Ha már túlvagy a tökéletes önéletrajz megírásán, és be is hívtak interjúra, akkor nagyon jó irányba haladsz! A csoportos állásinterjú azonban idegörlő lehet, hiszen számodra teljesen idegen emberekkel kell részt venned rajta. Gyakran 8-12 fő is lehet egy csoportban, és ha azt gondolod, mindössze egy óra alatt végzel is, akkor sajnos tévedsz: akár fél napod is rámehet! Mégis, mi az amit tegyél és mi az amit nem? Mutatjuk!
Tartalomjegyzék
A csoportos interjú – mire kíváncsiak?
A csoportos interjút általában pályakezdők esetén, esetleg vezetői pozíciónál, értékesítőknél, hostesseknél szokás használni. Erre külön a HR-es biztosan nem fogja felhívni a figyelmedet, mert akkor az előnyt jelentene számodra. Így a csoportos állásinterjú általában egy nem túl pozitív meglepetés a jelölt számára. Ha azonban azt mondja a telefonban a HR-es, hogy tesztelni fogják a csapatmunkát, vezetői képességeket, akkor könnyűszerrel gondolhatsz arra, hogy csoportos állásinterjún fogsz részt venni.
A csoportos állásinterjún arra kíváncsiak, mennyire tudsz csapatban dolgozni, képes vagy-e irányítani. Emellett előfordulhat, hogy megkérnek arra, hogy teljesen röviden meséld el a teljes karrieredet. Ezzel könnyen mérhető az, hogy mennyire vagy képes nyíltan mesélni magadról mások előtt, vagy esetleg lámpalázzal küzdesz-e. Ezek ebben a szituációban azonnal kitűnnek, és lehet, hogy már nem is kerül sor következő állásinterjúra. Emiatt hasznos előre felkészülni minden lehetőségre, így a csoportos interjúra is. Ha a karrieredről kérdeznek, akkor érdemes ugyanolyan részletességgel mesélni a szakmai múltadról, mint ahogy azt egy általános állásinterjú során tennéd. Ha senki nem akar kezdeni, akkor legyél te az első – ezzel megmutatod, hogy fontos számodra az adott pozícióra és nem félsz a kezedbe venni az irányítást.
Miért használnak napjainkban is ilyen állásinterjú típust?
Az egyik legegyszerűbb válasz, hogy túl sok igazán jó jelentkező van, ezért nem tudnak mindenkit egyesével behívni. Ilyen esetben ez egy gyors egyszerű megoldás, hiszen a legjobbak azonnal kitűnnek a többiek közül.
Emellett olyan kérdések is megválaszolásra kerülnek, amelyek lehet, hogy egy egyszerű állásinterjún nem tudnának. Az olyan kérdések, mint hogy mennyire tud a jelölt csapatban dolgozni, itt derül ki igazán. Hiába mondod azt az interjún, hogy igen jól jössz ki másokkal és kiváló a kommunikációs stílusod, vagy hogy kreatív vagy – ezt valójában csak egy szituációs feladat tudja bemutatni. Emiatt ez egy hatékony szűrési módszer!
Mit NE tegyél a csoportos állásinterjún?
Egy ilyen speciális állásinterjún a legfontosabb szempont, hogy add önmagad. Lehetőleg ne háborodj fel azon, hogy te pedig egy személyes állásinterjúra készültél, ezzel ugyanis biztosan elvágod magad. Inkább maradj nyugodt, és az állásinterjú előtt ismerkedj össze mindenkivel, aki szintén ott vár – így némi előnyt szerzel magadnak, hiszen megismered őket. És hogy milyen csoportos állásinterjú kérdések kerülhetnek a terítékre? Mindenképp olyanok, amelyekben közösen kell dolgozni és gondolkozni, például egy kampányt összerakni, grafikont értelmezni, költségvetést tervezni – természetesen minden a pozíciótól függ!
- Ne nyomj el másokat
Természetes, hogy passzívnak nem illik mutatkozni, de túl arrogásnak, agresszívnak sem. A csapatmunkát és az aktivitást, a kommunikációs stílust, a csapaton belüli dominanciát fogják nézni, de ha átesel a ló túloldalára, akkor nem teszel jó első benyomást. A közös munkát biztos, hogy végig figyelemmel fogják kísérni, vagyis ha valamit elhibázol, azonnal észreveszik. Tehát lehetőleg ne legyél harsány, ne próbálj meg mindenkinél okosabb és jobb lenni. A fő a csapatmunka! Ha nagyon kitűnsz a többiek közül, akkor agresszívnak tűnhetsz – ilyen munkavállalót pedig egy munkáltató sem szeretne.
Emellett arra is ügyelj, hogy ne szorulj teljesen a háttérbe. Természetes, hogy nem szeretnél butaságot mondani, de ha a brainstroming a feladat, akkor mindent lehet és nincs rossz ötlet! Inkább mondd ki, amit szeretnél, mert lepontozhatnak, ha túl passzív vagy.
- Az udvariasság és mértékletesség előny a csoportos állásinterjún is
Természetes, hogy szeretnél mindenkivel jóban lenni, hiszen egy fél napra ők lesznek a legjobb barátaid. Azonban tartsd szem előtt, hogy nem őket szükséges lenyűgözni. Hasznos, ha az állásinterjú során jóban vagytok, hiszen építi a bizalmat, segíti a kommunikációt – de a fő cél, hogy kifelé is nagyon jó munkavállalónak tűnj. Ez azt jelenti, hogy arra figyelj, hogy a külső megfigyelők mit gondolhatnak rólad. Emellett viszont fontos, hogy a csapattársaiddal kedves, udvarias és előzékeny legyél, másképp nem nem teszel jó benyomást rájuk sem, és ez külső szemmel is feltűnő lesz.
- Ne téveszd szem elől a célt
Miközben a feladaton dolgoztok, két célod van: megoldani a lehető leghatékonyabban a feladatot, miközben megszerezni az állást. A csoporttársaid ugyanis a versenytársaid is egyben – tehát, jobbnak kell lenned náluk. Ennek nem az a módja hogy hangosabb vagy mint ők, hanem hogy megfelelő a kommunikációs stílusod és aktív vagy a feladat során.
- A hallgatás aranyat ér az interjú alatt
A hallgatás, legfőképp az aktív hallgatás óriási adottság. Ez azt jelenti, hogy képes vagy a többiek ötleteit, kommentjeit és véleményét meghallgatni és válaszolni azokra. Az asszertív kommunikációs stílus például biztosan nagy segítséget jelent, ugyanis ezt használva meg tudod húzni a határaidat és közben agresszivitás nélkül hangot tudsz adni a saját ötleteidnek, aggodalmaidnak.
Ennek egyik remek példája az “igen, de…” kezdetű mondatok. Törekedj arra, hogy egy ötletet se utasíts el azzal, hogy “nem jó”, “biztosan nem válik be” stb. Inkább gondold át, és válaszolj rá, például így:
- Szerintem a legjobb megoldás az lenne, ha ennek a kiszámításához hozzáadnánk az előző évi nettó mérleg összegét.
- Igen, de nem lehet, hogy akkor többet fog mutatni, mint amennyi az idei negyedévben indokolt lenne?
Ahelyett, hogy erre így válaszolnál:
- Hát, az úgy nem lesz jó, mert akkor többet fog mutatni, mint ami az idei negyedévben indokolt lenne.
Egy ilyen válasszal, ilyen hangsúllyal és stílussal garantált a sértődés és azonnali negatív hangulat telepszik rá a csapatra – ez pedig senkinek sem jön jól! Inkább próbáld meg a pozitív hangulatot, atmoszférát fenntartani a csapatban, mert ez kívülről is érzékelhető lesz! Az interjú menetét erősen befolyásolja az, ha látják, hogy te mindent megteszel azért, hogy megmaradjon a pozitív hangulat.
- Küldj köszönőlevelet az interjú után a HR-esnek
Ha tetszett az interjú, és úgy érzed, jól is sikerült, valamint szimpatikus a cég és az állás, akkor ne hagyd le a köszönőlevelet. Érdemes még aznap írni a HR-esnek, hogy jól érezted magad, és várod a visszajelzést. A HR-esek nagyon ritkán kapnak ilyen levelet, és tapasztalatból mondjuk – nagyon jól esik. Ezzel ugyanis magát a HR-es munkáját is megdicséred, ami természetes, hogy simogatja a lelkét!
A köszönőlevél azonban szintén legyen udvarias, és ne mézes-mázos. Professzionális szakember vagy, ezért úgy is érdemes fogalmazni:
Kedves Kerék Kata,
Nagyon szépen köszönöm a tegnapi csoportos állásinterjút. Jól éreztem magam, és úgy érzem, rávilágított néhány készségemre és képességemre, amelyet egy általános személyes interjú során nem biztos, hogy meg tudtam volna mutatni. Nagyon szimpatikus a cég, a céges kultúra, valamint ti magatok is, így szívből remélem, hogy lesz még esélyem újra találkozni a cég képviselőivel egy szakmai interjú keretein belül is.
Üdvözlettel,
Jósa Károly
+3630/736-9374
📌 Tény: Ügyelj arra, hogy a telefonszám és az email cím ne maradjon le!
Az alábbi köszönőlevél viszont nem lesz jó megoldás, mert arrogánsnak hat!
Kedves Kata,
Köszönöm a tegnapi interjút, jól éreztem magam, és szerintem jobban is teljesítettem, mint a többiek. Mindezek fényében várom visszajelzéseteket.
Üdv,
Károly
Mti tegyél tehát a csoportos állásinterjún?
- Legyél nyílt, érdeklődő, kedves és udvarias – a csapattársaiddal is!
- Az interjú során maradj aktív és alkalmazd az “igen, de…” kezdetű mondatokat, ha új ötletet hallasz.
- Próbálj önmagad lenni.
- Tartsd szem előtt a két fő célt: megszerezni az állást de közben jó benyomást tenni mindenkire.
- Kerüld az agresszív, hangos, túlzóan domináns viselkedést még akkor is, ha vezetőnek jelentkezel. Egy jó vezető összefogja a csapatot, tovább görgeti a beszélgetést, segít a többieknek integrálódni a csapatba, nem pedig ledominál mindenkit.
- Amit néznek az állásinterjú során: kommunikációs készség és stílus, csapatmunka, aktivitás.
Ha mindezeket betartod, és aznap vagy másnap még egy kedves és udvarias köszönőlevelet is írsz, akkor biztos a siker!