Étteremvezető önéletrajz példa

Talán most döntötted el, hogy ideje valami újba belefogni, és a vendéglátás területén szeretnéd a karrieredet folytatni. Esetleg, még nem döntötted el, pontosan milyen irányba szeretnél specializálódni, és keresed a lehetőségeket, ahol tudnád kamatoztatni a tapasztalataidat. Most, hogy készen állsz arra, hogy nagyobb felelősséget vállalj munkád során, a következő lépés, hogy egy nagyon jól megírt étteremvezető önéletrajzot készíts el.

Átlagos értékelés ehhez a sablonhoz

5
Rated 5 out of 5
1 vásárlói értékelésből

Bármi is az ok, amiért ezen a területen helyezkednél el, szükséged lesz egy szakmai önéletrajzra és egy ahhoz illő motivációs levélre. Ezért készítettünk számodra néhány étteremvezetői önéletrajzot, amelyeket meg tudsz nézni. 

Ebben az útmutatóban pedig lépésről-lépésre átvesszük az összes önéletrajzi részt, elmagyarázzuk, mit és hova írj, valamint irányt mutatunk abban, hogy hogyan biztosíts be magadnak egy étteremvezetői pozíciót.

Az általános tudnivalók

Az étterem vezetősége általában igen elfoglaltak. Még a dedikáltan toborzásra kiválasztott munkatárs is naponta sok-sok önéletrajzot néz át, néha akár százat is. Ezért érdemes mind az önéletrajzodat, mint a motivációs leveledet könnyen olvashatóvá tenni.

 Szóval, hacsak nem egy kreatív munkát pályázol meg, akkor ajánlott az önéletrajzodnak könnyen átláthatónak és precíznek lennie. Kerüld az irreleváns információk használatát, és gondoskodj arról, hogy az önéletrajzod személyre szabott legyen a pozícióhoz.  

Például, ha az üres pozíció egy étterem ügyvezető állás, akkor azokat az eredményeidre és szakmai tapasztalatodra fókuszálj, amelyek során egy független üzletet irányítottál. Amennyiben viszont egy hotel éttermébe keresnek új vezetőt, akkor pedig ehhez mérten szabd át a szakmai tapasztalataidat.

Kerüld a túl sok írást és a helyesírási hibákat. Ezek a megbízhatatlanság és pontatlanság jelei. Pályakezdők számára ez még elnézhető hiba, azonban egy étteremvezetőnél már kifogásolható. 

Tipikus önéletrajz forma

Hacsak nem olyan pozícióra jelentkezel, amihez elengedhetetlen a kreativitás, akkor inkább ragaszkodj a letisztult és modern önéletrajz dizájnhoz. Használhatod az önéletrajz szerkesztőt, de azt tudnod kell, hogy mit vár el tőled egy étterem vezetősége és a toborzó munkatárs, és mi az, amit szeretnének látni az önéletrajzodban. 

Személyes adataid

Ez legyen az első dolog az önéletrajzodban, amit elkészítesz, és tartalmazza a nevedet, elérhetőségedet, email címedet és a szakmai közösségi média profilodat. Mindig frissítsd, mert ha elsőre nem ér el a menedzsment, akkor nem fog köröket futni miattad. 

Napjainkban már nem kötelező fényképet csatolni az önéletrajzodhoz, sőt nem is igazán elvárás. Azonban ha mégis úgy döntesz, hogy te használsz, akkor olyat válassz, amelyik profi körülmények között, megfelelő megvilágítással készült. Egy social media profilkép nem lesz elég. 

Arra is ügyelj, hogy az email címed is a profizmust sugározza. Az olyan email címek, mint a redh0tfatb0y@gmail.com nem lesz bizalomgerjesztő – inkább maradj a saját nevednél. Ez a közösségi média profiljaidra is vonatkozik.

A szakmai bemutatkozó

A szakmai bemutatkozó rövid és lényegre törő legyen. A képességeidet és az elért eredményeket kell, hogy összefoglalja, mindezt úgy, hogy a HR érdeklődését felkeltse. Maximum 3-4 sor hosszúságú szakmai bemutatkozó elég.

Éppen ezért lenne fontos, hogy a lehető legtöbb információt beletedd. Nem szükséges elegáns mondatszerkezetek és körmondatokat használni. Fókuszálj az eredményekre és légy specifikus. 

Itt találsz egy tökéletes példát az étteremvezető pozícióra:

CORRECT

Helyes

Tapasztalt Étteremvezető 3 ágazati terület vezetésében szerzett tapasztalattal. 100%-os megfelelés minden élelmiszerbiztonsági vizsgálaton. 12,6%-os növekedés elérése a vásárlói elégedettség terén. 0-hoz közeli fluktuáció elérése házon belül a munkavállalók körében.

Azonban, ha egy hotel éttermében szeretnél étteremvezető pozíciót megszerezni, akkor így fogalmazd meg a szakmai bemutatkozót.

CORRECT

Helyes

Tapasztalt étteremvezető széleskörű ismeretekkel a vásárlói preferenciákról és vendégelégedettségről. Bizonyíthatóan jó a magas minőségű csapat összeállításában, kitűnő kiszolgálással, és gyakorlati ismeretekkel a menü elemeiről, miközben költséghatékonyan működteti az éttermet.

Számít a tapasztalat

A vendéglátó szektorban nélkülözhetetlen a szakmai tapasztalat ahhoz, hogy elhelyezkedhess. Ha már pár éve sikeresen dolgozol a szakmában, akkor nagyobb az esélye, hogy állást találsz, mintha csak most kezdenél.

Amikor felsorolod a szakmai tapasztalataidat, érdemes időrendi sorrendet alkalmazni, méghozzá a legújabb munkahelyeddel kezdeni. Ha van olyan munkahelyed, ami nem a vendéglátáshoz kapcsolódik, azt inkább hagyd ki a felsorolásból.

Ahogy felsorolod a pozíciókat, legyél benne biztos, hogy minden nevet és várost feltüntetsz, valamint a feladatköreidet és az ott töltött időtartamot, jelentős eredményeidet. Amikor részletezed a szakmai tapasztalatodat, tegyél a leírásba kulcsszavakat.

restaurant

Ez vonzóbbá teszi a az étterem vezetősége számára az önéletrajzodat, mivel specifikusan kifejted a készségeidet és a tapasztalatodat, vagyis azokat az elemeket, amelyekre vágynak. Mindemellett legyél nagyon részletes. Ez a kulcs ahhoz, hogy lenyűgözd a toborzó munkatársat és biztosíts magadnak egy interjút az álom munkahelyeden.

Például a Herberry Farm Étterem a következő feladatokkal és képességgel rendelkező étteremvezetőt keres:

Feladatok:

  • Kiszolgáló egység és konyhai működés gördülékenységének biztosítása
  • Folyamatos tréning program implementálás, a személyzet teljesítmény növelésének érdekében
  • Leltározás és a menün szereplő ételek 95%-os folyamatos elérhetőségének biztosítása
  • Költségtervezés és pénzügyi menedzselés fejlesztése, hogy minimalizálja a költségeket
  • A szabályoknak és egészségügyi előírásoknak való megfelelés biztosítása
  • Pozitív vendégélmény megtartása
  • Panaszkezelés
  • Folyamatos kommunikáció a menedzsmenttel, hogy javuljon a személyzet teljesítménye

Elvárások:

  • Legalább 5 év vendéglátásban szerzett tapasztalat
  • Legalább 2 év vezetői pozícióban szerzett tapasztalat
  • Középiskolai végzettség
  • Kiváló kommunikációs készség
  • Kiváló interperszonális képesség
  • Dinamikusan változó munkahelyen való megfelelés
  • Széleskörű ismeretek az étterem működéséről, konyhai biztonságról és szabályozási procedúrákról

Az elvárások megjelenítése miatt ezeket a kulcsszavakat neked is használnod kell a munkatapasztalataid között, hogy lássák, te vagy a tökéletes választás. Az előző példára ez lehet a jó munkatapasztalat a jelentkezéshez:

Szakmai tapasztalat

Boho Étterem és Bár
Budapest
Étteremvezető | 2018. március – 2020. november

  • A konyhai működés javítása 17%-kal egy ellenőrző lista bevezetésével
  • Munkavállalói tréning program kialakítása a vendégelégedettség növelése érdekében
  • Leltározás készítése, előrejelzések és azonnali szállítások alapján
  • Az itt töltött idő alatt soha nem léptem át a költségkeretet
  • Szabályozások és jogosultságok folyamatos frissítése
  • Heti, havi és éves riportok készítése a vezetőség részére

Étteremvezető helyettes | 2016. július – 2018. március

  • Beosztások készítése és menedzselése
  • Panaszkezelés
  • Működési dokumentációk készítése

Harmónia Teaház
Budapest
Műszakvezető | 2015. április – 2016. június

  • A gördülékeny munka biztosítása a műszakok során
  • Nem elérhető munkatársak helyettesítése
  • A kiszolgálás minőségének ellenőrzése
  • A kéthetes beosztások elkészítése

Senior Felszolgáló | 2014. november – 2015. április

  • A Műszakvezető asszisztenciájának ellátása
  • A kiszolgálás ellenőrzése
  • Az üzleti megbeszéléseken résztvevők kiszolgálása 

Éttermi Felszolgáló | 2014. március – 2014. november

  • A menü 100%-os elérhetőségének biztosítása
  • A leltározás támogatása a zárás során

The Bar at The Golden Gate Hotel
Budapest
Éttermi Felszolgáló | 2012. november – 2014. február 

  • Háromszoros “Hónap Dolgozója” kitüntetés elnyerése
  • Az étkezési élmény biztosítása
Vastag betűvel kiemeltük azokat a kulcsszavakat, amelyeket érdemes használnod, de te ezt ne tedd az önéletrazodban. 

Listázd ki a releváns készségeidet és képességeidet

Az Étteremvezető pozícióhoz a képességek széles tárháza szükséges. Ezek a jó kommunikáció, interperszonális kapcsolatok, ügyfélkiszolgálásügyf, szervezés, problémamegoldó készség, marketing, delegáció és üzleti érzék.

restaurant managers checking notes

Az étteremvezetésbe minden beletartozik – az emberek tréningelése, a vendégekkel való foglalkozás, beszállítókkal való egyeztetés, gondoskodni arról, hogy soha nem fogysz ki a hozzávalókból, és hogy minden engedélynek, certifikációnak és követelménynek megfeleltek. 

Ehhez az szükséges, hogy felsorolási listát készíts a képességeidről. Erősorrendbe tedd őket, vagyis a legerősebb képességedet írd le először, és így tovább, ezáltal ilyen sorrendben tudod kidomborítani azokat az interjú során. Mégegyszer, ne írj bele olyan képességet, ami a megpályázott pozícióhoz nem szükséges. 

Tanulmányok és tréning

Ez a rész csak másodlagos a képességeidhez és a szakmai tapasztalatodhoz képest. Főiskolai végzettség jól mutathat egy étteremvezetői pozíció megpályázásánál, de általában nem szerepel elvárásként. Amíg megvannak az ott szereplő és elvárt végzettségek, addig biztos jelölt leszel. 

A Foglalkoztatási Hivatal szerint általában a pályakezdő étteremvezetők iránti tanulmányi elvárás a középiskolai végzettség. Amennyiben étteremvezető szeretnél lenni, de nem érettségiztél, hanem szakiskolát végeztél, ugyanúgy van esélyed a bejutásra. 

A releváns végzettségeket helyezd előre a tanulmányaidban, akkor is, ha van valamilyen főiskolai végzettséged. Ha például elvégeztél egy Élelmezésvezető tanfolyamot, vagy gyakornokoskodtál és részt vettél tréning programban egy híres étteremben, inkább azokat vedd előre. 

Gyakran Ismételt Kérdések

Miket kell beleírnom egy étteremvezető önéletrajzba?

A tipikus étteremvezető önéletrajzban 5 szekciónak kell lennie: fejléc, szakmai bemutatkozó, munkatapasztalatok, releváns készségek és képességek, és végül a tanulmányok. 

Fókuszálj arra, hogy a munkatapasztalatokat tartalmazó rész legyen meggyőző és az legyen a fókuszban, mert a vezetőség ezt keresi majd az étteremvezetői önéletrajzodban. 

Milyen feladatai és felelősségei vannak egy étteremvezetőnek?

Egy étteremvezető feladatai és felelősségei minden cégnél más és más, de van néhány biztos, amelyek minden étteremben egyformák.

  • Alkalmazottak felvétele, tréningelése és menedzselése
  • A beszállítókkal való egyeztetés, legyen szó nyersanyagról, készletről vagy eszközökről
  • A konyhai munka felügyelete
  • Az egészségügyi és élelmiszerbiztonsági előírásoknak való megfelelés biztosítása
  • A személyzet beosztásának intézése
  • Pénzügyi menedzsment
  • A feladatok megfelelő kiosztása

Milyen étteremvezető készségeket és képességeket tüntessek fel az önéletrajzban? 

Étteremvezetőként különböző készségekre és képességekre van szükséged, emellett pedig tréningek elvégzésére és jelentős szakmai tapasztalatra. Minden jelentkező más és más, de általában ezekkel rendelkezniük kell:

  • Üzleti menedzsment
  • Kommunikáció
  • Ügyfélkiszolgálás
  • Vezető képességek
  • Szervezés
  • Problémamegoldó képesség

Ennél specifikusabb és részletesebb is lehetsz, amikor ezekről beszélsz, de mindig legyenek a felsorolt képességek relevánsak a megpályázott pozícióhoz.

Mutasd meg a szakmai tapasztalatodat

Akár még csak először jelentkezel étteremvezetőnek, vagy már nagyobb tapasztalatod van a területen, mindenképp szükséges a megfelelő mennyiségű időt és energiát beletenni a tökéletes önéletrajz és motiváció levél elkészítésébe. Hiába vagy nagyon jó étteremvezető, ha ezt nem tudod már az első pillanatban kommunikálni a leendő munkáltatód felé, akkor nem fognak behívni interjúra. 

Szívesen segítjük a munkakeresést azzal, hogy használhatod az ingyenes étteremvezető önéletrajz sablonunkat és példáinkat, amelyeket neked készítettünk. Olvasd el ezt az útmutatót, hogy olyan étteremvezetői önéletrajzot készíthess, amely megmutatja a képességeidet, készségeidet, tudásodat a hőn áhított munka megszerzéséhez.  

Találhatsz nálunk más segítséget is a sikeres álláskereséshez. Nézd meg őket!