátumban mentsd el az önéletrajzodat. Ez a legnépszerűbb formátum, ugyanis szinte bármilyen eszközről meg lehet nyitni, és nyomtatás közben sem csúszik el a szöveg vagy kép.
Néhány helyen azonban kérhetik, hogy MS Word formátumban küldd el az önéletrajzodat – ezt mindig csekkold küldés előtt.
Hacsak máshogy nem kéri a leendő munkaadó, tartózkodj attól, hogy képet is teszel az önéletrajzba.
Karriercél meghatározás a táncművész önéletrajzba
A táncművész önéletrajzod stílusának kell felhívnia a figyelmet magára – szuper, ez sikerült. Most jön azonban a nehezebb rész.
Amennyiben már tapasztalt táncművész vagy, akkor egy szakmai összegzést szeretnének látni a munkaadók, ha azonban még nem rendelkezel tapasztalattal, akkor egy karriercél bemutatkozót.
Ez a karriercél meghatározás vagy szakmai bemutatkozó, összegzés megmutatja, mit tudsz ajánlani a munkáltató számára. Megmutatja, hogy érdemes-e téged behívni és rád szánni az időt, vagy inkább mást válasszanak helyetted egy személyes elbeszélgetésre.
Hangsúlyozd a legnagyobb táncművész eredményeidet.
Ha a cél egy első meghallgatás, akkor a karriercél meghatározásodnak azt kell demonstrálnia, hogy milyen tánc tudással rendelkezel, és mekkora motiváció hajt, hogy felvegyenek.
Hogyan írj hatásos karriercél meghatározást
Nézd meg a következő karriercél meghatározást vagy szakmai bemutatkozót.
Abban az esetben, ha még csak most kezded a karrieredet, akkor pedig ezeket a táncművész önéletrajz karriercél meghatározásokat nézd meg.
Látod már a különbséget?
Amikor megírod a karriercél meghatározást vagy szakmai összegzést, ezekre mindig figyelj oda:
- Melléknévvel kezdd, amelyik megmutatja, milyen táncművész vagy.
- Használd a táncművész szót. Azt is érdemes feltüntetni, milyen tánc stílusban vagy otthon.
- Amennyiben már van szakmai tapasztalatod, azt is írd oda, hogy hány éve dolgozol a területen.
- Röviden fogalmazd meg mi a célod a jövőben.
- Hangsúlyozd a legjobb előadásodat. Utalj az álláshirdetésre, hogy olyan dolgokat szerepeltess az önéletrajzodban, amelyek relevánsak a lehetséges munkáltatód számára.
Tippek, hogy kiemelkedjen a munkaleírásod
Amennyiben profi táncművész vagy, akkor a leendő munkáltató biztosan kíváncsi lesz arra, hogy mit értél el eddig. Ez a szekció azonban nemcsak az eredményeid felsorolására használható, hanem arra is, hogy demonstráld, milyen elkötelezett vagy a szakmai iránt, és mekkora motiváció hajt a siker felé.
Listázd ki a fellépéseidet – TV produkció, balettársulat, szólóestek, stb. Az nem számít, hogy kulcsszereped volt, vagy csak háttértáncos voltál.
Használd az álláshirdetést útmutatóként, és azokat tedd bele a táncművész önéletrajzodba, amelyek relevánsak a megpályázott táncművész munkádhoz.
Ne írj egy összefüggő bekezdést a szakmai tapasztalatodról.
Elégnek kell lennie annak, hogy felsorolod, milyen produkciókban szerepeltél, és milyen szerepek játszottál már.
Szakmai tapasztalat
Itt láthatsz egy táncművész önéletrajz példát, azon belül is a szakmai tapasztalatot:
Balett Társulat tagja és Színházi szerepek
2018-2019
Szerepek:
Hattyúk Tava – Odett
Diótörő – Clara
New York City Balett Intézet
Balett Társulat tagja és Színházi szerepek
2016 – 2018
Szerepek:
Hattyúk Tava – Anyakirálynő
Hamupipőke – Anasztázia
Jane Eyre – Balett Társulat
2016 – 2018.
A következő darabokban játszottam: Hattyúk Tava, mint Anyakirálynő, Hamupipőke, mint Anasztázia és a Jane Eyre, mint a Balett Társulat tagja vettem részt.
Amerikai Balett Intézet
2018-tól 2019-ig
A következő szerepekben játszottam: Hattyúk Tava, mint Odett és a Diótörőben, mint Clara.
A második példa több szempontból is hibás.
Először is, le kell nyűgöznöd a koreográfus vezetőt, ezért érdemes a főbb szerepek előre venni, mint amilyen Odett vagy Clara szerepe.
Másodszor, hasonlítsd össze, miben különbözik még az első és a második példa. Az első könnyen olvasható és világosan megmutatja a munkáltatónak az eredményeket. A másodikat ezzel ellenben azonban kissé nehezebb olvasni.
Harmadszor pedig, az időtartam jelölése nem konzisztens. Ha úgy írod az első tapasztalatnál, hogy 2016-2018, akkor a következőnél is ezt a formátumot használd.
Nézzük meg egy pályakezdő esetében ezt a szekciót:
ABC Tánctársulat
Január – Június 2019.
- Híres koreográfus vezetése alatt a koreográfia elsajátítása és előadása a színpadon.
- TV produkciókban való részvétel.
- A jelmezek kialakításábanl való részvéte.
ABC Tánctársulat
- január – június
- John Doe vezető koreográfus által tartott órákon a kortárs és klasszikus táncművészet elsajátítása.
- Heti kétszer a Live TV csatornán élő előadásban és havi kétszer előre felvett TV produkciókban való szereplés.
- Együttműködés a többi táncművésszell a koreográfia tökéletes kivitelezése érdekében.
- A produkciók jelmeztervezőjével való ötletelés.
Főbb eredmények:
- A Marcy’s fő táncművésze az egyik hirdetésükben.
A második táncművész önéletrajz példa megmutatja a leendő munkaadónak, hogy talán még nincs hatalmas szakmai tapasztalatod, de azért érdemes veled tovább menni. Egy híres koreográfus megnevezése és a főbb eredmények felmutatása briliáns egy munkatapasztalat megírása során.
Készíts egy figyelemfelkeltő tanulmányokról és eredményekről szóló szekciót
Amennyiben nincs elég táncművész tapasztalatod még, akkor inkább a tanulmányaidra helyezd a fő fókuszt.
A casting munkatársak tudni akarják majd, hogy hol és mit tanultál, milyen tudással rendelkezel. Minden releváns kurzust említs meg, amelyben részed volt a tanulmányaid alatt.
Külön emeld ki, hogy milyen területek érdekelnek igazán.
Itt láthatsz erre egy remek példát:
Táncművész szak
Budapesti Kortárs Főiskola
2015-2019
- Hip hop, modern jazz, balett és báli táncok elsajátítása.
- Koreográfia, tánc előadás és tánc történelem területén szerzett érdeklődés.
- Kéthavonta a tánc tanítási módszerek kialakításában való kezdeményezés.
- Az egyetemi napokra táncprodukciók koreografálása.
- A csapat integritás megőrzésének érdekében együttműködés a többi táncművésszell.
Főbb eredmények
- Átlag: 3.20
- 2018-ban Legjobb Táncművész díj elnyerése az egyetemi versenyen.
Suzana Stankovic, aki a New York-ban található Vad Szívek Táncstúdió alapítója és nemzetközileg elismert balettművész szerint érdemes egy rövid videót belinkelned egy tánc próbáról vagy egy előadásodról, mert jelentős mértékben elősegítheti a karrieredet, és biztosan alátámasztja azt, amiről írsz a táncművész önéletrajzodban.
Adj meg egy linket az előadásodról.
Milyen tudást és képességet érdemes megemlíteni a táncművész önéletrajzban?
A castingért felelős munkatársak hatalmas tudással rendelkező táncművészeket választanak.
Ennek a tudásnak pedig nemcsak a tánc gyakorlati tudásáról kell szólnia, hanem a képességeidről és készségeidről is.
Szabd az álláshirdetésnek megfelelőre ezt a szekciót.
Itt láthatsz néhány példát arra, hogy milyen képességeket érdemes beleírni a táncművész önéletrajzba:
Gyakorlati tudás
- A kedvelt tánc stílus, például balett, hip-hop, modern jazz stb.
- Dinamizmus
- Izommemória
- Ritmus
- Mozgás minták
Készségek, képességek
- Aktív hallgatás
- Ügyesség
- Kritikus gondolkodás
- Fegyelem
- Interperszonális képesség
Ne felejtsd ki az elérhetőségeidet sem a táncművész önéletrajzodból
Az elérhetőségeidet mindig frissítsd, mert ezen keresztül fog tudni elérni a castingért felelős munkatárs vagy a leendő munkáltató, amennyiben úgy döntenek, szeretnének veled egy személyes interjút.
Mindenképp foglald bele a mobilszámodat és az email címedet.
Kísérőlevél a táncművész önéletrajzod mellé
A legtöbb ember úgy gondolja, hogy kísérőlevelet írni ma már nem szükséges, pedig nincs igazuk. A HR-esek 72 százaléka ugyanis még mindig várja a kísérőlevelet, még akkor is, ha az álláshirdetésben csak opcionálisként van megjelölve.
Akár online, akár nyomtatott formában küldöd el a táncművész önéletrajzodat és a kísérőleveledet, utóbbi lesz az első, amit meglát a leendő munkaadód.
A kísérőlevél ugyanis mindent megváltoztat. Készíts egy tökéletes kísérőlevelet ahhoz, hogy bejuss a meghallgatásra.
Néhány tipp annak érdekében, hogy nyertes kísérőlevelet tudj írni:
- Nézz utána, ki lesz a casting vezető, és címezd neki a levelet.
- Röviden írd le, miért szeretnél a produkció részese lenni.
- Említs meg 2-3 olyan eredményt, ami illik az elvárásokhoz.
- Egyszerű de hatásos mondattal zárd, mint például, hogy “Várom hívását a meghallgatásra, amely keretein belül megmutathatom a tánctudásomat.”
Hagyd, hogy olyan benyomást tegyen a kísérőleveled az olvasóra, hogy a művészeti vezető és a teljes stáb veled akarjon dolgozni.
Legfontosabb gondolatok
A táncművész önéletrajz minden más karrier önéletrajzától különbözik, és nem szükséges részletes feladatkörök és feladatok bemutatására.
- Használj egy egyszerű, mégis professzionális önéletrajz sablont. Keresd ki a tökéleteset az oldalunkon, és meríts ihletet is!
- A fordított időrendi sorrendet használd ahhoz, hogy hangsúlyozd a releváns szerepeidet.
- Minden releváns információt tüntess fel a táncművész önéletrajzodban.
- Listázd a tánc stílusokat is, amelyekben otthonosan mozogsz.
- Minden olyan kurzust is említs meg, ami a pozícióhoz elengedhetetlen, főleg, ha azt egy közismert tanár tartotta.
- Ha szükséges, a díjakat, elismeréseket is szedd össze egy külön szekcióba.
- Átfogó, letisztult kísérőlevelet írj, amellyel kíséred a táncművész önéletrajzodat.
Nincs időd elkészíteni a tökéletes önéletrajzot? Használd az önéletrajz szerkesztőnket!
Gyakran Ismételt Kérdések
Hogyan írj táncművész önéletrajzot?
Tervezd meg, mit fogsz beleírni a táncművész önéletrajzodba, és egyszerűsítsd le a mondanivalódat.
- Minden, a területen szerzett tapasztalatot írj össze, azokat is, ahol nem kellett előadnod.
- Tanulmányozd az álláshirdetést, különös tekintettel az elvárásokat összegző részre.
- Válaszd ki azokat a képességeket és készségeket, amelyekben te is jártas vagy.
- A legrelevánsabb munkatapasztalatodat írd be az önéletrajzba.
- Formázd meg a táncművész önéletrajzodat.
- Használj fordított időrendi sorrendet.
- Hangsúlyozd a fejléceket, hogy könnyebben megtalálja az olvasó azt az információt, amit keres.
- Könnyen olvasható betűtípust használj.
- A személyes adataidat, elérhetőségeidet az önéletrajz legtetejére írd.
- A neved legyen a legfeltűnőbb az önéletrajzban.
- Mindenképp a legfrissebb telefonszámot és email címet írd bele.
- Lehet, hogy meg kell adnod a korodat, magasságodat, súlyodat is, ha táncművész szerepre jelentkezel.
- Minden fejléc alá kerüljenek információk.
- Limitáld az 5 legfontosabb információra.
Beírhatom azt a készségek és képességek közé, hogy táncművész vagyok?
Az, hogy táncművész vagy, önmagában nem egy képesség, inkább az kerüljön ide, hogy milyen stílusú táncban vagy kiemelkedően jó.
Milyen hosszú legyen a táncművész önéletrajzom?
A táncművész önéletrajz egy oldal hosszúságú legyen, de ha nagyon sok már a szakmai tapasztalatod, vagy több képzést is elvégeztél, akkor akár két oldalas hosszúságú is lehet.
Hogyan rövidítsem a táncművész önéletrajzot?
A legfontosabb információkat hagyd benne, és zárd ki az alábbiakat:
- A megpályázott pozícióhoz nem kapcsolódó hobbi és szakmai tapasztalat.
- Személyes social media profilok, kivéve, ha azokon megtalálhatóak videók az előadásaidról.
- Bérigény és referencia, kivéve, ha azt külön kérik az álláshirdetésben.
További sablonok a táncos önéletrajzhoz