Szociális készségek Miért van szükséged rájuk?

A szociális készségek főleg azok számára lehetnek ismerősek, akik tanultak némi pszichológiát. Jól látni ugyanis, hogy kissé nehéz pontosan meghatározni a fogalmát, és kihívás jelent felsorolni, hogy mely készségek tartoznak pontosan ide.
szociális készségek

Készítse el önéletrajzát percek alatt

Mégis, ezek híján sokkal nehezebben megy a munka, hiszen megnehezíti a csapatban való dolgozást és gondolkodást. A szociális készségek fejlesztése tehát elengedhetetlen egy jó munkahelyen.

Tartalomjegyzék

A szociális készségek szerepe

A szociális készségek a soft skillek között kapnak helyet. A soft skillek azok a szociális, tanulási, kommunikációs interperszonális vagy motivációs készségek, amelyek lényegében a tulajdonságokat jelentik. Ezek a készségeink mutatják meg, milyen kolléga leszel, milyen alkalmazott, hogyan kezeled a csapaton belüli konfliktust, hogyan jössz ki az ügyfelekkel. Mindehhez nem elég a kommunikáció – sokkal több tulajdonságra van szükséged. Ez meghatározza ugyanis, hogy felvesznek-e álmaid állására, és már az önéletrajzban is érdemes megmutatni ezeket a siker érdekében.

Ezek a készségek és képességek, köztük a szociális készségek, általános kulcsszavakként jelennek meg az álláshirdetésben. Amikor az elvárások között felsorolják, hogy milyen jelöltet keresnek, akkor neked erre válaszolnod kell az önéletrajzban. Tehát, amikor azt írják, hogy nyitott, jó kommunikációs és szervezési készséggel rendelkező kollégát keresnek, akkor ezeket a szavakat neked is ajánlott beírni az önéletrajzba – természetesen csak akkor, ha jellemzőek is rád.

📌 Tény: Olyan készségeket ne adj meg az önéletrajzban, vagy ne állíts az interjún, amelyek nem jellemzők rád, ez ugyanis hamar kiderül.

Érdemes még megemlíteni az  ATS, vagyis jelentés szűrő programot. Ebbe érkeznek be az önéletrajzok, és a program ezeket a szavakat, készségeket keresi az önéletrajzban . A képlet pedig nagyon egyszerű – minél többször és minél több ilyen kulcsszót talál, annál nagyobb eséllyel jutsz tovább a kiválasztási folyamatban! Ennek módjáról és menetéről már ebben a cikkünkben írtunk, ajánljuk olvasásra!

A szociális készségek tehát mindent meghatároznak, például:

  • hogyan teremtünk kapcsolatokat,
  • hogyan tartjuk fenn azokat,
  • hogyan tárgyalunk,
  • hogyan kommunikálunk másokkal,
  • hogyan kezeljük a konfliktusokat.

Ugye, hogy mindez előfordul a munka világában?

Ráadásul a társadalmi életben is fontos szerepe van. Meghatározza, hogyan teszünk szert barátokra, vagy egyáltalán tudunk-e barátokat szerezni, és hogy milyen a kapcsolatunk a szülőkkel, nagyszülőkkel. A párválasztás szintjén is elengedhetetlen szerepet játszik – tudunk-e ismerkedni, tudunk-e párt találni, meg tudjuk-e beszélni a problémákat. Látható, hogy a szociális készségek egyszerűen elengedhetetlenek a mindennapi életben.

Szociális kompetencia a munkahelyen

A legújabb felmérések szerint az ezredforduló szülöttei, vagyis a jelenleg 20-35 év közötti korosztály elbocsátásának oka a soft skillek, legfőképp a szociális kompetencia hiánya. Az Entrepreneur felmérése szerint ugyanis a top elbocsátások oka:

  • Nincs jövőkép és nincs empátia – a munkavállalók elvárják a teljes empátiát a munkáltató részéről, de ők maguk nem tesznek semmit a munkáltatóért. Nem látják a saját helyüket a cégben és a hierarchiában, így megtesznek olyan dolgokat is, amelyek a teljesítmény romlását eredményezik és a cégnek is árt, például, ha nem elérhetők munkaidőben.
  • Félremegy a kommunikáció – ez a generáció már sok esetben képtelen személyesen kommunikálni, például egy megbeszélésen, tárgyaláson, annyira hozzászokott az online kommunikációhoz.
  • Tekintély el nem fogadása – sok esetben hiányzik a kellő tisztelet a magasabb beosztású személyek felé.
  • Elszámoltathatóság hiánya, kifogások keresése, ha nem végzik megfelelően a munkájukat.

Mindez láthatod, hogy a nem megfelelő szociális kompetencia elsajátításából adódik. Sokszor tehát nem attól kell félni, hogy nincs meg a megfelelő szakmai ismeret vagy szaktudás, hanem attól, hogy emberileg nem megfelelő az új munkavállaló. Pontosan ezért születnek sorra azok a felmérések, miszerint sokkal fontosabb a munkáltató számára az érzelmi intelligencia, mint az intelligencia. 

Az olyan általános készségek és képességek, mint hogy mennyire tudsz önállóan és csapatban dolgozni, hogyan kezeled a stresszt, tudsz-e priorizálni, képes vagy-e másokkal kommunikálni, mindennél nagyobb szerepet kapnak a munkahelyen. Ennek alapjait a családi környezetből sajátítjuk el, de a társadalom és az oktatás is fontos szerepet tölt be a kialakulásukban.

A szociális készségek fajtái

A szociális készségek alapvetően meghatározzák, hogy milyen minőségű kapcsolatokat alakítunk ki. Ezek a készségek meghatározzák a szociális viselkedés minőségét is, vagyis, hogy milyen a kapcsolataink és hogyan bánunk a körülöttünk lévőkkel. Nézzük, milyen fajtái vannak!

  • A kommunikációs készség

Mennyire tudod jól kifejezni azt, amit szeretnél? Mennyire tudsz a stresszes helyzetekben is kedvesen és tisztelettel beszélni, bánni másokkal? Hogyan tudod érvényre juttatni a saját álláspontodat és mennyire tudod asszertívan kifejezni az igényeidet? Mindez nagyon fontos a megfelelő csapatban való munkához.

  • Aktív hallgatás

Ha meg tudod hallgatni a másikat, és be is tudod fogadni azt, amit mondani szeretne, vagy ami a szavak mögött rejlik, az már félsiker. Ugyanis sokszor hajlamosak vagyunk csak azt figyelni, amit mond a másik, de azt nem felmérni, hogy miért mondja azt a másik, vagy hogyan (milyen hangsúllyal, arckifejezéssel, gesztikulációval), ez pedig félreértéshez vezethet.

  • Mennyire vagy nyitott?

Az, hogy mennyire vagy nyitott az új ötletekre, új emberek megismerésére, az teljesen a szociális kompetencia velejárója. Hiszen, ha folyton morcos vagy és nem szeretsz ismerkedni, esetleg vezetőként azonnal elzárod a kollégák új ötleteit, akkor sajnos a szociális kompetencia fejlesztésre szorul!

  • Alkalmazkodási készség

Észreveszed, ha a másiknak rossz napja van, és képes vagy megértően viselkedni vele? Ha igen, akkor remek alkalmazkodási készséggel rendelkezel, és ez társadalmi szempontból kiemelkedően fontos – hát még a munkahelyen!

Ez csak néhány példa a szociális készségek megjelenésére és fajtáira, de egyértelmű, hogy elengedhetetlenek a munka során.

A szociális készségek kialakulása

Az szociális készségek valószínűleg már velünk születettek, amelyeket majd tovább fejlesztünk a csecsemőkorban. Nagyon fontos fordulópontot jelent az óvoda és iskola, hiszen ezek azok a helyek, ahol el lehet kezdeni a családon kívül is kapcsolatokat teremteni. Ráadásul az érdeklődés is óvodáskorban fordul át a saját korosztályra, előtte csak a szűk család áll a fókuszban. Az óvodában el lehet kezdeni fejleszteni az empátiát, majd az iskola ad keretet az alkalmazkodási képesség fejlesztésére. A verbális kommunikáció már korán, másfél éves korban elkezdődik, de valójában az iskola biztosítja az olvasást és írást, amelyek segítségével ez igencsak felgyorsul. A tinédzserkor szintén egy olyan periódus, ahol a párkapcsolatok, a másik nem megismerése és felfedezése kerül a középpontban, így szintén jelentős fejlődés várható a másik nemmel való kapcsolódás terén.

A szociális készségek fejlesztése

Ha valamiért úgy gondolod, hogy nem megfelelőek a szociális képességeid, akkor  felnőttkorban is lehet ezeken fejleszteni . Bár nehezebb, hiszen a személyiséged már kevésbé rugalmas és hajlítható, mint gyermekkorban, egyáltalán nem lehetetlen. A céges soft skill tréningek, mint amilyen a tárgyalási és prezentációs képességek, vagy az időgazdálkodás fejlesztése remek táptalajt biztosítanak.

Amennyiben magad szeretnéd fejleszteni, az alábbi tippek segíthetnek:

  • Kezdj el könyveket olvasni 

Az olvasás segít bővíteni a szókincsedet, ráadásul, ha érzelmi intelligenciával foglalkozó könyveket olvasol, akkor elleshetsz pár trükköt is.

  • Figyeld meg a testbeszédet 

A testbeszéd többet mond ezer szónál. Zárt vagy nyitott testtartás, mosoly vagy komor arc, esetleg merre néz a lába, amikor veled beszél az illető. Fontos, hogy mindezt felismerd, így biztosan könnyebb lesz a kommunikáció is.

  • Ismerd fel a negatív gondolatokat

Amikor azt veszed észre, hogy próbálod lebeszélni magadat negatív gondolatokkal, akkor ezeket vedd észre. Az elején ennyi pontosan elég, csak tudatosítsd azokat magadban, hogy tudd, nem biztos, hogy a valóságot gondolod.

  • Próbálj meg tájékozott lenni a mindennapi ügyekben

Amennyiben képes vagy tájékozott maradni a mindennapi gazdasági, politikai hírekben, sokkal egyszerűbb lesz a beszélgetés is ismeretlenekkel. Nem kell ugyanis attól félned, hogy “leégsz” mások előtt a tájékozatlanságoddal, ez pedig önbizalmat adhat!

  • Kezdd kicsiben – a barátaiddal

A barátaink ilyen helyzetekben is jól jönnek – kezdd velük a beszélgetést, mélyedj el jobban benne, figyeld az ő testbeszédüket. Gyakorolni sem utolsó!

  • Asszertív kommunikáció tréning

Egy jó asszertív kommunikációs tréning rengeteget segíthet, hiszen teljesen átformálja a kommunikációs készségedet, és jobban fogod érteni mások motivációját. Az asszertív kommunikáció alapja, hogy meghúzod a saját határaidat, meghallgatod, mit szeretne a másik, majd megpróbálsz közös nevezőre jutni. Az érzelemmentes, nem elítélő, nem agresszív kommunikáció pozitív hatással lesz a mindennapok során és a munkában is.

Például, amennyiben el van úszva munkával, és látod, hogy túl sok minden van, akkor nem az a megoldás, hogy kiborulsz. Az asszertív kommunikációs technikával jelezd a főnöknek az alábbiakat:

Segítségre lenne szükségem, mert nagyon sok projekt van nálam, így félek, hogy nem tudom határidőre befejezni azokat. Tudnál esetleg segíteni abban, kihez forduljak?”

Látod, egyértelmű, hogy mit szeretnél, nem is áldozod be több éjszakádat is azért, hogy túlórázz, és még a határokat is meghúztad. Mindezt egyetlen mondattal!

Összefoglalás – legfontosabb kulcspontok a szociális kompetencia fejlesztéséhez

A szociális készségek elirányítanak minket a párkapcsolati, baráti és munkahelyi területeken is. Segítségükkel képesek vagyunk új embereket megismerni, a kapcsolatainkat ápolni, gondozni, és fenntartani. A kommunikációs készség, alkalmazkodási képesség mind elengedhetetlen a szociális területen. Ezen képességek fejlesztése előnyös az életben, mert lehet, hogy nem kaptad meg gyermekkorban az alapvető és legfontosabb alapokat ahhoz, hogy elsajátíthasd azokat.

A fejlesztésük tehát felnőttkorban is lehetséges, és kifejezetten ajánlott is annak érdekében, hogy szuper munkaerő legyél. Kijönni a kollégákkal, kezelni a stresszhelyzetet és még a konfliktusokat is meg tudd oldani, maga a tökéletes jelölt álmaid állásra, így érdemes energiát invesztálni abba, hogy a legjobb szociális készségeid legyenek!

Hasonló cikkek