Nővér diák önéletrajz – Erre figyelj a megírása alatt!

Ha az a vágyad diákként, hogy nővérként tudj elhelyezkedni, a legjobb helyen jársz, ugyanis bemutatunk minden fontosat azzal kapcsolatban, hogy az önéletrajzot hogyan tudod jól megírni. Napjainkban ráadásul nem mondhatjuk, hogy túl nehéz dolgod van a munkaerőpiacon, ha nővér szeretnél lenni, így amennyiben képes voltál teljesíteni az iskolát, jó eséllyel nem lesz problémád az elhelyezkedésben.

Átlagos értékelés ehhez a sablonhoz

5.0
Rated 5 out of 5
2 vásárlói értékelésből

Vannak természetesen fő kérdések, amiket meg kell vitatnod magaddal, illetve van pár trükk és technika, amit használhatsz, ha szeretnél kiemelkedni a jelentkezők közül. Ezeket viszont ebben a cikkben sorra bemutatjuk, hogy megtudhasd, hogyan is tudod elérni, hogy biztos helyed legyen az interjúztatottak között.

Nézzük meg tehát közelebbről az önéletrajz mintáink szerint, hogy miként is válhatsz profivá ebben a szakmában, azáltal, hogy a legjobb helyre is felvesznek tanulni.

Először egy teljes mintát fogunk hozni, utána pedig részletesen is bemutatjuk a különböző szakaszokat.

Nővér diák önéletrajz

Tartalomjegyzék

Így néz majd ki végül a szakmai önéletrajzod!

Személyes adatok
Kiss Tamara
Nővér
E-mail: kisstamara@gmail.com
Telefonszám: 06 20/46-42-456
Lakcím: 4321 Budapest, Gödrös János utca 56.
Születési hely, idő: 1990. 01. 23. Szigethalom

Rólam
Magyarország egyik legnagyobb egyetemén végezve tanultam meg a nővérség alapjait, azóta pedig a gyakorlati helyemnek köszönhetően képes voltam több nagyobb kórháznak is segítséget nyújtani. Azon felül például, hogy fogorvos mellett tevékenykedtem, dolgoztam sürgősségi osztályon és sebész mellett is. Az állatok viszont nagyon közel állnak hozzám, így vágyam, hogy a munka világában ebben a szakmában helyezkedjek el.

Tapasztalatok

Sebészt segítő asszisztens
Szent Lujza Szeretetotthon
2022. december – 2023. január
Kecskemét

  • A sebész munkájának segítése
  • Adminisztrációs feladatok ellátása
  • Kapcsolattartás a betegekkel
  • A látogatók koordinálása
  • Receptek kézbesítése

Szociális gondozó
Medicover Egészségközpont Zrt.
2018. március – 2019. február
Göd

  • Betegek támogatása
  • Kapcsolattartás a hozzátartozókkal
  • Ebédek, vacsorák és reggelik megrendezése
  • Programok felügyelete
  • Betegek segítése

Tanulmányok

Orvosi asszisztensi BA
Budapesti Műszaki Egyetem
2016. augusztus – 2017. június
Székesfehérvár

Nővér MA
Debreceni Egyetem
2014. szeptember – 2015. július
Debrecen

Érettségi
Forrai Művészeti Szakközépiskola és Gimnázium

2003. szeptember – 2007. május
Sopron

Képességek és készségek

  • Magas empátia
  • Derűs személyiség
  • A programok ismerete
  • Segítés utáni vágy
  • Ápolói tapasztalatok
  • Word és excel ismeretek
  • Önálló gondolkozás
  • Fejlődés utáni vágy
  • Határozott fellépés
  • Ápolt megjelenés
  • Terhelhetőség

Nyelvek
Angol nyelv – alapfok

Nővér diák önéletrajz

Milyen fizetésre és juttatásokra számíthatsz majd?

Amennyiben nővér szeretnél lenni, számítanod kell arra, hogy pályakezdőként kisebb fizetésre számíthatsz, ha magyar nővérként helyezkednél el az országon belül. Ez pedig nem lesz sokkal több akkor sem, ha esetleg már tapasztalatod is lesz. Természetesen különböző juttatásokat még így is kaphatsz, de amennyiben igényed az, hogy magasabb béred legyen és a bónuszok száma is kielégítő legyen, javasoljuk, hogy inkább magán nővérként helyezkedj el.

A lehetőségeid száma viszont magas, hiszen több, mint 2000 munka közül is választhatsz, amikor eldöntöd, hol szeretnél munkát vállalni. Mindeközben pedig túl szoros versenyre sem kell számítani a jelentkezők mennyisége miatt.

A fizetésed ezenkívül aszerint is változhat, hogy Budapesten vagy vidéken állsz munkába, illetve az, hogy mennyire tudsz jól szerepelni az interjún is meghatározhatja, hogy mire számíthatsz. Átlagosan egyébként 250 000 és 500 000 forint bruttó fizetés között tehetsz szert fizetésre, de egészségbiztosítás és sok esetben egyéb extrák is játnak a csomaghoz.

Összességében viszont sokkal kevesebb, mint egy átlagosan magyar dolgozónak, abban az esetben, ha állami helyen végzed a munkádat. Ez pedig egyaránt igaz a kisebb feladatokat ellátó nővérekre és a komolyan beavatkozásokat is ellátni képes ápolókra.

Mi az ami az önéletrajz szempontjából lényeges és mit hagyhatsz ki?

Az önéletrajz megírása közben vannak olyan szakaszok, amiket semmiképpen nem hagyhatsz ki, viszont vannak olyan részek is, amiket eldönthetsz, hogy megadod el. Fontos ezzel kapcsolatban, hogy mi áll az álláshirdetésben, de na aggódj, ezzel kapcsolatban sem hagyunk majd egyedül.

Például, minden esetben a legelső szakasz a személyes adatokra vonatkozik, akár diákok írják az önéletrajzukat, akár olyan személy vagy, aki már tapasztalattal is rendelkezik. Ezután pedig minden esetben egy bemutatkozó rész következik, ahol pár mondatban kell bemutatnod, hogy miért is vagy te a legjobb választás.

Ha pedig ezt is megtetted, máris elérkeztél a fő részhez, azaz ahhoz a szakaszhoz, ahol a tapasztalatokat, azaz a különböző munkákat kell majd felsorolnod. Ezután pedig jöhetnek a tanulmányokra vonatkozó adatok is, amit viszont már nem szükséges mélyen kifejteni.

Az első opcionális rész az önéletrajzod esetén a nyelvtudás, bár ebben az esetben mi mindenképpen javasoljuk, hogy add meg a kért adatokat, akkor is, ha külön erre nem kérnek a leírásban. Végül pedig teljesen egyedül döntheted el, hogy szeretnél-e hobbikat, illetve egyéb, nem releváns tapasztalatokat és iskolákat feltüntetni a dokumentumodban.

Ne aggódj viszont, szép lassan bemutatunk mindent ezzel kapcsolatban, így tudni fogod, hogy az egyes szakaszok alapján mit kell hozzáadnod.

Nővér diák önéletrajz

Alapvető szabályok amikre érdemes figyelned

Most viszont nézzük meg, hogy milyen alapvető lényeges információkat kell hozzáadnod, bármilyen munkára vagy állásra szeretnél jelentkezni. Ezek olyan adatok, amik minden esetben érvényesek, így mielőtt valóban belekezdenél a dokumentum megírásába, lényeges, hogy figyelembe vedd azokat.

Például, diákoknak is érvényes az a szabály, hogy akár alapfizetéses munkára jelentkezel, akár magasabb tapasztalatot igénylőre, nem hagyhatsz hibákat az önéletrajzban. Ez egyaránt értendő a helyesírási hibákra, az elütésekre és az olyan nap problémákra, mint a nagy és a kis betű helytelen használata. Ha kell tehát többször is nézd át az önéletrajzot, de akár azt is megteheted, hogy megkérsz valakit, hogy tegye meg neked, hátha ketten “többet láttok”.

Fontos egyébként a külalak is, hiszen, ha az első benyomás érzése azt sugallja az olvasónak, hogy egy összecsapott, nem túl szép irományról van szó, jó eséllyel nem áll módjában majd felvenni téged.

Tudnod kell azt is, hogy 1 oldalnál többet nem érdemes írnod. Sőt mi több, az a legjobb, ha kerek 1 oldalt írsz. Ha ugyanis ennél rövidebb a mail segítségével beküldött anyag, azt gondolhatják, hogy nincs elég tapasztalatod és azonnal félre is tehetik olvasás nélkül is. Mindeközben pedig, ha ennél hosszabb, azt a benyomást keltheti, hogy feleslegesen húzod az idejüket, így ez sem túl megfelelő.

Használd viszont kiemeléseket, pontozott listákat, illetve különböző felsorolásokat használnod, ugyanis ez sokat dobhat a dokumentumon, ráadásul segíthet elérni az 1 oldalnyi mennyiséget akkor is, ha nem sok tapasztalattal rendelkezel.

Mindazonáltal, érdemes azt is megjegyeznünk, hogy bár alapesetben te magad döntheted el, hogy csatolsz-e képet az önéletrajzban magadról, ha nem kérnek erre, mi lehet, hogy inkább azt mondanánk, hogy ne tedd meg. Ugyanis, ebben az esetben nem a tudásod adja majd meg az első benyomást, hanem a fotó részt fogják előbb megnézni. Ha tehát nem vagy szimpatikus, ronthatsz az esélyeiden arra, hogy megszerezd a munkát.

Abban az esetben viszont, ha mégis hozzáadsz egy képet, a jobb felső sarokban kell elhelyezkednie annak, illetve fontos az is, hogy 1 évnél nem lehet régebbi. Mindenképpen profinak kell lennie, illetve mindenképpen felejtsd el azokat a képeket, amik egy nyaraláson készültek.

Nővér diák önéletrajz

Az első szakasz – A személyes adatok

ÍGY ADD MEG
Medveczki Éva
Ápoló
Email cím: medveczkieva@gmail.com
Telefonszám: 06 20/567-43-23
Lakcím: 5432 Szekszárd, Piros pöttyös szoknya út 65.
Születési hely, idő: 1983. 04. 30. Cegléd
ÍGY NE CSINÁLD
Molnár Tomi
tomikaaaa@freemil.com
657843
45467 nyírbátor
1975. 10. 04. Vásárosnamény

Jó eséllyel te magad is láthatod, hogy milyen lényeges különbségek vannak a két minta között. Amíg például az első mintában feltünteti a jelentkező, hogy milyen állásra jelentkezik, kiemeli a nevét és megmutatja, hogy az egyes pontok mire vonatkoznak ezek közül egyik sem mondható el a második példában látottra vonatkozóan.

Mindeközben pedig a piros részt tartalmazó jelentkező nem is jól adta meg a telefonszámát, így akkor sem tudnák vele felvenni a kapcsolatot, ha esetleg még ezek után is szimpatikus maradna, amire valljuk be kevés esély van. Ki kell egyébként írnod a teljes címed is, illetve különösen fontos, hogy használj nagy betűt, ott, ahol szükséges.

Ezenkívül pedig érdemes azt is megemlítenünk, hogy profi email címmel kell rendelkezned, amikor beküldöd az önéletrajz dokumentumodat, ugyanis, ha a Tomi email címéhez hasonlót küldtél be, nem sok esélyed van arra, hogy komolyan tudjanak venni az interjúztatók.

Ráadásul, már ránézésre sem jó a második, így a külalakra sem figyelt az író. Ez pedig szakmai szemmel nézve nem túl jó benyomást kelt.

Bemutatkozásra vonatkozó adatok

HELYES VÁLTOZAT
Egyetemi végzettségem megszerzése közben több helyen dolgoztam már ápolóként és segítőként, így nem áll távol tőlem a nővéri munkakör. Azon felül pedig, hogy szakmai tudással is rendelkezem, nagyon szeretek segíteni, így magas empátia mellett, teljes odaadással tudok segíteni a betegeken.
NEM HELYES VÁLTOZAT
A diákok között vagyok. Nővér szeretnék lenni. Úgy gondolom, hogy jó lennék a munkámban, így szeretném magam kipróbálni benne.

Ugyanazokat a gondolatokat különböző módon lehet kifejezni, ami jól látható különbséggel be is mutatja, hogy mennyire jó ötlet, figyelni arra, hogy mit írsz. Egy jól kidolgozott önéletrajz, amely részletes mondatokkal emeli ki a pályázó képességeit sokat segíthet a munkahely megszerzésében, miközben egy rosszul kivitelezett önéletrajz egyáltalán nem mutatja be, hogy miért a jelölt a legalkalmasabb az állásra.

Ebben a részben vedd figyelembe a lehetőséget, hogy hatékonyan marketingelj, és biztosítsd magadnak a szűkített listán való szereplést. Ennek érdekében célszerű egy tömör és informatív bemutatkozásra törekedni, amely átlagosan 5-6 soros, és nem lehet túl rövid vagy túlságosan hosszú. Adj meg konkrét dátumokat és időszakokat a tapasztalatod bemutatásához, hogy bemutathasd képességeidet. Ha ezzel a szakasszal elvégezted viszont a teendőidet, a következő rész a munkatapasztalatodra fog összpontosítani.

Mutasd be a tapasztalataidat szakmai minőségben

Az önéletrajz központi részének a korábbi munkahelyek átfogó felsorolásából kell állnia. Lényeges, hogy a munkahelyeket fordított időrendi sorrendben rendezd, és 4-5 pontba szedve emeld ki az elvégzett feladatokat. Ez minden jelentkezőre vonatkozik, kivéve azokat, akik újak a munkaerőpiacon. Ha újonnan pályakezdő vagy, akkor ezeket az információkat a végzettségre vonatkozó részbe is beírhatod, az esetlegesen elvégzett releváns szakmai gyakorlatokkal vagy diákmunkákkal együtt.

HELYES VERZIÓ
Nővéri Önéletrajz
Baptista Tevékeny Szeretet Misszió
2017. február – 2019. április
Bugyi

  • Szociális feladatok ellátása
  • Adminisztráció word segítségével
  • Időseknek való segítségnyújtás
  • Kapcsolat fenntartás a rászoruló emberekkel
  • A hálókörletek takarítása és rendben tartása

Gondozó
Bellissa Medical Kft.
2013. október – 2015. augusztus
Miskolctapolca

  • Ápolási és gondozási tevékenységek
  • Ételek kiosztása kérés alapján
  • Korosodó embereknek való bevásárlás
  • Gyógyszerbeszerzés és segítségnyújtás
  • Ház körüli teendők ellátása
  • Hivatalos ügyekben való segítés

Orvosi asszisztens
DIO CENTRAL EUROPE Kft.
2011. november – 2012. március
Sárospatak

  • Páciensek üdvözlése és adatainak felvétele
  • Szakmai támogatás nyújtása
  • Vizsgálatkérő lapok kitöltése
  • Számlázás és leletek kiküldése
  • Vérvétel elvégzése
  • Mintaszállítás és anyagbeszerzés
NEM HELYES MÓD
Segítő
Plazmacentrum Nyugati Kft.

2001. április – 2003. november
Ferihegy

  • vizsgálatok
  • beszélgetések
  • kapcsolatfelvétel
  • diákoknak szánt feladatok
Ebben a részben egy – két kulcsszó hozzáadása nem elegendő. Egy rossz minőségű változat nem mutatja be megfelelően a pályázó erősségeit, míg egy jól kidolgozott változat néhány szóban részletesen kifejti az egyes pontokat. Valószínűleg felismered, hogy miért az utóbbi jelöltet hívják meg nagyobb valószínűséggel interjúra, és megtanulod, hogyan mutasd be hatékonyan a saját információidat.

Továbbá a helyesírás pontossága kulcsfontosságú ebben a részben, mivel a hibák ronthatják a hitelességedet. Ügyelj arra, hogy részletesen ismertesd az általad végzett feladatokat, és add meg a települést is, ahol az állást végezted. Ráadásul, tudnod kell arról is, hogy nem rövidíthetsz ebben a rében, ahogy azt is, hogy teljes dátumot kell megadnod majd.

Milyen iskolákat végeztél el? – Önéletrajz profin

Ezen a ponton a feladat egyszerűbbé válik, mivel az elsődleges cél annak felsorolása, hogy milyen iskolákba jársz vagy tanultál, anélkül, hogy részletes magyarázatra lenne szükséged. Ennek ellenére alapvető fontosságú, hogy fordított időrendi sorrendben sorold fel az információkat, és az iskola és a szak teljes nevét tüntesd fel, rövidítések és kihagyások nélkül. Ez alól az irányelv alól kivételt képeznek a pályakezdők.

Hogy tisztázzuk a mondanivalónkat, vizsgáljunk meg egy mintát, hogy lásd, hogy az önéletrajzot ebben a részben hogyan kell jól megírni.

Tanulmányok megadása jól
ISKOLÁK ÉS TANULMÁNYOK

Szociológia
Magyarországi Képzőművészeti Egyetem
2015. szeptember – 2017. június
Diósd

Ápolói szakasszisztens
Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem
2011. augusztus – 2014. május
Üllő

Így ne add meg az adatokat
ISKOLÁK

Egyetemi képzés
Adventista Teológiai Főiskola
4 év
Pécel

Középiskola
Állatorvos tudományi Gimnázium Lógyógyászati Tanszék és Klinika
3 év
Vecsés

Általában ez az a szakasz, amely a legkevesebb figyelmet kapja, és sok esetben nem is olvassák el alaposan. Ennek ellenére fontos, hogy pontos információkat adj meg, és a formázásra összpontosíts, mivel ez már első pillantásra is feltűnő lehet. A Magyarországon gyakran használt önéletrajz dokumentumok alapvető szabály, hogy a tanulmányok teljes időtartamát fel kell tüntetni, ahelyett, hogy csak az évet adnánk meg.

Ha pedig ennek a kitöltésével megvagy, a későbbi részei még könnyebben megadhatóvá válnak a dokumentumnak, hiszen a professzionális önéletrajz elkészítésének a végéhez közeledik.

A személyes és munkahelyi készségeid

Az önéletrajz utolsó előtti kötelező részben fel kell sorolnod a különböző kemény és puha készségeidet. Az előbbi főként azokra a technikai készségekre vonatkozik, amelyeket szakértőként szereztél, beleértve azokat is, amelyeket az oktatás és a munkatapasztalat során csiszoltál. Ezzel szemben a puha készségek a szociális képességeidre vonatkoznak, amelyek kiemelten fontosak lesznek egy hasonló pozícióban, így neked főleg erre kell hangsúlyt fektetned.

Segítségül példákat hozunk mind a kemény, mind a puha készségekre. A lista elkészítésekor azonban egyszerűen egyazon szakaszon belül szerepeltesd őket, összesen 6-8 pontot használva, anélkül, hogy minden egyes készségre vonatkozóan részletes leírást adnál meg.

Nem kell tehát bonyolult dolgokra gondolnod ebben az esetben, de azért mutatjuk, hogyan is kell ennek kinéznie az önéletrajz profi megjelenése esetén:

Soft készségek

  • Szociális készségek
  • Jó emberismeret
  • Magas fokú együttérzési képesség
  • Proaktivitás
  • Extrovertált személyiség
  • Irányítói képességek

Hard képességek

  • Számítógépes ismeretek
  • Jogosítvány megléte
  • Orvosi programok használata
  • Rendeléshez szükséges felületek ismerete

A nyelvtudásod és a nyelvismereted megadása

Az utolsó kötelező részben csak azoknak a nyelveknek a tömör felsorolását kell megadnod, amelyeket jól beszélsz. Viszont egy hasonló munkakör esetében általában nem feltétlenül elvárás, hogy a munkaköri követelményektől függően legalább angol vagy német nyelvtudással rendelkezz. Azonban minél több nyelvet beszélsz folyékonyan, annál magasabb a várható fizetésed, illetve annál magasabb is annak az esélye, hogy felvesznek.

Ezért, ha több nyelvet is jól ismersz, ajánlott mindegyiket feltüntetni, hogy növeld az esélyeidet az interjúra való bejutásra. Mindemellett alapvető fontosságú, hogy elkerüld a nyelvtudásod túlzását az önéletrajz megírása közben, mivel az interjú során valószínűleg mind a szóbeli, mind az írásbeli készségedet tesztelni fogják. A szakértelem hamis állítása pedig azt eredményezheti, hogy kizárnak a pozícióból, még akkor is, ha minden más szempontból meggyőző vagy, és első osztályú jelöltként mutatkoztál be.

Használd ezt a mintát
Nyelvek
Angol – középfok
Arab – alapfok

A nem kötelező részek feltüntetése

Az önéletrajz utolsó szakaszát gyakran figyelmen kívül hagyják, pedig valójában igen értékes lehet. Lehetőséget ad arra, hogy bemutasd a személyiségedet és a munkán vagy iskolán kívüli érdeklődési körödet. Ha kiemeled a hobbijaidat vagy szenvedélyeidet, kapcsolatot teremthetsz az olvasóval, és emlékezetesebbé teheted magad.

Ha például olyan hobbid van, amely kapcsolódik a szakmádhoz, például valahol állatokon vagy önkénteskedés által időseken, vagy elesetteken segítesz, ez megmutathatja, hogy valódi érdeklődést mutatsz, és mindig igyekszel fejleszteni a képességeidet. Emellett demonstrálhatja az elkötelezettségedet és a szakterület iránti odaadásodat is.

Alternatívaként, ha más területeken szerzett tapasztalattal rendelkezel, ez is remekül kiegészítheti az önéletrajzodat. Ez azt mutatja, hogy sokoldalú háttérrel rendelkezel, és nyitott vagy az új tapasztalatokra és kihívásokra. A munkáltatók gyakran értékelik ezeket a tulajdonságokat a jelölteknél, mivel azt jelzik, hogy alkalmazkodó és képes gyorsan tanulni az adott jelentkező, aki az önéletrajz dokumentumban különböző szakmai tudásra vonatkozó adatokat is megjelöl.

Természetesen fontos, hogy nagyon figyelj arra, hogy mit írsz bele ebbe a részbe. Kerüld az ellentmondásos tevékenységeket vagy különböző furcsa hobbikat.