Később természetesen az interjú alatt is jól kell majd teljesítened, illetve lényeges az is, hogy az első hónapokban milyen munkaerő vagy, viszont az első lépés mindenképpen a grafikus tervező önéletrajz professzionális megírása.
Éppen ezért is hoztunk el neked egy jól megírt sablont azzal kapcsolatban, hogy miként is tudod azt jól megírni. Cikkünkben bemutatjuk a kötelező részeket, de részletesen kifejtjük azt is, hogy a különböző részekben mit kell tenned ahhoz, hogy kitűnhess a tömegből.
De, ha már itt jársz, érdemes a többi mintánkat is megnézned, hogy akár azokat felhasználva a hozzád leginkább illő változatát találd meg az önéletrajznak.
Lássuk tehát, hogy mit kell tenned az írás közben.
Tartalomjegyzék
- Grafikus tervező önéletrajz – Itt egy profi minta
- Nézzük a fontos részleteket – Fizetés és lényeges infók
- Mi az ami kötelező és mi az amit kihagyhatsz az önéletrajzból?
- Rövid összefoglaló a kötelező részekkel kapcsolatban
- Első rész – A személyes adatok helyes megadása
- Most pedig nézzük a bemutatkozás helyes és helytelen változatát
- Nézzük az önéletrajz törzsét – A tapasztalatok
- Az önéletrajz iskolákra vonatkozó adatai
- Jöjjön a könnyebbik rész – Készségek és képességek
- Jöjjön az utolsó kötelező rész – Nyelvtudás és nyelvismeret
- A hobbik és az egyéb adatok
- Összegzés a grafikus tervező önéletrajz írásával kapcsolatban
Grafikus tervező önéletrajz – Itt egy profi minta
Veress Klára
Grafikus tervező
E-mail: vessklara@gmail.com
Telefonszám: 0630/76-32-145
Lakcím: 2345 Nyíregyháza, Pillangó utca 154.
Születési hely, idő: 1992. 01. 14. Nyírbátor
Rólam
Az elmúlt 7 évben több cég grafikus tervezője is lehettem, ahol munkámmal nagyban hozzájárultam a cég arculatának megtervezésének, ezáltal pedig nagy sikereket érhettünk az el az értékesítés területén. A photoshop profi használata mellett képes vagyok a weboldalra, a social media felületekre és közel minden területre tökéletesen átvinni vizuális formában a cég arculatát és a vezetők kérését.
Tapasztalatok
E-learning grafikus szakértő
E.ON Hungária Zrt.
2021. február – 2022. március
Budapest
- Anyagok, képek és videók készítése és ezek tesztelése
- Eszközök népszerűsítése megosztás segítségével
- Aktív részvétel a negyedéves projektekben
- Tudásmegosztás az új kollégákkal
- Képzési portfóliókhoz szükséges anyagok elkészítése
Designer tervező
Trenkwalder Kft.
2019. április – 2020. május
Szigetbecse
- Rövid videók tervezése és elkészítése
- Kapcsolattartás cégen belül és kívül is
- A többi munkatárs munkájának támogatása
- A célok vizuális formában történő megalkotása
- Csomagolások felhívások színesítése
Tanulmányok
Tervezési szakember MA
Budapesti Gazdasági Egyetem
2014 augusztus – 2018. június
Kecskemét
Grafikusi asszisztens BA
Nemzeti Közszolgálati Egyetem
2010. szeptember – 2014. július
Szigethalom
Érettségi
Kürt Alapítványi Gimnázium
2003. szeptember – 2008. május
Budapest
Képességek és készségek
- Nagy fokú kreativitás
- Egyedi munkavégzési képesség
- Emberismeret
- Gyors felfogó képesség
- Térlátás és erős képzelet
- Megbízhatóság és lojalitás
- Támogatói tevékenység
- Vezetői képességek
- Photoshop ismerete
- Grafikus programok használata
- Kellemes személyiség
Nyelvek
Angol nyelv – felsőfok
Nézzük a fontos részleteket – Fizetés és lényeges infók
Mielőtt viszont részletesen is belemennénk abba, hogy miként is kell megírnod a grafikus tervező önéletrajz mintánk alapján az irományodat, először is térjünk kis a számokra, azaz, hogy átlagosan milyen fizetés mellett számíthatsz majd munkára ebben a szakmában.
Mindazonáltal ugyanis, hogy elég magas, nettó 250 000 forint és 2 000 000 forint közötti fizetésre számíthatsz, érdemes arról is tudnod, hogy bónuszokra, juttatásokra és sok másra is számíthatsz, ha ezt a munkát végzed. Éppen ezért, mindig érdemes megnézned jól, hogy milyen munkahelyre jelentkezel.
Amíg ugyanis kis cégeknél több éves tapasztalat mellett sincs lehetőséged fél milliónál nagyobb jövedelemre szert tenni, addig egy nagyobb, akár nemzetközi cégnél könnyen kereshetsz úgy is 1 000 000 felett, hogy még nem sok tapasztalattal rendelkezel. Ehhez pedig elegendő, ha nem pályakezdő vagy, viszont a senior szintet még nem kell hozzá elérned.
Természetesen ettől függetlenül fontos lesz, hogy milyen iskolákat végeztél, ahogy az is lényeges, hogy összességében milyen és mennyi tapasztalattal rendelkezel. Viszont, egy jól megírt önéletrajznak köszönhetően nem kell attól tartanod, hogy hátrányból indulnál majd a jelentkezés folyamata alatt.
Azt pedig jó, ha tudod, hogy a fenti összegek 8 órás, alkalmazotti munkákra vonatkoznak, így amennyiben úgy döntenél, hogy önerőből sokkal szívesebben építenél fel egy szabadúszó irányú munkavégzést, akár még a fent bemutatott max összeg felett is szert tehetsz jövedelemre. De természetesen ez kevésbé fix, mintha alkalmazottá válnál.
Nézzük viszont most meg az önéletrajzra vonatkozó legfontosabb ismérveket, amiket tudnod kell, ha professzionális dokumentumot szeretnél leadni.
Mi az ami kötelező és mi az amit kihagyhatsz az önéletrajzból?
Amíg vannak olyan részek, amik nélkül nemigen tudod elküldeni az önéletrajzodat, addig akadnak olyanok is, amiket bátran kihagyhatsz, ha nem szeretnél hozzáadni. Bár, az opcionális részeket is jó, ha megfontolod, ugyanis előnyödre válhatnak, amíg hátrányba biztos, hogy nem kerülsz velük, megadás esetén.
Éppen ezért, tudnod kell, hogy a személyes adatokat az elejéről nem hagyhatod ki és ez a szakasz minden esetben legfelülre kerül. Ezután mindig a bemutatkozás rész következik, ami alig egy pár mondatos összefoglalás, viszont nélküle kevésbe van esélyed arra, hogy elolvassák a további részeket.
Az összefoglalás után következik a szakmai tapasztalatokra vonatkozó szakasz, ami szintén kihagyhatatlan, hiszen ez fogja bebizonyítani, hogy alkalmas vagy a munkára. Végül pedig a tanulmányos és a nyelvtudási szekció az még, amit a grafikus tervező önéletrajz írás közben semmiképp nem hagyhatsz ki.
Az opcionális részek között említhetjük mindazonáltal a hobbikra vonatkozó részt, de, ha esetleg van olyan iskolád, ami nem releváns a szakmához, de szeretnéd vagy úgy érzed, hogy érdemes lehet feltüntetni, ezt is érdemes lehet, bár nem kötelező jelleggel kell megtenned.
Ha tehát egy jól összerakott önéletrajzot szeretnél készíteni, ezek lesznek azok a részek, amik a leginkább lényegesek lesznek majd számodra a dokumentum elkészítése alatt, akár papír alapon, akár elektronikus formában küldöd majd be a portfólió mellé.
Ugyanis, szükséges lesz egy portfólió is, ha grafikus tervező szeretnél lenni napjainkban Magyarországon.
Rövid összefoglaló a kötelező részekkel kapcsolatban
Most pedig, hogy már látod az önéletrajz szerkezetét, nézzük a benne található infók elrendezésére vonatkozó információkat. Például, azt a tényt, hogy a helyesírási hibák ellenőrzése kifejezetten lényeges, ugyanis könnyen elveszítheted a kapcsolatot az olvasóval, ha helytelenül adsz meg szavakat, ha nem használsz nagybetűt, ahol szükséges, vagy épp, ha lehagyod a pontokat és írásjeleket.
Ez főleg az első szakaszokra igaz, ugyanis amíg a személyes adatok rész lesz az első, amit megnéznek, az első benyomást ronthatod el, ha helytelenül szerepel valami, ráadásul csökkented annak az esélyét is, hogy felvegyék veled a kapcsolatot, ha például elrontod az email címed vagy a telefonszámod, ezzel garantálva, hogy ne tudjanak elérni.
Egy egyszerű és jól megírt, letisztult iromány is lényeges részlet, ahogy az is, pontokat, kiemeléseket és megfelelő hosszúságot használj. Például 1 oldalnál többet nem érdemes írnod, mert nem valószínű, hogy elolvassák majd, de fél oldalnál kevesebbet sem érdemes beküldened. Azaz, az a legjobb, ha sikerül pont egy oldalra összeírnod a lényeges információkat, a személyes adatoktól kezdve, a nem kötelező részekig bezárólag.
Ha viszont ezeket tudod követni, könnyen megnyerheted az olvasót.
Most pedig, hogy már ismered az alapokat, úgy érzem eljött az ideje, hogy a különböző szakaszokat részletesen is bemutassuk számodra, így itt az ideje különös figyelmet szentelned az írásunknak neked is.
Első rész – A személyes adatok helyes megadása
Grafikus tervező
Email cím: simondavid@gmail.com
Telefonszám: 0670/4576896
Lakcím: 2345 Szolnok, Gábor Áron utca 76.
Születési hely, idő: 1987. 04. 23. Cegléd
zoltikaanemethke@freemil.com
5467643
3435 gyula
1963. 07. 29. dunaharszti
Nézzük tehát a hibákat. Az első elrontott részlet a helytelen változatban, az az, hogy nincs kiemelve a név, miközben a jelentkező fel sem tűntette, hogy mire szeretne jelentkezni. Ezután következik a következő hiba, azaz az email cím. A helytelen mintában feltűntetett email nem használható munkára való jelentkezéskor. Ugyanis, minden esetben professzionális email címmel kell rendelkezz a grafikus tervező önéletrajz írás közben. Pont úgy, mint ahogy a helyes mintában is láthatod az erre vonatkozó adatokat.
A következő hiba a telefonszám, ahol nem csak nem írták bele, hogy milyen számról is van szó, mint az első mintában, de ráadásul még az előhívó szám sem szerepel, így jó eséllyel Zoltánt akkor se tudnák behívni egy beszélgetésre, ha elnyerné az olvasó figyelmét az önéletrajz többi része.
A cím esetében a teljes címet kell feltüntetni, az irányítószámtól a házszámig, így azon felül, hogy tele van helyesírási hibával a személyes adatok helytelen mintája, ez is rosszul szerepel.
Most pedig nézzük a bemutatkozás helyes és helytelen változatát
Azt tehát láthatod, hogy nem kell bonyolult, több oldalas vagy bekezdéses írást megadnod ebben a szakaszban, viszont, amit megírsz, annak jól kell kinéznie és szépen megfogalmazottnak kell lennie. Érdemes számszerűen feltüntetni, hogy mióta vagy a szakmában és megírni azt is, hogy milyen munkahelyeken segítettél eddig.
A helytelen mintában ezzel szemben láthatod, hogy úgy néz ki a bemutatkozás, mintha gondolkozás és időráfordítás nélkül összecsapták volna az egészet, miközben még olyan feltételeket is szab, amit csak az interjún érdemes felhozni, amikor már nyert ügyed van a munkával kapcsolatban.
A nem jó változat ugyanis még annak az olvasónak is elveheti a kedvét, aki voltaképpen olyan jelentkezőt keres, mint amilyen te is vagy.
Nézzük az önéletrajz törzsét – A tapasztalatok
A tapasztalatoknál pedig azt kell összeírnod, hogy milyen munkákat végeztél, sorban visszafelé. Azaz, az utolsó munkát kell először beírnod, bár ez alól kivételt képez az a helyzet, amikor egy régebbi munkád relevánsabb a munkakörhöz. Ebben az esetben ezeket a munkaköröket előre is veheted akár.
Nem szabad viszont kihagynod az időszakokat a munkakörre vonatkozóan, illetve az sem jó, ha túl hosszú, mondatokban megfogalmazott pontokat adsz hozzá, ugyanis ez felesleges.
Naturtex Gyapjú- és Tollfeldolgozó Kft.
2018. október – 2029. december
Kislakújszállás
- Hirdetések elkészítése határidőre
- Nyomtatás előtti ellenőrzések és utasítások kiadása
- Kapcsolattartás más osztályokkal
- Új tervek bemutatása és reprezentálása
- A megvalósítási folyamatban való részvétel
Vezetői illusztrátor
Adboom Promotion Kft.
2015. május – 2016. november
Felső szabadszállás
- InDesign és Illustrator használata
- Videók megtervezése és elkészítése
- A közösségi média profilok felügyelete
- Segítségnyújtás a csoporttagoknak
- Összegzések és anyagok elküldése a vezetőknek
- Vezetői feladatok ellátása 10 fős csoport mellett
Tervező Grafic tervező
Ars Una Studio Kft.
2010. február – 2012. március
Kiskunhalas
- Prezentációk elkészítése kérés alapján
- Látványtervek megtervezése
- Feladatok kiadása
- Termék specifikus csomagtervezés
- Kiállítási standok felügyelete
- Online és offline anyagok készítése
Social media tervező
2012. június – 2014. április
Balatonalmás
- tervezés
- készítés
- vezetés
- közösségi média
Ezután pedig pontokba szedve tünteti fel a fő feladatokat, anélkül, hogy hosszú, feleslegesen hozzáadott pontokat adna hozzá. Figyel tehát arra, hogy ne túl hosszú, de ne is túl rövid módon adja hozzá az információkat.
Ezzel szemben a nem jó minta megint csak úgy néz ki, mintha összecsapták volna, miközben ki sem fejti, hogy az adott munkahelyen mit is kellett csinálnia.
Lényeges tehát, hogy az adatok megadásán felül, hogy hogyan is néz ki a dokumentum, ugyanis a külalak ugyanolyan lényeges, mint minden más.
Az önéletrajz iskolákra vonatkozó adatai
Amennyiben nem pályakezdő vagy, az iskolákat egyszerűen csak fel kell sorolnod, az időszakra és a tanulmányokra vonatkozó adatokkal. Ha viszont új vagy, aki még semmilyen tapasztalattal nem rendelkezik, érdemes lehet a fent említett pontokat ehhez a részhez rögzíteni, hiszen így is könnyen megmutathatod a világnak, hogy mire is vagy képes.
Ezen kívül nem sokat kell tenned, elég csak arra figyelned, hogy helyesen írj, illetve, hogy itt is fordított sorrendet használj majd az adatok megadása alatt, a biztos siker érdekében. De ne aggódj, ha nem teljesen világos, hogy mire gondolunk ezalatt, ugyanis erre vonatkozóan is hoztunk egy helyes és helytelen mintát, hogy lásd, mit is kell tenned👇:
Content Creator
Budapesti Műszaki Egyetem
2008. október – 2012. július
Budapest
Social Media Menedzser
Károly Gáspár Egyetem
2004. szeptember – 2007. május
Pécs
Kreatív fejlesztő
Debreceni Egyetem
4 év
Debrecen
Képzőművészeti szakirány
Szegedi Főiskola és Egyetem
3 év
Szeged
Fontos tehát, hogy írd ki a szak nevét, ahogy az egyetem nevét is, illetve figyelj a nagybetűkre, ahol szükséges. Mindazonáltal, ne csak azt add meg, hogy hány évet tanultál az adott iskolában, hanem add meg az időszakot is. Végezetül pedig lényeges, hogy megadd a település nevét, ami szintén előírás, ha egy jól megírt grafikus tervező önéletrajz készítését szeretnéd véghez vinni.
A jó hír viszont, hogy ezt a részt sokkal inkább csak átfutják, így a kötelező részek közül erre kell a legkevesebb energiát fordítanod, elég ugyanis mindösszesen az, ha figyelsz a helyesírásra és a külalakra, ahogy az is, ha követed a fenti mintánkat. Így biztosan nem lesz majd problémád, amikor megírod ezt a részt.
Jöjjön a könnyebbik rész – Készségek és képességek
Most következik az a rész, ahogy az egyéni képességeidet és készségeidet tudod majd bemutatni. Itt már nem kell bonyolult dolgokra gondolnod, egyszerűen csak fel kell sorolnod ugyanis a soft és a hard skillekre vonatkozó információkat felsorolás formájában. Ne feledd viszont, hogy mindkettőt hozzá kell adnod, bár elegendő mindkettőből 4 – 5 darab a siker érdekében.
A hard skillek lesznek azok a tulajdonságaid, amiket tanultál, így a programok ismerete és az egyéb, iskolákban és munkahelyeken szerzett tudásod.
Ezzel szemben a soft skillek jelentik azokat a lényeges fontokat, amelyek belső tulajdonságok és az emberközi kapcsolatokra vonatkoznak főleg.
Soft készségek
- Csapatban való munkaképesség
- Erős szociális ismeretek
- Könnyen megértem magam másokkal
- Derűs személyiség
- Kreativitás magas szinten
- Megbízhatóság
Hard képességek
- Grafikusi programok ismerete
- Photoshop használata
- Illustrator eszközök
- B kategóriás jogosítvány
- Nyomdai képességek
- Microsoft magas fokú használati ismerete
Jöjjön az utolsó kötelező rész – Nyelvtudás és nyelvismeret
Végül pedig, az utolsó szakaszban a nyelvtudásodra vonatkozó adatokat kell megadnod. Ehhez mindösszesen arra van szükséged, hogy felsorolás szerűen hozzáadd milyen nyelven vagy képes megszólalni, anélkül, hogy bármilyen extra információt megjelölnél hozzá.
Ha egyébként több nyelven is beszélsz, az csak előnyt jelenthet, így érdemes lehet akkor is feltüntetni azokat, ha csak alap szinten tudsz megszólalni és nem kérik külön az önéletrajzban.
Az alap angol nyelvtudás viszont jó eséllyel olyan pont lesz, amit kérni is fognak ebben a munkakörben, ráadásul magasabb jövedelemre is számíthatsz, amennyiben erősebb angol vagy német tudással rendelkezel, ami a két fő nyelv napjainkban grafikusként.
Fontos viszont, hogy ne mondj valótlan állítást, mert ezt valószínűleg meg fogják vizsgálni az interjún, éppen ezért hamar elveszítheted a helyet a potenciális jelentkezők között, ha például azt mondod, hogy felsőfokon beszélsz angolul, közben pedig nem is tudsz megszólalni, vagy alig alap szinten beszélsz.
Az adatok megadása így történjen:
Angol – Felsőfok
Német – Alapfok
A hobbik és az egyéb adatok
Végül pedig a nem kötelező szakaszban bátran beleírhatod a hobbikat, szintén csak pontokba szedve, viszont jó eséllyel ebbe is belekérdeznek majd az interjún. Ha viszont olyat adsz meg, amivel felkeltheted az érdeklődést, hamar nyert ügyed lehet majd a munkakörben.
Itt tudod egyébként összeírni a munkához nem releváns egyéb tanulmányokat is, ha szeretnéd.
Összegzés a grafikus tervező önéletrajz írásával kapcsolatban
A tökéletes önéletrajzhoz tehát a kötelező részekre mindenképpen kell figyelned, illetve a fent felsorolt pontok kihagyása sem lehetséges.
Figyelj ezenkívül a helyesírásra is, ahogy arra is, hogy jól átlátható és olvasható dokumentumot küldj be.