Biológus önéletrajz minta

Biológusként rengeteg különböző technikai és szakmai tudással kell rendelkezned. A biológus pálya egy olyan szakma, ahol már pályakezdőként is óriási az elvárás a biológiai tudásodat illetően. A biológusok az új drogok, élő organizmusok és természettudományi kutatás területén kiemelkedőek. De vajon képesek mindezt a hatalmas tudást papírra vetni?

Átlagos értékelés ehhez a sablonhoz

5.0
Rated 5 out of 5
1 vásárlói értékelésből

Valójában sok biológus szembesül azzal, hogy nagyon nehéz egy hatékony biológus önéletrajzot írni, és utána elküldeni minden egyes álláshirdetésre.

Szerencsére mi itt vagyunk, hogy segítsünk, és az útmutatónk segítségével lépésről-lépésre végig vezetünk az úton, amely végén a legjobb biológus önéletrajzot készítheted el. Mindezt pedig biológus önéletrajz példákkal is bemutatjuk.

Tartalomjegyzék

Mit írj a pályakezdő biológus önéletrajzba?

A Foglalkozásügyi Hivatal előrejelzése szerint a biológusok iránti igény 4 százalékkal fog nőni 2019 és 2029 között. Ez azt jelenti, hogy a verseny is nagyobb lesz egy-egy biológus nyitott pozícióra.

A többi jelölttel szemben pedig mi segítünk felvenni a harcot. Egy jó biológus önéletrajzzal már félig megnyerted a háborút.

A jó önéletrajzhoz több kulcsfontosságú tényező is szükséges, mint például a megfelelő formázás és a megjelenés. Ezeket az elemek ha tökéletesen eltalálod, akkor az átlagos önéletrajzból ragyogót varázsolsz pillanatok alatt.

Az alábbiak a legfontosabb szekciók, amelyeket mindenképp tegyél bele a biológus önéletrajzodba, hogy kitűnj a tömegből:

  • Formátum
  • Szakmai bemutatkozó vagy karriercél meghatározás
  • Tanulmányok
  • Munkatapasztalat
  • Oklevelek, elismerések, díjak
  • Készségek, képességek

Az önéletrajz mintáinkon és sablonjainkon kívül az összes pontot végigvesszük, hogy garantáljuk a lehető legmélyebb tudást, ami a biológus önéletrajz elkészítéséhez és ezáltal a pozíció elnyeréséhez szükséges.

Mi a legjobb forma a biológus önéletrajzhoz?

Mielőtt elkezdjük egyesével boncolgatni a szekciókat, először muszáj arról szót ejtenünk, hogy a HR munkatársak naponta óriási mennyiségű önéletrajzot kapnak, így sokszor csak gyorsan átfutják az önéletrajzokat.

Ezt pedig egy programmal, az ATS, Applicant Tracking System, vagyis jelölt szűrő programmal teszik, amely kulcsszavak alapján rangsorolja a beérkező önéletrajzokat.

Az ATS kiszórja azokat az önéletrajzokat, amelyekben nincs elegendő kulcsszó. Ezek után pedig a HR-es mindössze 6 másodpercig olvassa az önéletrajzodat.

Éppen ezért figyelj arra, hogy elegendő szakzsargont, cselekvésre felhívó igét és hétköznapi szavakat is használj a biológus önéletrajzodban.

Fontos tudnod, hogy a biológus önéletrajzod átfogó és lényegre törő kell, hogy legyen, amelyet könnyű olvasni is. Tudod, mindössze 6 másodperced van felhívni magadra a leendő munkaadód figyelmét.

Egy hatékony módja az önéletrajz formázásának az, ha a szakmai tapasztalatodat és a tanulmányaidat is időrendi sorrendben sorolod fel.

Arról írsz, hogy hol és mettől-meddig dolgoztál a legelső, pályakezdő munkádban, és onnan haladsz időrendi sorrendben a mostani munkahelyedig. Ez egy kitűnő mód arra, hogy az eddigi elért eredményeidet és tapasztalaidat megoszd.

Még több formázási ötletért és önéletrajz mintáért kattints ide.

Írj szakmai bemutatkozót vagy karriercél meghatározást a biológus önéletrajzba

Mielőtt elkezded szerkeszteni a munkatapasztalataidat, hívd fel magadra a HR-es figyelmét azzal, hogy az önéletrajz felső részén bemutatod magad.

El is érkeztünk két opcióhoz: vagy egy karriercél meghatározást írsz arról, hogy mit keresel álláskereső biológusként, vagy egy szakmai bemutatkozót, amely során az eddig tapasztalataidat összesíted.

A bemutatkozó vagy a karriercél meghatározás tökéletes felület arra, hogy gyorsan és egyszerűen megmutasd a képességeidet és az értékedet az olvasónak. A különbség a karriercél meghatározás és a szakmai bemutatkozó között pedig a következő:

Szakmai bemutatkozó: Ez az összesítés akkor ajánlott, ha már egy tapasztaltabb biológus vagy, vagyis már egy ideje dolgozol a szakmában. Itt röviden mesélhetsz a szakmai tapasztalatodról, eredményeidről, a legfontosabb készségeidről, és hogy miért lennél te a megfelelő választás a cég számára.

A karriercél meghatározás: A karriercél meghatározás azoknak ajánlott, akik frissen végeztek az egyetemen, így még nincs sok szakmai tapasztalatuk. Ebben a részben fogod bemutatni magad a HR-esnek. Röviden mesélj arról, hogy mit szeretnél elérni a szakmában, és listázd a képességeidet. Próbálj meg tanulmányi eredményeket is beépíteni.

Mindenképp egyeztesd össze az itt felsoroltakat az álláshirdetés leírásával, különösen az elvárásokban találtakkal.

Ne hagyd ki a tanulmányaidról szóló részt a biológus önéletrajzodból

Miután elkészült a karriercél meghatározás vagy a szakmai bemutatkozód, itt az idő, hogy megírd a tanulmányaidra vonatkozó szekciót is!

Ennek a megadásával kétségkívül emeled az önéletrajzod színvonalát.

Nemcsak, hogy bebizonyítod a HR-es számára, hogy rendelkezel az elvárt képesítéssel, de még a figyelmét is felkeltheted azzal, hogy több információt osztasz meg magadról.

Ahhoz, hogy ez hatékonyan sikerüljön, mindenképp figyeld meg, mit kell beleírnod. Alább láthatod a legfontosabb elemeket, amelyeket fel kell tüntetni a tanulmányaidra vonatkozóan:

  • Először a legmagasabb iskolai végzettséget add meg. Itt is érvényes az időrendi sorrend, csak itt visszafelé írd, tehát a legfrissebb, legmagasabb iskola végzettséget add meg. Ne kezdd a felsorolást a középiskolával, ha közben már egyetemi végzettséged is van.
  • Tüntesd fel a szintet, az oktatási intézmény nevét, lokációját és hogy mettől-meddig jártál oda.
  • Nyugodtan tedd bele a releváns kurzusokat. Írd le azokat a kurzusokat, amelyekről úgy gondolod, hogy releváns a megpályázott pozícióhoz. Ez majd megmutatja a HR-es számára, hogy rendelkezel azokkal a képességekkel és tudással, amelyet keresnek.
  • Amennyiben nincs diplomád, akkor csak a középiskola nevét írd le.

Tanulmányok felsorolására vonatkozó példa

Itt láthatsz egy hatékony tanulmányokról szóló szekciót:

HELYES
Tanulmányok

Biológia
Szent József Egyetem, Budapest
2015 – 2019

    Az élő organizmusok mérési módszerének kidolgozása kérdőíves technika segítségével, amelyet azóta is használnak a Szent József Egyetemen

Nyűgözd le az interjúztatót a legjobb biológus önéletrajz munkatapasztalat megadásával

Most, hogy elkészítetted a tanulmányokról szóló részt, itt az idő a biológus önéletrajz legfontosabb szekciójának elkészítésére – a munkatapasztalatokra.

A munkatapasztalatok, vagyis szakmai tapasztalatok szekció adja a biológus önéletrajz valódi tartalmát. Itt tudod bemutatni az előző munkahelyeidet, feladatköreidet, elért eredményeidet és a képességeidet.

Ezek listázásához mi a bulletpontos felsorolást javasoljuk. Mindenképp írd le az előző munkahelyeid összes fontos részletét. Leginkább arra hegyezd ki, hogy milyen előnyre tett szert a cég azáltal, hogy te ott voltál, és hogy az ott elsajátított készségeid és tudásod hogy szolgálja majd a leendő munkaadód eredményeit.

Mindig fontos, hogy az elért eredményeidet részletesen írd le. Próbálj meg számszerűsített eredményeket felmutatni, miközben szakzsargont is használsz. Mindez azt mutatja majd az olvasónak, hogy minden tudás és képesség birtokában vagy, ami szükséges egy biológus számára.

Feladatkörök és munka bemutatása

Lentebb találsz két példát ezek bemutatására: az egyik olyan, amilyennek lennie kell, a másik pedig, amit jobb elkerülni:

Szakmai tapasztalat

HELYES
Szakmai tapasztalat
Biológus

Gotham Vegyipar

  1. június – 2018. november

Budapest

    Rendszeres tréningek az SOP, GMP és GLP szabályzatoknak való megfeleléshez, biztonsági protokollokhoz.

    Sterilizációs technikák és tesztelési technikák elemzése annak érdekében, hogy elérjük a lehető legnagyobb elégedettséget a harmadik félnél.

    Kiválasztott biológus a molekuláris patológiai kutatási projektben.

    Személyes adatok gyűjtése egy program segítségével, amelyen keresztül regressziós tesztelés és az IT csapattal való szoros együttműködés során a felmerülő problémák kiküszöbölése.

HELYTELEN
Szakmai tapasztalat
Biológus

Gotham Vegyipar

  1. június – 2018. november

Budapest

    Rendszeres tréning széleskörű protokollok területéről.

    Harmadik félnek különböző technikák bemutatása.

    Adatkarbantartás.

    Kiválasztott biológus egy projektnél.

Oklevelek, ösztöndíj, elismerések és díjak

Miután kész vagy a szakmai tapasztalatokkal, akkor ideje bebizonyítani a potenciális munkaadónak, hogy a biológus szakma szakértője vagy, mert különböző oklevelekkel is rendelkezel.

Ez a rész szolgál arra, hogy bármilyen egyéb képzést, elért eredményt bemutass még a szakmai tapasztalatodon és a tanulmányaidon kívül. Mutasd meg itt a biológiai okleveleket, díjakat.

Hozzáadva a biológus önéletrajzodhoz ezt a szekciót csak még jobban felkelti az önéletrajzod iránt a munkáltató figyelmét, mert ezek által nemcsak, hogy profinak tűnsz a szakmában, de szakértőnek számítasz.

Ezeket az okleveleket, képzéseket érdemes feltüntetni a biológus önéletrajzban:

  • Állattenyésztés és genetika
  • Sterilizációs Technikus
  • Specializáció lovak területén
  • GCSE Biológia

Hangsúlyozd a készségeidet, képességeidet a biológus önéletrajzban

Most, hogy már kész vagy a szakmai tapasztalatok felsorolásával, és formába is öntötted azokat, ideje egy újabb nélkülözhetetlen szekció megírásának – a készségeidről, képességedről, tudásodról szóló résznek.

Fontos látnod, hogy nem elég csak a tudásodat felsorolni, ami megfelel az álláshirdetésben leírtaknak. A HR-es egy ilyen listát nem fog elolvasni, ezért inkább készségeket, képességeket érdemes ide írni.

Ebben a szekcióban a technikai tudás és a személyiségedről szóló készségek is kerüljenek be. Ezáltal fogod tudni demonstrálni, hogy egy jól képzett jelölt vagy, aki illik a pozícióra. Mindenképp használd azokat a szavakat is, amiket az álláshirdetésben is olvashatsz.

Általában ezeket a technikai tudást és képességeket keresik a biológus önéletrajzban:

  • Interperszonális készség
  • Írói véna
  • Elemzés
  • ELISA
  • Microsoft Office
  • Fény-, és elektronmikroszkóp
  • Szervezési készség
  • Analitikus gondolkodás
  • Problémamegoldó képesség
  • Statisztikai próba
  • Számítógépes ismeretek
  • Kritikus gondolkodás
  • Molekuláris klónozás
  • Restrikciós analízis
  • Kommunikációs készség
  • Precizitás

Adj hozzá további szekciókat is a biológus önéletrajzhoz

Az eddig felsoroltak mellett még van néhány trükk, amelyekkel kibővítheted a biológus önéletrajzodat. A határ a csillagos ég ebben az esetben!

Ezeket a szekciókat érdemes még megemlíteni:

  • Nyelvtudás
  • Hobbi és érdeklődési kör
  • Önkéntesség
  • Publikációk

Legfontosabb tanulságok

A legfontosabb tudnivalók ahhoz, hogy a lehető legjobb biológus önéletrajzot írd meg:

  • A biológus önéletrajzot az álláshirdetésnek megfelelően írd meg.
  • A szakmai bemutatkozód vagy karriercél meghatározás röviden mutassa meg a képességeidet, készségeidet, szakmai életedet, fejlődésedet és a pozícióhoz szükséges tudást.
  • Említs meg fontos pontokat és számszerűsített eredményeket a munkatapasztalataid leírásában.
  • Időrendi sorrendben sorold fel a munkatapasztalataidat.
  • A képességeidet, készségeidet és szakmai tapasztalataidat kösd össze az álláshirdetésben foglaltakkal.

Gyakran Ismételt Kérdések

    Hogyan csökkenthetem a biológus önéletrajzom hosszúságát?

Próbálj meg mindent egy oldalra sűríteni. Ezt úgy érheted el, ha mindenhol csak a legrelevánsabb és legfontosabb szakmai tapasztalatot emeled be, ami az álláshirdetésben is elvárt.

Figyelj arra, hogy a biológus önéletrajz tartalma átfogó és lényegre törő legyen. Ehhez a bulletpontok használatát ajánljuk, mert így átláthatóbb lesz a mondanivalód.

    Hogyan említsek meg kutatást a biológus önéletrajzomban?

A kutatásokat a munkatapasztalatok leírásánál tudod megemlíteni, egy külön bulletpontban, amely ahhoz a munkához tartozik.

Emellett ha több is van, akkor a díjak, elismerések, ösztöndíjak és oklevelek résznél is feltüntetheted.

Ha problémád akad azzal, hogy hol helyezd el a haladó mikrobiológiai tudásodat az önéletrajzban, használd önéletrajszerkesztőnket.

    Milyen hosszú legyen a biológus önéletrajzod?

Mindenképp egyetlen oldal hosszúságú legyen. Az ATS szkenner és a HR-es is jobb helyre rangsorolja, ha csak egy oldal az önéletrajzod, mert könnyen átlátható.

    Adjak meg referencia személyeket az önéletrajzomban?

Általában nem tanácsos megadni referencia személyeket az önéletrajzban. Nem jellemző, hogy kérik, és nem igazán járul hozzá az önéletrajzod sikerességéhez. Interjú után érdemes megadnod, ott merülhet fel rá az igény.