A legjobban fizető állások a pénzügyek területén

A pénzügyi területet automatikusan összekapcsoljuk a pénzzel, már csak a neve miatt, de azt is tudjuk, hogy kiemelkedő fizetésre lehet számítani.
legjobban fizető állások a pénzügyek területén

Készítse el önéletrajzát percek alatt

A pandémia óta a bankszektorban nem igazán nőttek a fizetések, de a pénzügyi területen azért még így is jelentős bérekre lehet számítani. Természetesen a top a vezetői szint, de az alatt is vannak igen jól fizető állások!

Tartalomjegyzék

Milyen diplomával lehetsz pénzügyi menedzser?

Pénzügyhöz elsősorban a 7 féléves pénzügy és számvitel szakot érdemes elvégezni. Ennek elvégzésével ugyanis a Felvi oldalán található szakmatérkép alapján kontroller, könyvvizsgáló, gazdasági menedzser vagy pénzügyi vezető, pénzügyi koordinátor, bankár, és még több tucat egyéb jó állást megszerezhetsz. Ha vezető pozíciót szeretnél a befektetési, banki szférában, érdemes lehet még mesterszakot is elvégezni. A Felvi oldalon látható az is, hogy a pénzügy és számvitel szakon végzettek összesen 1.03 hónap alatt találnak állást, és a kezdő fizetés bruttó 394.000 forint. Innen pedig csak felfelé vezet az út a ranglétrán is!

Alkalmazott közgazdaságtant végezve pedig, amely egy 6 féléves képzés, befektetési bankár, számviteli elemző, pénzügyi menedzser lehetsz. A Felvi oldalán látható kimutatás szerint a havi bruttó jövedelem a diploma megszerzése után bruttó 444.000 forint, az elhelyezkedés pedig általában kevesebb, mint 2 hónap alatt megtörténik. A leggyakrabban betöltött pozíciók pedig a pénzügyi elemző és befektetési tanácsadó, adótanácsadó és az ügyintéző.

Karrierutak a bank és a pénzügy világában

A fizetések.hu szerint az egyik leggyakoribb karrierutak közé tartozik az, hogy:

  • Pénzügyi elemző a bankszektorban
  • Innen kontroller irányba megy tovább, amely pénzügy és könyvelés, vagy pénzügyi menedzsernek
  • Ezt követően pedig, már a ranglétra harmadik fokán válhatsz gazdasági pénzügyi vezetővé egy cégnél.
🖊️ Természetesen a cég mérete, struktúrája ezt még tovább differenciálhatja, hiszen hamarabb lehetsz gazdasági vezető egy kisebb cégnél, ahol laposabb a hierarchia.

A pénzügyi vezetők – középszinten és felső szinten

A menedzser fizetések minden esetben kimagaslóak, legyen szó bármelyik területről is. Nem meglepő módon ez a pénzügyi területen is így van. Pénzügyi vezető kisebb és nagyobb cégeknél, multinacionális vállalatoknál és a befektetési banki szektorban is szükséges. A legjobban pedig a bankszektorban, a pénzügyi igazgatók és a kontrolling vezetők keresnek, akiknek havi fizetése bruttó 2 millió forint is lehet. A legjobban fizető állás tehát természetes, hogy a felsővezetői szint a pénzügyi vezetők közül, de a ranglétrán lefelé haladva is lehet jókora nagyon jó fizetésre számítani!

Ahhoz, viszont, hogy ezt az álomfizetést el tudd érni, nagyon sok készség és képesség birtokában kell lenned. Elengedhetetlen a költségtervezés és monitorozás, válságkezelés, kiváló kommunikációs képesség, analitikus képesség, hogy csak néhányat soroljunk fel. Bár menedzserekből úgy általánosságban is hiány van most a munkaerőpiacon, mint vállalati, mint banki és szolgáltatások oldalon, nehéz igazán jó embert találni. Hiszen egy pénzügyi vezető a cég arca, és óriási kockázatnak van kitéve egy cég, ha nem megfelelő embert választ erre a pozícióra – nagy felelősséggel jár a munka!

Pénzügyi vezető vagy pénzügyi menedzser pedig csak úgy lehetsz, hogy ha kijártad a ranglétrát – senki nem lesz 2 év tapasztalattal vezető. Sok idő, energia, és legfőképp munka vezet odáig, hogy vezető lehess, de mint látod, megéri a fizetés miatt is!

Tőzsde- és pénzügyi ügynök, bróker

A tőzsde, pénzügyi ügynök és a bróker szakma alapvetően nem kötött diploma megszerzéséhez sem, hanem egy jó tanfolyam és vizsga elvégzésével bárkiből válhat. Vannak független és nem független brókerek – utóbbiak valamilyen bank vagy biztosító cég alkalmazottjai, így annak termékeit és szolgáltatásait értékesítik. Ha viszont még magasabb fizetés a cél, akkor érdemes egy pénzügyi diploma megszerzése is. Az átlagfizetés a KSH adatai szerint bruttó 1 174 429 forint, ami igencsak kiemelkedő!

A könyvelők, könyvszakértők

Bár nem kifejezetten és szorosan kapcsolódik a pénzügyi és a befektetési világhoz, a könyvelők is meglehetősen jól keresnek. A könyvelők azok, akik rendet tartanak a számlák között, ők a kapcsolattartók a NAV-val, és bármilyen adózási kérdésre is tudniuk kell válaszolni. Alapvetően nem kötelező a diploma, hanem akár a mérlegképes könyvelő tanfolyam elvégzése is elég lehet. Emellett már a középiskolában is lehet erre szakosodni, és meg is éri, ugyanis a KSH szerinti átlagfizetés bruttó 725.516 forint. Azt érdemes hozzátenni, hogy lehetsz alkalmazott egy nagyobb cégnél vagy akár magánvállalkozó is, ha könyvelő szeretnél lenni.

Kontroller fizetések – pályakezdőtől a seniorig

A kontroller fizetések terén sem lehet ok a panaszra. Magyarországon a vállalati kontroller pozíciók száma radikálisan nő, főleg a shared service centerekben. Pályakezdőként bruttó 465.00 forint körül érdemes várni a fizetést, seniorként bruttó 780.00 forint körül, míg vezetőként már bruttó 1 millió forint felett. A kontroller fontos minden cég életében, hiszen a kontroller az, aki a vállalati pénzügyi adatokat ellenőrzi, a jövedelmezőség, likviditás mutatókat ellenőrzi, jelentéseket készít és kidolgoz a felső vezetés számára.

Adótanácsadó állások és fizetés

A legjobban fizető pénzügyes szakmák közé tartozik az adótanácsadó is, amely pályakezdőként bruttó 450.000 forintos fizetésre számíthat, míg 5 év szakmai tapasztalattal már akár bruttó 1.2 millió forintra. Vezetőként kereshetsz itt is a legjobban, akár bruttó 1.5 millió forintot is!

Kevésbé jól fizető pénzügyi állások

A kevésbé jól fizető állásokhoz általában nem szükséges a diploma megléte, mint amilyen a pénzügyi asszisztens vagy az ügyintéző. A pénzügyi elemző sem keres a legjobban, ugyanis bruttó 400.000 forinttól kezdődik a fizetés, míg a bérszámfejtő még több év tapasztalattal sem keres többet, mint bruttó 650.000 forint.

Bár az nem okozott nagy meglepetést, hogy a vezetői szinten lehet igazán jól fizető pénzügyi állást szerezni, egyes szakmákban már a senior szint és bőven elég a bruttó 1 millió forintos álomfizetés eléréséhez.

Hol kereshetsz a legjobban?

Ahhoz, hogy szuperül fizető állást tudj szerezni, érdemes sorra venni, milyen nagyságú és típusú cégek vannak. Általánosságban elmondható, hogy a multinacionális vállalati szféra az, ahol a legjobban kereshetsz. Ez viszont együtt jár azzal is, hogy nagy a hierarchia, tehát sok-sok lépcsőt kell végig járnod, mielőtt magasabb vezetői pozíciót szerzel meg. Ilyen például az is, hogy lehetsz csapatvezető, majd csoportvezető, részlegvezető, országos pénzügyi vezető majd regionális, tehát sok a lépcsőfok. Ezzel együtt viszont stabil, kiszámítható és magas jövedelemre tehetsz szert.

A kis cégek esetén gyorsabban juthatsz fel a ranglétrán, viszont kisebb lesz a csapat, amelynek az élére állsz – nem lehet egy 50 fős céget összehasonlítani egy multi több ezer fős létszámával. Sok esetben a fizetés is alacsonyabb, mint egy multinál, ráadásul nagyon óvatosan kell eljárni a cég költségvetéseit illetően. Bár a büdzsé kisebb, a felelősség nagyobb olyan szempontból, hogy ha te elrontasz valamit, nem biztos, hogy azt helyre lehet hozni – míg egy multinál számtalan ellenőrzési és monitorozási pont van. Ide kattintva pedig még többet olvashatsz arról, hogy milyen kisebb és nagyobb cégeknél dolgozni!

Hasonló cikkek