Önéletrajz pályakezdőknek: példák és tippek a meggyőző önéletrajzhoz

Pályakezdőként a legnagyobb kihívás, hogy találjunk egy megfelelő állást. Olyan állást, ahol megfizetnek, ahol megbecsülnek, és legelső sorban, rengeteget tanulhatunk. Frissen kilépve az egyetemről azonban egy akadállyal találkozunk: az önéletrajz megírásával.

Átlagos értékelés ehhez a sablonhoz

5.0
Rated 5 out of 5
3 vásárlói értékelésből

Kevesen mondhatják el magukról, hogy akár a középiskolában, akár egyetemen, főiskolán tanultak volna önéletrajz írást. Mintha valahogy ez egy elvárás lenne, hogy mindannyian, bármikor, bármilyen előzetes tudás nélkül tudjunk írni pályakezdőként is önéletrajzot.

Ennek teljesítése azért is nehézkes, mert óriási a felelősség: ez vezet el a végső célhoz, hogy pályakezdő állást találjunk magunknak. Ha ezt nem tudjuk jól kivitelezni, akkor a munkakeresés is jelentősen megnehezül. Mi azonban lépésről-lépésre végigvezetünk az önéletrajz megírásának kihívásain!

Tartalomjegyzék

A pályakezdők foglalkoztatási aránya

Napjainkban már egyre több multinacionális cég alkalmaz pályakezdőket, akár már az egyetem alatt. Egyetemi tanulmányok során gyakori a diákmunka, és általában ezzel már bebiztosíthatják helyüket a fiatalok az adott cégnél, a betöltött pozícióban.

Sokszor azonban azzal szembesülnek, hogy amint megszűnik a hallgatói jogviszony, sajnos a diákszövetkezeti szerződésük is, és ezzel együtt a munkájuk, gyakornoki pozíciójuk is. A cégek ugyanis tisztában vannak azzal, hogy ha alkalmazottként foglalkoztatják a pályakezdőket, akkor magasabb fizetést kell fizetniük, plusz a járulékokat is, mint, ha diákmunkásként foglalkoztatják őket.

A Zyntern.com állásportál kutatása szerint a pályakezdők fizetési igénye átlagosan nettó 242.500 forint. A valóság azonban ettől eltér. A KSH adatai szerint a pályakezdők átlagjövedelme nettó 188.000 forint, de ez nem mutatja a területi megoszlást. Így a mérnök vagy informatikus pályakezdők viszonylag magasabb fizetése ellensúlyozza a pályakezdő ruhabolti eladók alacsonyabb fizetését.

Önéletrajz példa pályakezdők számára

Endrédi Kristóf
kristof.endredi@gmail.com
0630/9876-123
Budapest, 1118
www.linkedin.com/hu/endredikristof

Karriercél meghatározás

Lelkes és elkötelezett marketing gyakornok vagyok, és úgy gondolom, hogy rengeteget tanulhatnék az Market Kft. Junior PR pozíciójában. Az egyetemen közgazdaságot tanultam marketing szakirányon, majd a mesterképzést már vezetés és szervezés irányban végeztem. Gyakornokként már megismerhettem a PR és SEO alapjait, valamint kiváló kommunikációs készségre tettem szert szóban és írásban. Ezeket szeretném kamatoztatni a megpályázott pozícióban is.

Szakmai Tapasztalat

Marketing Gyakornok
System Kft.
2020. október – 2021.június

  • A cég közösségi média felületeinek, illetve a weboldal tartalmának karbantartása, tartalomgyártás.
  • Együttműködés a grafikussal, senior vezetőkkel.
  • Riportok készítése a weboldal és a közösségi média felületeinek teljesítményéről.
  • Sajtókonferencia szervezése minden negyedévben, az aktuális negyedévi teljesítmény bejelentéséről.
  • Az új épületbe való költözés sajtómegjelenéseinek figyelése.

Tanulmányok

Vezetés és szervezés
Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola
2019. szeptember – 2021. június
Budapest

  • Főbb kurzusok: marketingmenedzsment ismeretek, stratégiai menedzsment, változás- és tudásmenedzsment, projektek menedzselés.
  • Tanulmányi átlag: 4.2
  • A diplomamunkám a sajtókapcsolatok szerepét mutatta be egy kisvállalkozás életében.

Alkalmazott közgazdász
Budapesti Gazdasági Egyetem
2016. szeptember – 2019. június
Budapest

Érettségi
Nagy Lajos Gimnázium
2012. – 2016.
Szeged

Készségek, képességek

Kiváló kommunikációs készség írásban és szóban
Választékos nyelvhasználat
Terhelhetőség
Microsoft Office programok felhasználói szintű ismerete
Szövegírás
Alapfokú grafikai ismeretek
Szervezési készség
Rendezvényszervezői képesség
PR ismeretek
SEO ismeretek

Nyelvtudás
Angol – felsőfok
Olasz – felsőfok

Hogyan írjunk önéletrajzot pályakezdőként

A vezető karrier tanácsadók szerint a cégek a pályakezdőknél a tanulmányokat, vagyis a képesítést keresik. Emellett a különböző képességeket és készségeket vizsgálják, amelyek előre láthatóan megjósolják, hogyan fogja tudni a pályakezdő betölteni az adott pozíciót.

Napjaink rengeteg főiskolai és egyetemi képzésének köszönhetően nem szükséges az, hogy mindenképp ugyanabban a pozícióban helyezkedjünk el, amely szakon tanulmányainkat végezzük. Közgazdasági diplomával például a marketing vagy a HR területen is elhelyezkedhetünk, nem szükséges mindenképp a gazdasági területen dolgozni.

Mindennek köszönhetően a tökéletes pályakezdő önéletrajz legfontosabb tudnivalói, hogy átlátható, könnyen olvasható és egységes legyen. Ez lesz ugyanis a belépő az interjúra, a cégek világába és a nagybetűs életbe.

A legtöbb önéletrajz, szakmai területtől függetlenül az alábbi szekciókból épül fel:

  • Személyes adatok
  • Szakmai bemutatkozás, karriercél meghatározás
  • Szakmai tapasztalat, munkatapasztalat
  • Tanulmányok
  • Képességek, készségek
  • Nyelvtudás
  • Egyéb (például a számítógépes ismeret, vezetői engedély, személyes kompetenciák, hobbi)

Ebből listából talán a legrövidebb rész a munkatapasztalatok bemutatása lesz. Ezt ellensúlyozva azonban a tanulmányokról, képességekről és készségekről lehet többet elmondani.

Az önéletrajz elrendezése

A pályakezdő önéletrajzban is törekedjünk arra, hogy egységes, hivatalos betűtípust használjuk, mint milyen a Times New Roman, Calibri vagy Arial. Betűnagyság tekintetében pedig a 11-12-es, valamint a szekciók esetén a vastag betűtípus, kicsit nagyobb méretű betű ajánlott.

Az elrendezés esetén nagyon fontos, hogy olyan önéletrajz sablont válasszunk, amely megfelel a pozíciónak. Grafikus, marketinges, kreatív szakmák esetén lehet kicsit színesebb, élettel telibb az önéletrajz dizájn. Jogász, közgazdász, pénzügyi szakmák esetén törekedjünk a hivatalos, professzionális megjelenésre, ahogy mérnök vagy informatikus állás esetén is. A sablonokért kattints ide, és válaszd ki azt, amelyik megfelel a célnak.

A dizájn és a sablon ugyanis minket jelenít meg. Ha kreatívabb a személyiségünk, akkor használjunk olyat, amelyik ennek megfelel. Arra figyeljünk, hogy ugyanazt a benyomást keltse a tartalom és a dizájn is. Amennyiben például kreatívabb dizájnt választunk, akkor a szakszavakkal túlzsúfolt, formális és hivatalos nyelvezet használata visszásnak fog hatni, és összezavarja az olvasót.

Az ajánlott struktúra

A tanulmányaink felsorolása, illetve a meglévő munkatapasztalat említése esetén is fontos, hogy fordított időrendi sorrendet használjunk. Ennek jelentése, hogy a jelenleg befejezett képzést említjük meg először. Ezt követi utána az előtte lévő, egészen a középiskoláig bezáróan. Általános iskolát ne soroljunk fel, mert lényegi információt nem tartalmaz.

Az önéletrajz hosszúsága egy oldal legyen. Ez pályakezdőként inkább a munkatapasztalat hiányában kitölteni nehéz, mintsen meghaladni, azonban figyeljünk arra, hogy azért az  egy oldalt érje el.

Ezeket lehet érdemes még belefoglalni:

  • OTDK eredmények
  • Tanulmányi átlag
  • Erasmus vagy cserediák program
  • Elnyert ösztöndíj
  • Szakmai versenyen való szereplés
  • Iskolai rendezvényen vagy az újságban való szervezés, publikációs feladatok ellátása
  • Releváns hobbik, például informatikus esetén nyílt forráskódú oldalakban való közreműködés

Pályakezdőként ajánlott még a funkcionális önéletrajz típus használata is, ugyanis ennél a típusnál a készségekre, képességekre helyezzük a hangsúlyt a munkatapasztalat helyett.

Kezdd a pályakezdő önéletrajzot a fejléccel

A fejlécben adjuk meg az elérhetőségeinket. Ide tartozik a név, telefonszám, email cím, esetleg lakcím. Az email cím mindig hivatalos legyen, kerüljük a vicces betűszavakat, beceneveket, mert pont az ellenkező hatást fogjuk elérni. Emellett a LinkedIn weboldalunk címét is adjuk meg, mert professzionalizmust sugall.

Példa jó fejlécre

HELYES
Endrédi Kristóf
kristof.endredi@gmail.com
0630/9876-123
Budapest, 1118
www.linkedin.com/hu/endredikristof

Példa rossz fejlécre

HELYTELEN
Endrédi Kristóf
kristóf971106xxx@gmail.com
Budapest

A példákban láthatjuk, hogy már pályakezdőként is fontos, hogy az email címet és a telefonszámot is helyesen adjuk meg. Ezeket többször ellenőrizzük, különben lehet, hogy lemaradunk álmaink állásáról!

Kell-e fényképet mellékelnem az önéletrajzomhoz?

Felmerülhet a kérdés, hogy csatoljunk-e fényképet az önéletrajzhoz. Magyarországon általában előnyben részesítik azokat a jelentkezőket, legyenek azok pályakezdők, ha mellékelnek fényképet. Sokszor ez az elvárás már az álláshirdetésben is szerepel a jelentkezés módjaként feltüntetve.

A fotó azonban mindenképp professzionális megjelenésű legyen. A bulifotók, selfiek nem megfelelőek az önéletrajz képének. A valóságot tükrözze, azonban lehetőleg fehér háttér előtt, valamilyen egyszerű és egyszínű blúzban, pólóban szerepeljünk a képen. Lányoknál a pánt nélküli vagy a pántos felső tilos, ugyanis túlságosan sokat mutat. Nem szükséges profi fotóshoz elmenni képet készíttetni, akár barátainkat is megkérhetjük, hogy készítsenek néhány fotót a telefonjukkal.

Hogyan kell helyesen megírni a munkatapasztalat részt?

A munkatapasztalat rész pályakezdőként nem lesz hosszú, de mindenképp szükséges megtöltenünk valamivel. Kevesen tudják, de az önkéntes munka, szakmai gyakorlat, nyári diákmunka is jól mutat az önéletrajzban. Pályakezdő pozíció esetén nem elvárás a munkaadó részéről sem az, hogy legyen szakmai tapasztalatunk, inkább arra kíváncsi, hogy milyen képességekre tettünk szert a munkában. Emellett a már akár középiskolásként is végzett nyári munkák megmutatják, hogy önállóságra, függetlenségre törekszünk.

A munkatapasztalatot is fordított időrendi sorrendben soroljuk fel, vagyis a mostani pozíciót vegyük előre. Ezt követően mesélhetünk az azt megelőző munkákról. A lehető legtöbbet soroljunk fel, valamint 4-6 bulletpontban mutassuk be, mit csináltunk pontosan.

Példák pályakezdők számára

Amennyiben már van a területen 1 éves tapasztalatunk, akkor mindenképp azt vegyük előre a felsorolásnál.

Szakmai Tapasztalat

Marketing gyakornok
System Kft.
2020. október – 2021.június

  • A cég közösségi média felületeinek, illetve a weboldal tartalmának karbantartása, tartalomgyártás.
  • Együttműködés a grafikussal, senior vezetőkkel.
  • Riportok készítése a weboldal és a közösségi média felületeinek teljesítményéről.
  • Sajtókonferencia szervezése minden negyedévben, az aktuális negyedévi teljesítmény bejelentéséről.
  • Az új épületbe való költözés sajtómegjelenéseinek figyelése.
Amennyiben még nem rendelkezünk szakmai tapasztalattal, akkor írjuk be a diákmunkát, vagy a szakmai gyakorlatot is. Abban az esetben is tüntessük fel, ha csak 3-6 hónap volt. Az alábbi példában a jelentkező pályakezdő informatikus.
Szakmai Tapasztalat

Informatikus gyakornok
Tech Kft.
2020. szeptember – 2021.január

  • Beérkező hibák, panaszok kezelése ticket formában.
  • Kliens hibák elhárítása.
  • Felhasználói hibák kezelése 24 órán belüli válaszadással.
  • Active Directory és Exchange objektumok kezelése.
  • Telepítési és hardware támogatási feladatok.

Abban az esetben is írjunk szakmai tapasztalatot, ha annak látszólag semmi köze a megpályázott pozícióhoz. Az alábbi önéletrajz példában a jelölt egy pályakezdő, Junior HR Assistant pozíciót szeretne megpályázni. Bár nincs a pozícióban szerzett tapasztalata, ám azt láthatjuk, hogy már volt munkahelye, ahol rá tudtak bízni bizonyos feladatokat.

Irodai Adminisztrátor
Admin Kft.
2020. január – 2021. szeptember

  • Bejövő levelek digitalizálása, amennyiben postai úton érkeztek.
  • Postázás, futárok intézése, levelek átvétele.
  • Központi telefon kezelése, a hívások átirányítása a megfelelő kollégához.
  • Excel táblakezelés, a számlák iktatása a táblázatban, ezzel támogatva a pénzügyi részleg munkáját.
  • Vendégek fogadása, kiszolgálása.

Tanulmányok bemutatása a pályakezdő önéletrajzban

Pályakezdőként elképzelhető, hogy a tanulmányaink lesznek túlsúlyban az önéletrajzban. Erre azonban ne gondoljunk úgy, mintha baj lenne, inkább hozzuk ki belőle a lehető legtöbbet! Ilyen például az, ha bemutatjuk a tanulmányi átlagot, sikeres projektet, amit teljesítettünk, a főbb kurzusokat, vagy azt, hogy mit tanultunk az évek során.

Képzés vs. tapasztalat: mit írjunk előre?

Ez a dilemma különösen a pályakezdő önéletrajzban élesedhet ki. Továbbra is az irányadó, hogy van-e bármilyen munkatapasztalatunk, akár szakmai gyakorlat, akár diákmunka. Ha az nincs, akkor a karriercél meghatározás után a tanulmányainkat soroljuk fel, így az kap nagyobb hangsúlyt.

Hogyan soroljuk fel a képzéseinket

Ahogyan láthatjuk a pályakezdő önéletrajz mintában is, aminek mindenképp szerepelnie kell, az az iskola neve, szak neve, képzés kezdete és végzés éve, valamint a város, ahol elvégeztük a tanulmányainkat.

Fordított időrendi sorrendben haladunk, vagyis első helyre írjuk a legújabban megszerzett végzettséget. Legkésőbb a középiskoláig vezessük vissza a tanulmányokat. Kivétel abban az esetben lehet, amennyiben már általános iskola 6. osztályától szakosodtunk, például informatikára.

Hogyan használjuk a tanulmányainkat a megnyerő önéletrajzhoz?

Meg tudjuk támogatni az önéletrajzunk sikerességét néhány alábbi plusz információval is. Ilyen lehet, ha felsoroljuk a főbb kurzusokat, tanulmányi átlagot, ha esetleg ERASMUS programban vettünk rész vagy a Hallgatói Önkormányzatban vállaltunk feladatokat. Érdemes lehet még a diplomamunkát is megnevezni, ha az kapcsolódik a pozícióhoz. A tanulmányi átlagot abban az esetben érdemes feltüntetni, ha az meghaladja a 4.0 értéket.

HELYES
Tanulmányok

Vezetés és szervezés
Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola
2019. szeptember – 2021. június
Budapest

  • Főbb kurzusok: marketingmenedzsment ismeretek, stratégiai menedzsment, változás- és tudásmenedzsment, projektek menedzselés.
  • Tanulmányi átlag: 4.2.
  • A diplomamunkám a sajtókapcsolatok szerepét mutatta be egy kisvállalkozás életében.
HELYES
Alkalmazott közgazdász
Budapesti Gazdasági Egyetem
2016. szeptember – 2019. június
Budapest

  • A Hallgatói Önkormányzat rendezvényszervezői csapatának tagja voltam, ahol egészen az alelnöki pozícióig jutottam.
  • Tanulmányi átlag: 4.4.

A legjobb készségek az önéletrajzban

A képességek, készségek felsorolása elengedhetetlen egy pályakezdő önéletrajzban. A mintában is láthatod, hogy olyan technikai tudás, ismeret és jártasság tartozik ide, amelyek az állás betöltéséhez elengedhetetlenek. Azonban ide tartoznak azok a képességek és készségek is, amelyek vagy a személyiségünkből adódnak.

Az itt felsoroltakat általában kulcsszóként állítják be a HR-sek a jelentkező szűrő programokon. Ezt a programot ATS-nek hívják.

📌Tipp: Az ATS olyan szűrőprogram, amely előre megadott kulcsszavak alapján átvizsgálja a beérkező önéletrajzokat, még mielőtt azok a HR-hez kerülnének.

A legjobb készségek, amelyeket a pályakezdő önéletrajzban szerepeltetni kell

A pályakezdő önéletrajzban mindig érdemes feltüntetni készségeket és képességeket. Ezek olyan motivációs, személyiségbeli jellemzők, amelyek biztosan előnyt jelenthetnek az adott pozícióhoz.

📌Bár úgy tűnhet, több száz közül választhatsz, érdemes mindig elolvasni az álláshirdetés elvárásait tartalmazó részt. Ebben a részben találsz ugyanis készségeket és képességeket, kulcsszavakat elrejtve, amelyek segítenek abban, hogy mi kerüljön bele az önéletrajzba.

Pályakezdőként azt hihetnénk, hogy nincsenek meglévő készségeink, de ez biztosan tévedés. Itt láthatsz néhány példát a készségekre és képességekre.

Soft skill – készség, személyiségjegyek:

  • Kiváló kommunikációs készség
  • Szervezési képesség
  • Empátia
  • Önálló munkavégzés
  • Döntéshozatali képesség
  • Csapatmunka
  • Empátia
  • Vezetői képesség
  • Szorgalom, precizitás
  • Kreativitás
  • Eladásösztönzés

Hard skill – képességek, ismeretek:

  • Adobe Photoshop
  • Adobe Illustrator
  • Szövegírás
  • Python
  • Java
  • C#
  • SEO ismeretek
  • Backlink építés
  • AutoCAD
  • SAP rendszer ismerete
  • Tervezés és rajzolás
  • Programozási ismeretek
  • SQL
  • Microsoft Office program csomag

Amennyiben további képességre és készségre van szükséged, nézz szét a már kész önéletrajz példáink és sablonjaink között. Válaszd ki a megpályázni kívánt pozíciót, és láthatod is, hogy milyen egyéb készségeket érdemes felsorolni.

Készülhet is a tökéletes bemutatkozás az önéletrajzhoz

A szakmai összegzés vagy bemutatkozó használata akkor szükséges, amennyiben már van szakmai tapasztalatunk. Ebben az esetben mindössze 3-5 mondatban bemutatjuk a legfontosabb szakmai eredményeket, életutat, és azt, hogy mi a célunk, miért jelentkezünk az adott pozícióra.

Pályakezdőként azonban nagyobb az esélye annak, hogy szakmai tapasztalat hiányában inkább karriercél meghatározást írunk. A karriercél meghatározás hasonlóan épül fel, mint a szakmai összegzés. Ebben az esetben azonban nagyobb figyelmet kell fordítanunk arra, hogy bebizonyítsuk, nem véletlenül jelentkeztünk az adott pozícióra.

Az értékünket, erősségeinket, készségeinket és képességeinket megjelenítjük azért, hogy ezzel győzzük meg a leendő munkáltató, hogy miért mi lennénk a tökéletes választás a pozícióra. Gondoljunk erre a szekcióra úgy, mintha ez a néhány mondat adna el minket és az önéletrajzunkat.

💡Tény: A legtöbb HR-es mindössze 6 másodpercet szán egy-egy önéletrajzra, így a jól megírt karriercél meghatározás döntőnek bizonyulhat abban, hogy több időt szán-e önéletrajzunkra.

Meggyőzőre és a cégre, pozícióra szabva kell megírnunk ezt a részt, amelyben látszik, hogy nem félünk dolgozni, lelkesek és elkötelezettek vagyunk. A karriercél meghatározást emellett érdemes az önéletrajz összeállítása után megírni, mert így sokkal átfogóbb képet kapunk a tanulmányainkról, tapasztalatainkról. Olyan, mintha egy befejezést írnánk meg egy történethez. Arra azonban figyeljünk, hogy a karriercél meghatározás mindig a fejléc alá kerüljön!

Példák a pályakezdők karriercél meghatározására

HELYES
Karriercél

Lelkes és elkötelezett marketing gyakornok vagyok, és úgy gondolom, hogy rengeteget tanulhatnék az Market Kft. Junior PR pozíciójában. Az egyetemen közgazdaságot tanultam marketing szakirányon, majd a mesterképzést már vezetés és szervezés irányban végeztem. Gyakornokként már megismerhettem a PR és SEO alapjait, valamint kiváló kommunikációs készségre tettem szert szóban és írásban. Ezeket szeretném kamatoztatni a megpályázott pozícióban is.

HELYES
Karriercél

Kiváló alkalmazkodó képességgel és gyors tanulási képességgel rendelkező, frissen végzett programozó vagyok. A tanult nyelvek közé tartozik a Python, Java és a CSS, HTML, valamint a C#. Célom, hogy olyan cégnél helyezkedjek el, ahol szakmailag és emberileg is fejlődhetek, ezért pályázom meg az Informatikus Gyakornok pozíciót a Tech Kft.-nél.

HELYTELEN
Karriercél

Az egyetemen 4 évig tanultam marketinget, és úgy gondolom, jó lehetnék belőle, mert szeretek tanulni, fejlődni. Bár tapasztalom még nincsen, nagyon szeretnék elhelyezkedni.

Az utolsó példánál láthatjuk, hogy nem tudtunk meg sokat a jelöltről, sem a képességeiről, ahogy arról sem, mit tudna nyújtani a cégnek, vagy milyen irányba szeretne fejlődni.

📌Tipp: Pályakezdőként a legnagyobb hiba, amit elkövethetünk, ha nem tanulmányozzuk az álláshirdetést! Ebben ugyanis mindig megtalálhatók az elvárások, amelyek kulcsszóként is szerepelnek, és ezeket a karriercél meghatározásba is írjuk bele!

További szekciók a pályakezdő önéletrajzához

A fenti, kötelező szekciókon túl egyéb szekciókat is hozzáadhatunk az önéletrajzhoz. Ezek segítenek minket abban, hogy még jobban kitűnjünk a tömegből, valamint, hogy bemutathassuk magunkat.

Számítógépes ismeretek és képesítések

A számítógépes ismereteket abban az esetben hagyhatjuk el, ha már azokat bemutattuk a képességeink között, például, ha informatikus állásra jelentkezünk. Ellenkező esetben érdemes lehet megemlíteni, hogy milyen programokat ismerünk. Ezek lehetnek a Microsoft Excel, Word, PPT, Prezi, Adobe Photoshop, Illustrator vagy Indesign, Canva, SAP vagy SQL.

Ha azonban az egyetemen kívül más képesítésünk is van az informatika világából, mindenképp soroljuk fel. Ilyen lehet, ha például elvégeztünk külön Webdesign vagy Webfejlesztő tanfolyamot is.

Nyelvismeret

Napjainkban a pályakezdők számára a nyelvismeret elengedhetetlen, főleg, mert nagyrészt nemzetközi cégeknél kaphatunk állást. A beszélt nyelv mellé mindig a szintet is írjuk oda, hiszen így kaphat az olvasó teljes képet a nyelvtudásunkról.

Ha éppen nyelviskolába jársz vagy nyelvvizsgára készülsz, azt is beírhatod az önéletrajzba, valamint ha két anyanyelvű vagy, azt mindenképp tüntesd fel. Általában 3 szintet különböztetünk meg:

  • Alapfok
  • Középfok
  • Felsőfok

Amennyiben egy nyelvből nem egyezik meg a szóbeli és írásbeli tudásod, akkor szedd nyugodtan ketté:

HELYES
Francia, írásban: középfok
Francia, szóban: felsőfok

Ha azonban egy nyelvet így mutatsz be, az összes többit is ugyanígy ketté kell bontani.

Hobbi és érdeklődés

A pályakezdő önéletrajzban különösen fontosak a hobbijaink és érdeklődési körünk bemutatása. Ilyenkor ugyanis nem a szakmai tapasztalatunkat tudjuk eladni, hanem önmagunkat. Különösen sokat számít és nagy előnyt jelenthet, ha a hobbink a megpályázott pozícióhoz is kapcsolódik.

Összefoglaló: a tökéletes pályakezdő önéletrajz megírásának legfontosabb pontjai

A pályakezdő önéletrajz írás nem annyira nehéz, mint első látásra tűnik. Itt is fontos, hogy lényegre törő, átlátható legyen és a dizájn ne legyen hivalkodó, a tartalom olvasható maradjon.

  • Használjunk 11-12-es betűméretet, és Times New Roman, Calibri vagy Arial betűtípust, a szekciókat pedig válasszuk el egymástól nagyobb és vastagabb betűvel.
  • A fejléc tartalmazza a nevünket, email címünket, telefonszámunkat és lakcímünket, valamint egy fotót magunkról.
  • Pályakezdőként, amennyiben nincs munkatapasztalatunk, a tanulmányainkat írjuk a fejléc alá. Mind a kettő esetében fordított időrendi sorrendet használjunk, vagyis a jelenlegi tanulmánnyal vagy munkahellyel kezdjük a felsorolást.
  • A tanulmányainkhoz írjuk be a tanulmányi átlagot, főbb, a megpályázott pozícióhoz releváns kurzusokat, és ha a Hallgatói Önkormányzat tagja, vagy ERASMUS program része voltunk.
  • A munkatapasztalatokat illetően a szakmai gyakorlatokat, önkéntes munkát és a nyári diákmunkát is írjuk be, még akkor is, ha az nem kapcsolódik a megpályázott pozícióhoz.
  • A készségek és képességek mindig el vannak rejtve az álláshirdetés szövegében. Az ott olvasottakat használjuk, amennyiben azok jellemzőek ránk.
  • A beszélt nyelvek felsorolása a szinttel együtt történjen.
  • A karriercél meghatározás ne legyen több, mint 3-5 mondat, és mutassa be a célunkat, tapasztalatunkat, tanulmányainkat és a készségeinket egyaránt.

Írjunk kísérőlevelet önéletrajzunk mellé

A kísérőlevél fontos, hogy ugyanolyan stílusú legyen, mint az önéletrajz. Sok esetben nem kérnek a munkáltatók, de biztosak lehetünk benne, hogy előnyt jelent minden állásnál.

A kísérőlevélben kicsit bővebben tudjuk bemutatni önmagunkat, tanulmányainkat és szakmai tapasztalatainkat. Itt ugyanis nem bulletpontokkal, hanem egész mondatokkal mesélhetünk magunkról, és arról, miért lennénk mi a tökéletes választás a pozícióra. Mindenképp említsük meg a releváns tanulmányokat, és az álláshirdetésben megtalálható osztálynak vagy a megadott kontaktnak címezzük levelünket.

A kísérőlevélben bővebben kifejthetjük a munkatapasztalatunkat, és hogy mit tanultunk a munka végzése során. Ez főleg akkor biztosít előnyt, ha egyébként a diákmunkánk nem lenne releváns a pozícióhoz.