Cikkünkben éppen ezért bemutatjuk, hogy miként tudod az önéletrajzodat jól megírni, akár magán, akár állami helyre szeretnél jelentkezni. Az első szakaszokban arra adunk példát, hogy hogyan néz ki egyben a kért minta, viszont a későbbiekben részletesen is kifejtjük azt, hogy lásd mit miért és hogyan kell megírni. Ezenkívül pedig bemutatjuk azt is, hogy milyen fizetésre számíthatsz, ahogy megadunk minden fontos információt is, amire szükséged lesz a jelentkezés folyamata alatt. Ezután pedig már csak rajtad áll majd, hogy mennyire sikerül jól szerepelni az interjún, amikor behívnak egy beszélgetésre. Lássuk tehát részletesen is a különböző szakaszokat, illetve előtte nézd meg, hogy egészben hogyan is fog kinézni a dokumentumod.
Tartalomjegyzék
- Minta egy jól megírt orvosi asszisztens állás megszerzéséhez
- A számadatok – Avagy milyen fizetésre számíthatsz?
- Mi a kötelező és mi opcionális?
- Egy profi asszisztensi önéletrajz legfontosabb pontjai
- Az első fontos dolog – A személyes adatok megadása
- A bemutatkozásod az önéletrajzban
- A munkahelyi tapasztalatok
- Iskolák és tanulmányok
- A képességeid bemutatása a legjobb módon
- A nyelvtudás és a nyelvismeret
- Hobbik és a munkán kívüli tevékenységek
- Munkához nem releváns tapasztalatok
- Összefoglalás és a lényeges pontok
Minta egy jól megírt orvosi asszisztens állás megszerzéséhez
Máté Gyöngyi
Orvosi asszisztens
E-mail: mategyongyi@gmail.com
Mobil: 0620/426-26-42
Lakcím: 3675 Budapest, Altábornok utca 63.
Születési hely, idő: 1983. 01. 24. Szigethalom
Rólam
Lassan több, mint 10 éves tapasztalattal rendelkezel orvosi asszisztens munkakörben, a munkám során pedig állami és magán helyen egyaránt kamatoztattam a sikereimet. Tökéletesen értek a páciensek nyelvén és tudom azt is, hogy miként tudom az orvosok munkáját a lehető legjobban támogatni, ahol csak szükséges.
Szakmai tapasztalatok
Fogászati asszisztens
Medicover Egészségközpont Zrt.
2020. január – 2021. február
Veszprém
- Páciensek személyes fogadása
- A fogorvosok munkájának segítése
- Asszisztensi feladatok ellátása
- Fogászati műszerek karbantartása és felügyelete
- Eszközök sterilizálása
Dentalhigiénikus
RMC Fogászati Központ
2018. március – 2019. április
Göd
- Legújabb anyagok beszerzése és szemmel tartása
- Kórlap megírása
- Árajánlatok készítése
- Páciens ellátása az utasításoknak megfelelően
- Rendelő fertőtlenítése
Iskolák és tanulmányok
Fogorvos MA
Eötvös Loránd Tudományegyetem
2014. szeptember – 2017. május
Kecskemét
Asszisztensi ügyintéző
Budapesti Metropolitan Egyetem
2010. október – 2013. június
Kisvárda
Érettségi
Kürt Alapítványi Gimnázium
2004. szeptember – 2008. július
Kiskőre
Képességek és készségek
- Erős emberismeret
- Proaktív munkavégzés
- Motivált munkamorál
- Magas kommunikációs készségek
- Szervezési képességek
- Adminisztrációs ismeretek
- B kategóriás jogosítvány
- Empátia
- Utasítások pontos végrehajtása
- Alap számítógépes ismeretek
- Tanulás iránti vágy
Nyelvtudás
Angol – középfok
Német – alapfok
A számadatok – Avagy milyen fizetésre számíthatsz?
Mielőtt viszont még részletesen belemennénk abba, hogy a különböző szakaszokat hogyan is tudod jól megírni érdemes kitérnünk arra, hogy milyen fizetésre, illetve juttatásokra számíthatsz ebben a munkában. Tudnod kell viszont, hogy teljesen más munkabéred lesz akkor, ha magán rendelőben helyezkedsz el és ha állami munkát vállalsz. Éppen ezért, ha ránk hallgatsz, jobban jársz az első megoldással. Így ugyanis az egészség biztosításon kívül bónuszokat és különböző kedvezményeket és extrákat is kaphatsz, azon felül, hogy jobb fizetésre is számíthatsz. Illetve, magasabb lehet a béred, ha Budapest és annak körzetében helyezkedsz el, szemben például azzal, ha egy vidéki kisvárosban próbálod meg ugyanazt. Átlagosan nettó 300 000 és 400 000 forint között kereshetsz napjainkban magyar dolgozóként, ha bármilyen orvosi munkahelyen szeretnél elhelyezkedni asszisztensként. De természetesen ez akkor igaz, ha 8 órában dolgoznál, ugyanis jó, ha tudod, hogy lehetőséged van 4 és 6 órás munkavégzésre is akár. Ebben a szakmában egyébként egyaránt lényeges lesz az, hogy milyen tapasztalattal rendelkezel, azaz milyen munkahelyeken dolgoztál és az is, hogy melyik iskolában végeztél, így ezeket a részeket jól kell tudnod majd megírni a dokumentumban. Illetve, ugyanez lesz a helyzet a képességek és készségek rész esetén is, ugyanis figyelni fogják azt is, hogy milyen szociális készségekkel rendelkezel jelenleg, amit hasznosíthatsz majd a munkád alatt.
Mi a kötelező és mi opcionális?
Lesznek olyan részek, amiket mindenképpen hozzá kell adnod, ahogy azt a fentiekben már említettük, ezeket fogjuk így részletesebben is kifejteni számodra. Ezzel szemben például a hobbik és a munkához nem releváns szakaszok nem feltétlenül szükségesek, így amennyiben nem érzed szükségét, bátran ki is hagyhatod akár az önéletrajzból. Mindenképpen meg kell viszont adnod, hogy hol dolgoztál és tanultál, illetve az személyes információkon kívül kelleni fog a bemutatkozásod is, amivel, ha jól megírod, könnyen meg is nyerheted az olvasót majd. Fontos viszont tudnod, hogy szakirányú végzettség mindenképpen szükséges, akkor is, ha esetleg diplomával nem rendelkezel, ugyanis egy sima érettségivel nem igazán fognak felvenni egy hasonló munkakörbe. A nyelvtudás viszont nem annyira fontos, így csak érintőlegesen kell majd megadnod. Lássuk viszont most kicsit részletesen is a különböző szabályokat.
Egy profi asszisztensi önéletrajz legfontosabb pontjai
Mindenekelőtt tudnod kell, hogy át kell nézned majd a beküldött dokumentumot többször is, ha biztosítani szeretnéd, hogy semmilyen hibát és elütést ne adj hozzá. Ez azért lényeges, mert könnyen elveszítheted az érdeklődést, ha úgy érzik, hogy nem tudsz helyesen fogalmazni. Illetve, ha például az első szakaszban rontottál el valamit, nem valószínű, hogy el tudnak érni, főleg, ha például az email címedet vagy a telefonszámodat adtad meg rosszul. Figyelj tehát a magyar nyelv szabályaira és a külalakra is, hogy maximalizálni tudd az esélyeidet a munkára. Ezen kívül pedig az is fontos, hogy fordított sorrendet használj, azaz időben visszafelé kell majd haladnod az adatok és a munkák megadása közben. Tehát, először az utoljára végzett munkahelyet kell hozzáadnod az önéletrajzhoz. Írj egyszerűen és lényegre törően, de fejtsd ki a különböző pontokat, ha szeretnéd megértetni, hogy miért is vagy kiváló jelentkező a munkára. Használj kiemeléseket és írd meg úgy az irományt, mintha kifejezetten motivált lennél arra, hogy az adott cégnél dolgozhass, anélkül, hogy jeleznéd, hogy máshová is jelentkeztél, még akkor is, ha a valóságban ezt megtetted. 1 oldalnyi lapot fedjenek le az adatok. Ha többet írsz, úgy érezheti a HR-es, hogy csak rabolod az idejét, ha pedig kevesebbet adsz meg, úgy nézhet ki, mintha nem sok tapasztalatod lenne, így a kettő között kell valahol megállni, ha lehetőséged van rá. A szabályok megértése után viszont itt az ideje, hogy áttérjük a különböző szakaszok részletes bemutatására is.
Az első fontos dolog – A személyes adatok megadása
Szövettani laboratóriumi segédasszisztens
Email cím: gergodenes@gmail.com
Telefonszám: 0630/6427543
Lakcím: 5653 Szombathely, Károly király útja 63.
Születési hely, idő: 1974. 03. 18. Siófok
villanyigizikeeee@freemil.com
6437865
5436 pusztadobos
1985. 11. 25. Kecskemét
Ha tehát szeretnéd az állást, használd az első mintát. Azaz, fejtsd ki a különböző szakaszokat, figyelj az írásra és add meg a teljes címed. Mindenképpen írd ki egyébként a teljes telefonszámodat, mert a rosszul megírt telefonszámok esetén nem igazán fognak azzal bajlódni, hogy megértsék milyen az előhívó számod, inkább egyszerűen csak nem fognak felhívni. Nagyon lényeges ezen kívül az is, hogy egy profi email címet használj, hiszen ez az egyetlen útja annak, hogy komolyan tudjanak majd venni. Figyelj a nagybetűkre és a külalakra, mert mindkettő óriási hibának számít, ha rosszul kerülnek megadásra és használva, azt üzenve, hogy az alapvető képességeiddel sincs minden rendben. Illetve, ha szeretnél nyugodtan adhatsz meg képet is, viszont azt tudod kell, hogy ezzel a kép fogja eldönteni, hogy milyen első benyomással lesznek rád vonatkozóan. Így például, ha rossz minőségi, nem profi vagy nem oda illő fotót adsz hozzá, elveszítheted az érdeklődést még azelőtt, hogy bármit is elolvasnának, ellenben meg is hozhatod a kedvét a munkáltatónak arra, hogy behívjon egy interjúra.
Ha képet adsz hozzá figyelj az alábbiakra:
- ne legyen 1 évnél régebbi a kép
- használ profi képet, nem pedig szelfit
- egyszerű fehér háttér előtt készüljön
- tarts egyenesen a fejed
- ne legyen hivalkodó
- felejtsd el a nyaraláson készült képeket
A bemutatkozásod az önéletrajzban
Láthatod tehát, hogy a két minta alapján akár azt is mondhatjuk, hogy ugyanazokat a tények vannak megfogalmazva, viszont nagyon eltérő módon adaptálták a jelentkezők. A helytelen mintában látottak arra utalnak, hogy a jelentkező nem igazán tudja megfogalmazni mire képes és egy kicsit sem érződik figyelemfelkeltőnek az írása. Sőt mi több, sokkal inkább lehangoló, elvéve a kedved attól, hogy behívják egy beszélgetése. Ezzel szemben a zöldben látottak szépen megfogalmazott és kifejtett mondatokat tartalmaznak, pontos időszakkal és bemutatva, hogy miért számít ő a legjobb jelöltnek. Használd tehát ezt a szakaszt úgy, mint amikor a marketing segítségével bemutatnak egy terméket, azaz reklámozd magad aszerint, hogy miért éri meg a munkáltatónak veled dolgoznia. A cél ugyanis ezzel a szakasszal mindösszesen annyi, hogy megragadd az olvasó figyelmét olvasás közben, a biztos siker érdekében, hiszen bár elvárás az, hogy tiszta előélettel és háttérrel rendelkezz, ez cseppet sem lesz elegendő számodra egy állásra való jelentkezés során.
A munkahelyi tapasztalatok
Ebben a szakaszban lesz szükséged a legtöbb figyelemre, ugyanis azon kívül, hogy meg kell adnod a munkahelyeket és a dátumot, hogy mikor dolgoztál ott, szükséges az is, hogy meghatározd milyen munkakörben végezted az állást. Miközben 4 – 5 pontban meg kell azt is adnod, hogy milyen feladatokat végeztél ez alatt. Nem jó viszont, ha hosszú mondatokat adsz meg, ragaszkodj inkább a pár szavas megfogalmazáshoz.
Trax-D gmbh.
2014. október – 2016. november
Kistarcsa
- Kapcsolattartás más szakrendelőkkel
- Adminisztratív feladatok ellátása
- Gyógyszerekkel kapcsolatos motiválás
- Telefonos egyeztetés a páciensekkel
- Az asszisztensek munkájának támogatása
Patológiai előszűrő asszisztens
MŰISZ Szolgáltató Kft
2010. december – 2013. január
Tatabánya
- Orvosi munka segítése
- Szövettan feldolgozása
- Minták átvétele
- Előkészítés és csomagolás
- Adatok rögzítése számítógépes rendszerben
- Ad hoc jellegű feladatok ellátása
RADIO DENTAL EXTRA Kft.
2013. április – 2016. október
Budapest
- röntgenek
- adatok iktatása
- egyeztetés
- megbeszélések
Iskolák és tanulmányok
Az alábbi szakasz arra lesz majd jó, hogy bemutasd milyen iskolákat végeztél az elmúlt időszakban. Nem kell viszont bonyolult dolgokra gondolnod, ugyanis itt már semmit nem kell kifejtened, ha nem szeretnéd, illetve, ha már rendelkezel előzetes tapasztalattal. Fontos viszont az adatok helyessége és az, hogy hogyan is adod meg az információkat. Mindazonáltal, ha orvosi asszisztens szeretnél lenni, lényegesek lesznek az iskolák, így ezek megadása is fontos szempont. Mutatjuk viszont, hogy miként tudod ezt a részt jól megírni👇:
Gyógyszerész MA
Állatorvostudományi Egyetem
2012. szeptember – 2016. május
Pozsony
Állatorvos MA
Gábor Dénes Egyetem
2009. október – 2011. július
Temesvár
ÁPOLÓ
Budapesti Corvinus Egyetem
2 év
Kaposvár
Előkészítő asszisztens
Agrár- és Élettudományi Egyetem
6 év
Nagykőrös
Mindenképpen fel kell tehát tüntetned a szak teljes nevét, illetve azt is, hogy hol és milyen időszakban tanultál az adott iskolában. Ha csak egy évet adsz meg, az nem túl jó, illetve az sem, ha helyesírási vagy egyéb hiba van a szövegben. Amennyiben viszont ezekre tudsz figyelmet fordítani, nem különösebben tudod ezt a szakaszt elrontani, tekintve, hogy mindösszesen ennyi a dolgod a megírása közben. Miután pedig ezzel megvagy, már csak két kötelező rész maradt, azaz, asszisztensi irányba egy, illetve egy ajánlott, de opcionális bekezdés lesz majd.
A képességeid bemutatása a legjobb módon
Azon kívül, hogy be kell mutatnod a hard és a soft készségeidet is, tudnod kell, hogy sokkal fontosabb a szociális, azaz a soft készségek megadása az önéletrajz szempontjából. Amennyiben viszont ezeket jól megadod, könnyen felkeltheted az olvasó figyelmét arra, hogy végül ténylegesen be is hívjon egy interjúra. Ez fogja tehát megmutatni, hogy milyen embernek számítasz, azaz, hogy miként állsz a betegekhez a vizsgálat alatt. Ahogy itt kell bemutatnod a szakmai tudásodat is, amennyiben ismersz például bármilyen programot.
Soft készségek
- Erős empatikus készségek
- Könnyen szót értek bárkivel
- Kedves személyiség
- Kommunikációs készségek magas szinten
- Elhivatottság a munka iránt
Hard képességek
- Számítógépes programok alapszintű ismerete
- B kategóriás jogosítvány
- Orvosi programok használata
- Wold és excel ismeretek
- Angol nyelvtudás
A nyelvtudás és a nyelvismeret
A következő és voltaképpen utolsó kötelezően szükséges szakaszban a nyelvtudásodat kell tudnod bemutatni, bár itt már nem kell nagyon részletesen bármit megadnod. Elegendő ugyanis, ha csak pár szóban és felsorolásszerűen hozzáadod az irományodhoz, hogy milyen nyelveket ismersz. Általában nem kötelezően kérik, hogy tudj beszélni angolul vagy németül, de mindenképpen előnyt jelent, ha hozzáadod, akár még azokat a nyelveket is, amik nem feltétlenül tűnnek relevánsnak. Ráadásul, a legtöbb esetben magasabb bérre is számíthatsz abban az esetben, ha képes vagy angol nyelven megszólalni legalább közép vagy annál magasabb szinten. Mutatjuk, hogyan is tudod jól megadni:
Angol – Középfok
Hobbik és a munkán kívüli tevékenységek
Ha pedig szeretnél, bátran megadhatod azokat a tevékenységeket is, amiket szívesen űzöl a szabadidődben, még akkor is, ha nem teljesen relevánsak a munkádhoz. Ezzel ugyanis könnyen szimpátiát kelthetsz az olvasóban, főleg, ha valamilyen módon kapcsolódik a munkahelyhez. Így, ha például szeretsz önkénteskedni vagy bármilyen módon másoknak segíteni a hobbid részeként, semmiképp ne hagyd ki ezt a szakaszt. De, ha olyan dolgokat adsz hozzá, mint az utazás vagy egy extrém sport, könnyen azt az érzést keltheted, hogy érdemes téged megismerni. De persze fontos, hogy ne hazudj, ugyanis szinte biztos, hogy rá fognak kérdezni az interjú alkalmával, főleg, ha valamilyen különlegesebb dolgot adsz itt meg. Ha viszont megvan, hogy mit szeretnél ide beírni, egyszerűen csak használj egy listát és felsorolásszerűen add meg a kért adatokat.
Munkához nem releváns tapasztalatok
Végül pedig, ha van bármi olyan iskolád, amit elvégeztél, de nem releváns a munka szempontjából, mégis szeretnéd megadni, ebben a szakaszban az utolsó bekezdések között bármikor feltüntetheted. Itt is elég, ha felsorolás formájában írsz és nem is kell a különböző pontokat nagy mértékben kifejtened. Hiszen, valószínűleg csak átfutják majd az infókat, miközben a megadással megmutathatod, hogy nem csak egy területen jeleskedsz.
Összefoglalás és a lényeges pontok
Végül pedig érdemes szót ejtenünk egy összefoglalóról is, hogy egyben lásd a legfontosabb szabályokat. A fentiekben láthattad, hogy milyen szakaszokhoz mely adatok szükségesek, viszont az alábbi listát követve könnyen ellenőrizheted, hogy biztosan minden lényeges információt hozzáadtál-e az önéletrajzhoz.
Figyelj tehát az alábbiakra:
- fordított sorrendet használ az adatok megadása alatt
- figyelj a nagy és a kisbetűk használatára
- ne feledd a külalak fontosságát
- add meg a teljes időszakokat, telefonszámot és neveket
- adj meg egy bemutatkozást is
- kötelező a tanulmányok rész
- magad döntheted el, hogy adj-e hozzá képet
Végül pedig ne feledd, hogy érdemes utókövetést is végezned, mint az önéletrajz beküldése és az interjú után. Ez annyit tesz, hogy írj egy érdeklődő vagy köszönő levelet, hogy jelezd a munkáltató felé, hogy téged valóban érdekel a munka. Ezzel ráadásul biztosíthatod azt is, hogy nem fognak elfelejteni, amikor kiválasztják a jelentkezőt a listából, illetve a felvételi eljárás alatt.