Az önéletrajz elküldése Hogyan írj hozzá levelet?

A jelentkezés során a legtöbb álláskereső portálon csak becsatoljuk az önéletrajzot, és már küldhetjük is - csak hogy feldobja a szolgáltató, hogy ideje megírni a kísérőlevelet is!
önéletrajz elküldése

Készítse el önéletrajzát percek alatt

Sokan itt kapnak a fejükhöz, hogy mégis mit kellene ide beírni, hiszen az önéletrajz alapján már mindent tudhat rólunk a cég. Egy mondat elég, vagy egy teljes bekezdés szükséges?

önéletrajz elküldése

Tartalomjegyzék

A tárgy megadása

A közösségi média segítségével sikeresen állást tudunk találni. A csoportok, a Facebook Jobs vagy a LinkedIn pont ideális hely arra, hogy azonnal jelentkezhess egy munkára. A közösségi média ereje ugyanis pont ebben a gyorsaságban, azonnali visszajelzésben és reakcióban mérhető.

Csak hogy, ebben az esetben emailben kell jelentkezni az állásra, nem pedig egy megadott állásportálon keresztül. Emiatt fontos, hogy az email maga már meggyőző legyen. Gondolj csak bele – ha nem vagy szimpatikus a levél alapján, akkor meg sem nyitják már magát az önéletrajzot, hiába küldöd el, és az alapján alkalmas lennél a pozícióra.

Az email pedig a tárggyal kezdődik.  A tárgyat sok hirdetésben megadhatják , ezért is különösen fontos, hogy többször olvasd át a hirdetést. Láthatod ugyanis ezt a hirdetés szövegben, például, hogy:

Jelentkezni a “Marketing asszisztens pozíció” tárggyal lehetséges.

Ha nem a Marketing asszisztens pozíciót adod meg tárgyként, akkor el sem olvassák, meg sem nyitják a leveledet, ezért érdemes sokszor elolvasni a hirdetést.

Ha azonban adják meg a pontos tárgyat, amelyet használni szükséges, akkor is ajánlott a pozíció nevét megadni, esetleg mellette azt, hogy jelentkezés. Az alábbiak tehát elfogadottak:

HELYES
Jelentkezés – Étteremvezető pozíció

Étteremvezető pozíció – jelentkezés

Jelentkezés Asszisztens pozícióra

Pénzügyi asszisztens pozíció

A megszólítás – kinek írod a levelet?

A megszólítás különösen fontos, hiszen ez alapján is szűrnek. Ehhez a legfontosabb, hogy alaposan járj utána annak, hogy milyen a cég nyelvezete, ki fogadja az emaileket. A LinkedIn-en például sokszor ott van a HR-es kolléga neve, arcképe, így nagyon könnyű dolgod van. A legtöbb kis cégnél, ügynökségnél pedig a weboldalon, a kapcsolatokat tartalmazó menüpontban megtalálod az alábbit:

Az emailedet / jelentkezést Szabó Ramóna kapja meg.

Természetesen ebben az esetben is könnyű a dolgod, hiszen név szerint tudod, kinek kell címezni a levelet. Amennyiben nincs megadva a név, és semmilyen információt nem kapsz arról, hogy kihez érkezik be a jelentkezés, akkor érdemes a Tisztelt Munkaadó, Tisztelt Hirdető, Tisztelt XY Kft., Tisztelt Cégnév megszólításokat alkalmazni.

👉 A magyar nyelvben mindig felkiáltójelet használunk a címzés után, az angolban pedig vesszőt!

Ez így fog kinézni tehát:

 Tisztelt Tóth Tünde! 

Angolul pedig:

 Dear Tünde, 

Ügynökségek esetén, valamint, ha ezt a stílust látod a weboldalon is, akkor nyugodtan használd az alábbi megszólítást is:

 Kedves Tünde! 

A levél tartalma

A levél tartalmához először mindenképp meg kell tudni a cég nyelvezetét. Nem mindegy ugyanis, hogy nagyon formális, magázódó a céges kommunikáció, vagy inkább tegeződő, informális – ezen könnyen elúszhat az állás! Napjainkban egyre gyakoribb, hogy az újabb cégek inkább tegeződő, informális, szinte már baráti nyelvezetet használnak, ezzel megkönnyítve a kommunikációt és a jelentkezést is.

Bármelyiket is választod, a nem megfelelő külalak, a helyesírás vagy mondatszerkesztési hibák azonnali búcsúval járnak a munkáltató részéről. Emiatt különösen fontos, hogy olyan levelet írj, amely könnyen olvasható és tökéletes a helyesírása!

Lehetőleg kerüld az unalmas, közhelyes, elcsépelt kifejezéseket. Legyen a szöveg motivált, olyat, amit olvasva úgy érzed, hogy te is szívesen megismernéd azt az embert, aki a jelentkezés mögött áll, akit az önéletrajz takar.

Nagyon fontos, hogy koherens legyen az önéletrajz és az email, kísérőlevél. Hiszen, ha nagyon különbözik, azzal megzavarod a HR-est, és nem fogja érteni, hogy akkor melyik is vagy te valójában. Amennyiben kreatív, színes önéletrajzot választasz, akkor annak megfelelően lazább, személyesebb legyen a megszólítás és a levél szövege is, ha viszont konvencionális az önéletrajz, akkor formális legyen a kísérőlevél tartalma is.

Különösen fontos, hogy megegyezzen az önéletrajz betűtípusa, külalakja a kísérőlevéllel. Ha ugyanis nagyon eltérő, akkor az nem lesz könnyen olvasható, és nem fogja egy koherens jelentkezés képét mutatni.

💡 Tipp: Jegyezd fel azt, hogy mikor jelentkeztél pontosan az állásra. Ha elfelejted, csak nap mint nap küldöd a CV-t, akkor biztos, hogy nem fogod tudni beazonosítani, hogy mire válaszolnak!

A kísérőlevél hossza

A kísérőlevél ne legyen hosszú, nem ajánlott az, ha 20-30 soros emailt küldesz, hiszen tartsd szem előtt, hogy ez nem egy motivációs levél. Itt mindössze 4-6 mondatban kell tudnod megfogalmaznod az alábbiakat:

  • Miért írsz, hol találtad az állást, mire jelentkezel?
  • Egy mondatban arról, hogy miért gondolod, hogy tökéletes jelölt vagy, milyen szakmai tapasztalat jogosít fel erre?
  • Jövőbeli személyes interjú megpendítése.
  • Aláírás az elérhetőségeddel (név, email cím, telefonszám, LinkedIn cím, ha van)

önéletrajz elküldése

Nézzük meg példákkal! Az alábbiakban láthatsz egy példát a közvetlenebb, személyesebb, informálisabb hangvételre, amely esetén a pályázó Marketing Menedzser állásra jelentkezik egy ügynökséghez:

HELYES
Tárgy: Jelentkezés Marketing Menedzser pozícióra

Kedves Farkas Rebeka!

A Marketing Állások Facebook csoportban meghirdetett Marketing Menedzser pozícióra szeretnék jelentkezni.

Jelenleg 10 év szakmai tapasztalattal rendelkezem az online marketing területéről, eddigi munkáim során egy 15 fős marketing csapatot vezettem. Erős analitikus készségemnek és stratégiatervezési képességemnek, valamint kiváló vezetői képességemnek köszönhetően az eladási eredményeinket 430 százalékkal tudtuk növelni, így bízom benne, hogy a csatolt önéletrajzom felkelti az érdeklődésedet.

Csatolva megtalálod a szakmai önéletrajzomat valamint a motivációs levelemet. Remélem, sor kerül egy személyes bemutatkozásra is.

Üdvözlettel,

Kováts Lehel
Marketing Menedzser
lehel.kovats@gmail.com
+3630/767-9878
www.linkedin.com/lehelkovats

Amennyiben egy sokkal formálisabb céghez szeretnél jelentkezni, akkor pedig az alábbi email-t ajánljuk:

HELYES
Tárgy: Jelentkezés Pénzügyi Asszisztens pozícióra

Tisztelt Market Kft.!

Fábián Gábor vagyok, és szeretnék a Jooble.com oldalon megjelent Pénzügyi Asszisztens pozícióra jelentkezni.

2021. júniusban végeztem a Budapesti Gazdasági Egyetemen, pénzügy-számvitel szakon, és a Tech Kft.-nél töltöttem 6 hónapos szakmai gyakorlatomat, mint Pénzügyi Gyakornok. Ennek köszönhetően volt esélyem megismerkedni a bérszámfejtés, cafeteria rendszer kezelésének alapjaival. Erős analitikus képességgel és precizitással rendelkezem, ezért úgy gondolom, ideális jelölt lehetek a pozícióra.

Csatolva küldöm a szakmai önéletrajzomat.

Remélem, önéletrajzom felkelti az érdeklődését, és sort keríthetünk egy személyes interjúra.

Üdvözlettel,

Fábián Gábor
fabian.gabor@gmail.com
0630/454-2345
www.linkedin.com/fabian.gabor

Angol önéletrajz és pozíció esetén pedig az alábbit javasoljuk:

HELYES
Tárgy: Application for Junior Sales Representative position

Dear Johan,

My name is István Balogh and I would like to apply for the Junior Sales Representative position at Ford Hungary.

As a Sales Representative Intern, I have acquired the sales techniques, and was able to increase the online sales with 48%. My strengths are precision, brand marketing, negotiation and communication skills. I finished my BA in Economics at Corvinus University.

Please find my CV and cover letter attached.

Looking forward to hearing from you.

Sincerely,

István Balogh
istvan.balogh@gmail.com
+3620/333-4444
www.linkedin.hu/istvanbalogh

További tippek a jelentkezéshez:

  • Mindig nézd meg azt, hogy milyen készségek, képességek szerepelnek az elvárásokban. Ezzel a megoldással ugyanis biztosan magadra vonod a HR-es figyelmét, hiszen már az emailben is prezentálod azt, amit keresnek!
  • Lehetőleg kerüld a sok “én” szó használatát, mert egocentrikusnak tűnhetsz tőle.
  • Amennyiben karrierváltáson mész keresztül, és esetleg épp nincs munkád, akkor azt ne említsd meg. Elég, ha a motivációs levélben utalsz rá, itt nem érdemes kifejteni.
  • Mindig tűnj pozitívnak, magabiztosnak. Lehetőleg ne használd olyan szavakat, amelyek a bizonytalanságodra utalnak, mint például, hogy “szerintem megfelelő lehet a pozícióra”.
  • Mindig írd bele azt, hogy milyen állásra jelentkezel, és hogy miért, valamint azt, hogy milyen dokumentumokat csatolsz pontosan.

A dokumentumok csatolása

A levél akkor lesz teljes, ha minden becsatolt dokumentum megtalálható benne. Önéletrajz vagy motivációs levél nélküli email nem fog jó színben feltüntetni. Ha lehagyod ezeket, akkor nem fog külön neked a HR-es írni, hogy lemaradt a csatolmány, és kérlek küldd el. Ha lemaradsz, kimaradsz – ez sehol máshol nem ennyire igaz, mint itt!

Összefoglalás – kulcspontok a tökéletes levél megírásához

A kísérőlevél vagy email célja, hogy bemutasson téged néhány mondatban, és hogy miért jelentkezel az adott pozícióra. Lehet formális vagy informális is, ezt mindig a cég nyelvezetéhez igazítsd. A levél tárgyaként használd azt, amely megfelel a cég elvárásainak, ha megadta az álláshirdetésben, ha nem, akkor ugyanúgy jelöld meg benne a megpályázott pozíciót.

A levél tartalmazza röviden azt, hogy milyen képességeid és szakmai tapasztalatod van, lehetőleg azokkal a szavakkal, amelyeket az álláshirdetésben is látsz. Nem érdemes az ott látottaktól eltérő képességeket felsorolni, hiszen nem jár előnnyel!

Mindig add meg az elérhetőségedet is a levél alján, pontosabban a nevedet, email címedet, telefonszámodat és a LinkedIn profilod linkjét, ha van. Pozitív és magabiztos legyél, felkínálva a személyes vagy telefonos interjú lehetőségét. Gondolj úgy erre a pár mondatos levélre úgy, mintha magadat kellene eladnod! Te megvennéd a képességeidet az olvasottak alapján?

Hasonló cikkek