Tanárnak lenni egyszerre hálás és felelősségteljes feladat, hiszen hathatsz az emberek életére és kihozhatod belőlük a legjobbat. Nem mindegy, hogy általános iskolában, középiskolában vagy egyetemen szeretne valaki tanár lenni, ugyanis például az egyetemi tanári állások között nagy a verseny. Imponáló eredmények felmutatása és tapasztalat nélkül kevesebb az esély a bejutásra.
Ezzel valószínűleg te is tisztában vagy. Egy jól megszerkesztett önéletrajz azonban meghozza majd számodra a jól megérdemelt lehetőséget. Azok számára is, akik el szeretnék indítani tanári életpályájukat, és azok számára is, akik valamilyen oknál fogva iskolát szeretnének váltani.
Tehát, hogyan alkothatsz kiemelkedő tanári önéletrajzot? Rögtön kezdjük is az elején egy mintával, aztán szép lassan végigmegyünk a szekciókon. Lássuk!
Tartalomjegyzék
Angol tanár önéletrajz minta
Horváth Mária
Angol tanár
Telefonszám: 0630/555-9887
Email: horvathmaria@gmail.com
Lakcím: 1081 Budapest, Rákóczi út 69.
Születési hely, idő: Debrecen, 1992.08.22.
Magamról
A tanítványaim szigorú, de vicces és következetes tanárnak írnának le. Az egyik kulcsfontosságú képességem, hogy bármilyen korú gyerekek között képes vagyok fegyelmet tartani. Fontos számomra, hogy befogadó közösséget alakítsak ki minden osztályban. Illetve, célom, hogy minden korosztállyal megszerettessem az angol nyelv szépségét, amit az 5 éves tapasztalatom alatt eddig úgy érzem sikerült is elérnem.
Szakmai tapasztalat
Angol tanár
Vasvári Pál Gimnázium
2017. szeptember – 2022. május
Nyíregyháza
Főbb feladatok:
- Angol nyelv oktatása 9. osztálytól 12. Osztályig
- Napközi vállalása
- Osztályfőnöki munkavállalás
- Angol nyelv korrepetálása egy héten kétszer
Tanulmányok
Anglisztika
Debreceni Egyetem
2015. szeptember – 2019. május
Debrecen
Tanító
Nyíregyházi Egyetem
2011. szeptember – 2014. Május
Nyíregyháza
Készségek, képességek
- Rugalmas gondolkodás
- Pedagógiai hozzáállás
- Gyerekcentrikus szemlélet
- Nyitottság az új kihívásokra
- Csapatjátékos
- Resztoratív szemlélet
- Nagy teherbírás
- Empátia, tolerancia
Nyelvtudás
Angol – felsőfok
Német – felsőfok
A tanár foglalkoztatottság Magyarországon
Magyarországon nagyon keresik az angol tanárokat, vagy így vagy úgy. Középiskolába, általános iskolába, egyetemekre, magán tanulás céljából stb. Így aki hivatásának érzi a tanári pályát, az ország minden pontján tud találni magának munkát.
Lássuk, mi vonatkozik a fizetésekre. A fizetesek.hu weboldalon mért adatok alapján a havi bruttó átlagkereset 256 000 Ft és 492 000 Ft közé tehető. Ez függ például a tapasztalattól vagy a különféle képzések számától. Egy kis érdekesség, hogy a nők aránya 48%-ra tehető Magyarországon.
Hogyan írj önéletrajzot?
Mivel egy rendkívül komoly szakmáról van szó, először is az a legfontosabb, hogy az önéletrajzod legyen könnyen átlátható és rendezett. Lehetőleg egy oldal hosszúságú legyen, ha azonban mégis átlépnéd az egy oldalt, akkor sincs baj, csak figyelj arra, hogy kizárólag olyan információkat ossz meg magadról, ami releváns a tanári tapasztalataidra nézve. Gondolunk itt például néhány fontos képzésre.
Sok esetben Europass önéletrajzot kérnek. Ha ez így van, akkor természetesen elő azzal a mintával és láss hozzá a szerkesztésnek. Ha mégsem kikötés az Europass önéletrajz, akkor itt van a mi javaslatunk: a klasszikus magyar önéletrajz. Ez alatt a kronologikus, időrendi sorrenden alapuló önéletrajzot értjük. Plusz, ez a legelterjedtebb önéletrajz típus, és ma már felváltotta a hagyományos önéletrajzokat is.
Mindenesetre figyeljük a követelményeket és annak megfelelően készítsük el a pályázatot.
Néhány apróság, amit még javasolnánk:
- Ajánlott betűtípus: Times New Roman, Calibri, Arial
- Ajánlott betűméret: 11-12
- Fordított időrendi sorrend: A tapasztalataidat és a tanulmányaidat kezdd mindig az aktuálissal, aztán haladj időben visszafele.
- Erkölcsi bizonyítvány: A tanári pályánál mindig szükséges a 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány, valamint a tanári diploma és egyéb képzettségek, végzettségek fénymásolata. Az erkölcsi bizonyítványt megigényelheted online, és 1 hét alatt megérkezik a postán.
- Szekciók: Ezeket érdemes félkövér betűvel kiemelni és jól elválasztva feltüntetni az önéletrajzban.
Ha már a szekcióknál tartunk, nézzük is meg milyen részekből áll egy önéletrajz.
Az angol tanári önéletrajz elrendezése
Először is nézd meg sablonjainkat és válaszd ki a számodra legszimpatikusabbat. Ha megengeded, az esetedben mi a Sidney és a határozott önéletrajzi sablont javasolnánk.
Ha választottál, akkor elöljáróban annyit, hogy ezeket a szekciókat tüntesd fel pályázatodban:
- Személyes adatok, elérhetőség
- Karriercél meghatározás vagy szakmai összegzés
- Szakmai tapasztalat
- Tanulmányok
- Készségek és képességek
- Egyéb képzések, végzettségek
- Nyelvtudás
Ne aggódj, mindegyiken végigmegyünk egyesével. 😊
Kezdd az önéletrajzot a személyes adatok megadásával
Kezdjük is rögtön az elejével. 😁 Ez az egyik legfontosabb része az önéletrajznak, hiszen ha 1-2 betűt félreütsz, könnyen lehet, hogy nem fognak elérni telefonon vagy emailen. Mutatunk egy helyes és egy helytelen példát, így jobban tudjuk szemléltetni a különbséget és a hibákat.
Horváth Mária
Angol tanár
Telefonszám: 0630/555-9887
Email: horvathmaria@gmail.com
Lakcím: 1081 Budapest, Rákóczi út 69.
Születési hely, idő: Debrecen, 1992.08.22.
Ez egy szépen megszerkesztett fejléc, feltüntetve minden fontos adatot, hibátlanul. Az alábbi adatoknak kell szerepelnie minden fejlécben: név, pozíció, telefonszám, email cím, lakcím, születési hely és idő. Ha ezek megvannak, tuti, hogy nem fogsz mellényúlni.
Nézzük meg milyen az, amikor egy jelentkező elrontja a fejlécet.
Horváth Mária
Angol tanár
Telefonszám: 0630555988
Email: maribaba@gmail.com
Lakcím: Budapest
Születési hely, idő: Debrecen, 1992.08.22.
Igazából mindent feltüntetett ami fontos, csak épp hibásan. Név pipa, pozíció pipa, a telefonszám esetében azonban kicsit ömlesztett hatást kelt és lemaradt egy szám. Ez azért baj, mert hiába te lennél a tökéletes jelölt, nem fognak majd elérni.
Aztán nézzük meg az email címet, neked mi jut erről eszedbe? Biztosan nem egy komolyan vehető jelölt, igaz? Ezért fontos, hogy az email címed is egy professzionális tanárt tükrözzön.
Az meg, hogy a lakcímet nem tüntette fel részletesen, talán elhanyagolható, bár nem formális.
Használj fényképet?
Egy tanárnak jelenése van, ki kell állnia a diákok, szülők elé, ezért nem az önéletrajzodat elbírálók is kíváncsiak a képi megjelenésedre. Van néhány dolog, amire oda kell figyelni a fénykép elkészítése közben is:
- Mindenképp fehér háttér előtt készüljön, természetes hajjal és sminkkel.
- A ruházat esetében előnyösebb fehér inget, blúzt viselni, de egyszínű felső is tökéletesen megteszi.
- A képen csak te legyél, ne kelljen mást levágni róla.
- Elég, ha mellkasig látszik a fotó.
- Beálláskor pedig húzd ki magad, illetve jöhet a határozott tekintet és egy őszinte mosoly.
Szakmai összegzés
A személyes adatokat követi a szakmai összegzés. Ebben a szekcióban 3-5 sorban fejted ki, hogy mi az ami jellemez téged, melyek a mindenképpen kiemelendő tapasztalataid és mik a jövőbeli céljaid. Erre azért van szükség, mert hiába a teljes önéletrajz, ahogy a nevében is benne van, kell egy rövid, tömör összefoglaló is a pályázatod bírálójának.
Elismerjük, hogy nem egyszerű néhány sorban bemutatni magad, mégis törekedni kell a tökéletességre, ha azt szeretnéd, hogy tiéd legyen az állás.
Mutatunk két példát szakmai összegzésre:
A tanítványaim szigorú, de vicces és következetes tanárnak írnának le. Az egyik kulcsfontosságú képességem, hogy bármilyen korú gyerekek között képes vagyok fegyelmet tartani. Fontos számomra, hogy befogadó közösséget alakítsak ki minden osztályban. Illetve, célom, hogy minden korosztállyal megszerettessem az angol nyelv szépségét, amit az 5 éves tapasztalatom alatt eddig úgy érzem sikerült is elérnem.
Empatikus tanár vagyok, szeretem az angol nyelvet tanítani, célom, hogy minél több embernek megtanítsam ezt a nyelvet.
Ugye anélkül is éreznéd, hogy melyik a helytelen, ha nem írnánk ki felé? Nem igazán komolyan vehető, nem sok mindent tudtunk meg a második jelentkezőről. Csak annyit, hogy szereti az angol nyelvet. Nos, ez egy tanári önéletrajzban nagyon kevésnek bizonyul. Ennél sokkal többre van szüksége az igazgatónak, hogy el tudja dönteni, milyen kollégával szeretne együtt dolgozni.
Szakmai tapasztalat az önéletrajzban
Először nézzük meg, hogy miből is áll ez a szekció. Kell hozzá a pozíció neve, az iskola, ahol dolgoztál, az időtartam és a helyszín. Kiegészítésként pedig sosem árt, ha feltünteted a főbb feladataidat.
Lássuk a helyes példát:
Angol tanár
Vasvári Pál Gimnázium
2017. szeptember – 2022. május
Nyíregyháza
Főbb feladatok:
- Angol nyelv oktatása 9. osztálytól 12. Osztályig
- Napközi vállalása
- Osztályfőnöki munkavállalás
- Angol nyelv korrepetálása egy héten kétszer
Na de milyen egy helytelen szakmai tapasztalati szekció? Mutatjuk!
Angol tanár
2017. szeptember – 2022. május
Biztos, hogy így ebben a formában nem állná meg a helyét az önéletrajzok között. Sajnos túl keveset árul el magáról a jelentkező, nem túl professzionális. Ezzel nem azt sugallja a pályázó, hogy mindenáron megakarja szerezni a munkát.
Esztétikai szempontból lássuk mi az amire mindenképpen ügyelj:
- Bullet point: Ennek az a célja, hogy a számodra fontos dolgokat ki tudod emelni és el tudod különíteni a többi tartalomtól. Sablontól függően végig is kísérheti az önéletrajzodat ez az elem.
- Fordított időrendi sorrend: Önéletrajzokban rendszeresen alkalmazzuk ezt a sorrendet. Ez a munkahelyi tapasztalati szekcióban és a tanulmányoknál jelenik meg. Ennek lényege, hogy mindig a legfrissebb tapasztalattal, vagy tanulmánnyal kezded, majd időben haladsz visszafele.
- Kiemelés: A főbb elemeket érdemes kiemelni, hiszen tudat alatt ezzel is irányítod hova figyeljen a HR szakember.
Tanulmányok szekció az angol tanári önéletrajzban
Ha nem rendelkezel elég tapasztalattal, akkor erre a szekcióra különösebb figyelmet kell fordítanod. Ebben az esetben a lehető legtöbb olyan tárgyat fel kell sorolni, amely a megpályázott álláshoz kapcsolódó. Általában az egyetemen, a pedagógus képzésen választhatunk minort és majort, így mind a kettőt érdemes felmutatni az önéletrajzban.
Ha szeretnéd még, kiegészítésként fel lehet tüntetni az átlagodat, vagy, ha valamilyen tárgyból kiemelkedő teljesítményt nyújtottál. A tanár képzés azonban egyetemi képzés, máshol nem lehet elvégezni.
A sorrendet tekintve használj fordított időrendi sorrendet. Ennek lényegét az előző szekcióban fejtettük ki, így most nem térnénk ki rá különösebben. Illetve, az alábbi elemek jelenjenek meg ebbe a részben:
- A szak pontos megnevezése.
- Az iskola neve, kar neve.
- Az időtartam, amíg oda jártál.
- A város neve, ahol végezted a tanulmányaidat.
Mutatjuk a helyes példát:
Anglisztika
Debreceni Egyetem
2015. szeptember – 2019. május
Debrecen
Tanító
Nyíregyházi Egyetem
2011. szeptember – 2014. Május
Nyíregyháza
Az időrendi sorrend pipa, az időtartam pipa, a szak neve pipa, a helyszín pipa. Ha ezzel megvagy, ugorhatsz is tovább a következő részre.
Elrettentő példaként azért még megmutatjuk azt is, hogy ne csináld.
Anglisztika
2015 – 2019
Debrecen
Tanító
2011 – 2014
Nyíregyháza
Ugye te is érzed a helyes és helytelen közötti különbséget?
Készségek és képességek az önéletrajzban
Most pedig jöhetnek a készségek és képességek! Ezeknek a felsorolása mutatja meg igazán, hogy mire is képes a jelölt. Természetesen minden új munka érdekében el kell sajátítani új képességeket, de az biztos, hogy vannak adottak.
Ahhoz, hogy ezt a részt el tudd készíteni, először tisztáznunk kell, hogy mi a különbség a soft és hard skillek között. Ha nagyon röviden és egyszerűen szeretnénk megmagyarázni, akkor csak annyit mondanánk, hogy a soft skillek azok, amelyeket nem tudunk megtanulni, a hard skillek pedig azok, amelyeket el tudunk sajátítani.
Komolyabbra véve a szót. Soft skillnek nevezzük a belőled fakadó tulajdonságot és személyiségjegyet. Tehát például, hogy motivált és rugalmas vagy e, erős a problémamegoldó képességed? Vagyis a szociális, elsőre nem szembetűnő képességek (kommunikációs készség, kreativitás stb.)
A hard skill olyan szakmai és technikai tudás, amelyeket kézzel fogható végzettségek (pl. diploma), illetve felmutatható eredmények bizonyítanak.
Soft skill
- Rugalmas gondolkodás
- Pedagógiai hozzáállás
- Gyerekcentrikus szemlélet
- Nyitottság az új kihívásokra
- Csapatjátékos
- Resztoratív szemlélet
- Nagy teherbírás
- Empátia, tolerancia
Hard skill
- Felhasználói szintű Microsoft Office programok (Excel, Word)
- 10 ujjas gépelés (OKJ keretein belül)
- E-napló vezetése
- B kategóriás jogosítvány
Nyelvtudás az önéletrajzban
A nyelvtudás feltüntetése nem kötelező, inkább opcionális. Arra figyelj, hogy nem elég magát a nyelvet felsorolni – meg kell jelölni a szintet is. Alapvetően három szintet különböztetünk meg, ezek pedig az alap-, közép-, illetve a felsőfok. Érdemes a nyelvet kiemelni vastag betűvel, mellé pedig jöhetnek az egyéb infók. Mutatjuk mire gondolunk.
Angol – felsőfok
Német – felsőfok
További szekciók
A további szekcióban érdemes felsorolni azokat a képzéseket, amiket elvégeztél és úgy érzed, hogy releváns lenne az adott pozíció szempontjából. Pedagógusként ajánlott bizonyos módszertani képzéseket pluszban elsajátítani, ugyanis a pontrendszer szerint kötelező évente gyűjteni a pontokat. Ezt viszont a saját előnyödre fordíthatod, ha létrehozol egy külön szekciót.
Ha úgy érzed vannak olyan képzések és készségek, amelyeket szívesen feltüntetnél, mind egyedivé teszi az önéletrajzodat. Nem beszélve arról, hogy így minél jobban tükrözheted a személyiségedet is.
Nyíregyházi Egyetem
2019. szeptember – 2020. Május
Nyíregyháza
Összefoglaló: a legfontosabb kulcspontok az angol tanári önéletrajzhoz
Egy angol tanári önéletrajz esetén alapkövetelmény, hogy tökéletes legyen a helyesírás. A megjelenés pedig professzionalizmust sugalljon, így ha nem ragaszkodsz hozzá, kerüld a harsány színeket. Használj 11-12-es betűméretet, és olyan hagyományos betűtípust, mint a Times New Roman, Calibri, vagy az Arial. Ügyelj arra, hogy egy oldal hosszúságú legyen az önéletrajzod, hiszen a HR-es kollégák a rengeteg beérkezett önéletrajz miatt, gyorsan végigfutnak egy pályázaton.
A szekciókat tekintve, az alábbiak mindig szerepeljenek az önéletrajzodban:
- Személyes adatok, szakmai összegzés, szakmai tapasztalat, tanulmányok, képességek és készségek és a nyelvtudás.
- A személyes adatok megadása esetén nagyon ügyelj az adatok helyességére, másképp nem fog tudni elérni a toborzó kolléga.
- A tapasztalatot és a tanulmányokat mindig fordított időrendi sorrendben írd, vagyis a legfrissebbel, majd a korábbival folytasd a felsorolást. Pályakezdőként sorold fel a gyakornoki/diákmunkákat is.
- A tanulmányok során mindig a legmagasabb iskolai végzettséggel kezdd, szerepeljen a végzettség, az iskola neve, és az időtartam. Pályakezdőként sorold fel a poíció szempontjából fontos tantárgyat is, hogy lássák, tökéletes jelölt vagy.
- A képességek és készségek mindig kulcsszóként vannak elrejtve a hirdetésben, így ha jellemző rád, akkor használd azokat. Ezeket foglald bele a munkatapasztalatba is.
- A szakmai összegzés esetén 3-5 mondatban összefoglalod a teljes karrieredet, képességeidet és a motivációdat.
- A nyelvtudás esetén mindig tüntesd fel a szintet is.
Gyakran feltett kérdések
Milyen hosszú legyen az önéletrajzom?
Lehetőleg tartsd magad az egy oldalhoz. Előfordul persze, amikor túllépi a jelölt a limitet. Ilyenkor csak az az elfogadott, ha releváns információkat osztasz meg magadról a munkáltatód irányába.
Milyen formátumban kell elküldenem az önéletrajzomat?
A JPG, a Microsoft Word és a PDF formátum is teljesen jó megoldás.