A legjobban fizető informatikai állások 2022-ben

Az IT szektorban számtalan szakembert találunk, tehát amikor azt mondjuk, hogy informatikus, az ezernyi ágat jelenthet.
legjobban fizető informatikai állások

Készítse el önéletrajzát percek alatt

Mégis, a hétköznapi értelemben mindössze azt a szót használjuk, hogy informatikus, és e mellé az is társul, hogy ők bizony jól keresnek. Persze, a jól keresni az mindenki számára mást jelent, de az biztos, hogy minden tekintetben kiemelkedőnek mondható a fizetésük magyarországi viszonylatban.

Tartalomjegyzék

Az IT fizetésekről általában

Az IT fizetések esetén külföldön tényleg óriási összegekről beszélhetünk. A Bluebird felmérése szerint a szoftverfejlesztők az Egyesült Államokban havi 3.6 millió forint, a UX/UI tervezők 3.1 millió forintos fizetésre számíthatnak. Egy előző cikkünkben pedig olvashattad már, hogy Angliában átlagosan 55.000 font, míg Ausztriában évi 70.000 euró körüli fizetésre számíthatsz.

Itthon attól függően, hogy melyik nyelvet, és pontosabban hányat ismersz, nagyon jól lehet keresni. A cloud technológia a jövő (Azure, AWS), valamint az olyan nyelvek, mint a C#, Java, vagy akár a C++ örökké keresett programozási nyelvnek számítanak. Összességében a legalacsonyabb kezdő fizetés a bruttó 500.000 forint, mediorként, vagyis 3 év tapasztalattal pedig már akár milliós fizetés sem elérhetetlen. A határ pedig a csillagos ég.

10 év szakmai tapasztalattal a hátad mögött pedig szintén érdemes lehet valami újba belevágni, például külföldi cégek alvállalkozójának ajánlott bedolgozni. Ebben az esetben az akár 300-400 fontos vagy eurós napidíj sem kirívó! Ráadásul te osztod be az idődet. Általánosságban jellemző, hogy a külföldi cégeknek tudsz Magyarországról is dolgozni, távmunkaként – IT szakemberek ugyanis mindenhol kellenek.

Az, hogy milyen fejlesztő leszel, tőled függ – sosem késő szakmát váltani, például full-stack fejlesztőről backendre vagy akár a UX irányába, esetleg teszt mérnöknek.

A legjobban fizetett IT szakemberek és területek

Egy előző cikkünkben már olvashattál arról, hogy milyen nagyságú cégnél mire számíthatsz. Arról is olvashattál már, hogy mely mérnök munka a legkeresettebb és mennyit kereshetsz vele – ez természetesen a mérnökinformatikus volt. Most azonban az IT szakemberek szakterületeit vesszük górcső alá!

Az egyetemen vagy a különböző rövidebb informatikus képzéseken a HTML, CSS és Javascript lesz az, amit először megtanulsz. Ezek a frontend fejlesztéshez tartoznak, viszont az ismerete még kevésnek bizonyul a legtöbb szakmához. Azzal azonban nem árt tisztában lenni, hogy a legtöbb helyen, ha új programnyelvet kell elsajátítani, akkor a cég állja a képzés és a vizsga költségeit! Ehhez azonban az szükséges, hogy már legyen az stabil alapod más nyelvekből. A frontend fejlesztő pályakezdő fizetések átlagosan bruttó 450.000-500.000 forintnál kezdődnek. Érdemes azonban több helyre is elmenni interjúra és megvárni az ajánlatot, ne fogadd el a legelsőt!

A Hays Salary Guide 2022-es felmérése alapján a junior Java fejlesztők átlagosan bruttó 500.000-750.000 forint között keresnek, a maximuma pedig 950.000 forint. A Java-n és Javascripten fut a legtöbb alkalmazás, tehát, amíg sorra jönnek ki az újabb és újabb applikációk, addig biztosan szükség lesz erre a területre. A medior Java fejlesztők már akár bruttó milliós fizetést is kaphatnak, vezető fejlesztőként átlagosan bruttó 1.3 – 1.650 millió forintra lehet számítani.

A C és C++ fejlesztőknél a junior fizetés bruttó 550.000-650.000 forint között mozog, míg a medior szakember már bruttó 800.000-1.1 millió forintot vihet haza. Természetesen vezető vagy senior fejlesztőként már az 1.1 – 1.3 millió forint sem álom. Az igazán jól kereső informatikus szakma azonban a backend területén található, hiszen ehhez már juniorként is járhat 800.000 forintos fizetés bruttóban. Seniorként pedig az 1.5 millió forintos fizetés is könnyedén megszerezhető.

A .NET, ASP.NET, .NET Core fejlesztők terén juniorként bruttó 500 – 650 ezer forint, míg vezetőként kimagasló, bruttó 1.3 és 1.6 millió forint közötti fizetés várható. A C# fejlesztő juniorként is megkereshet már bruttó 800 -900 ezer forintot, míg vezetőként szintén 1.5 – 1.8 millió forintot.

A junior Python fejlesztők a szintén, az IT szektorban átlagos bruttó 500.000-650.000 forinttal számolhatnak, seniorként pedig bruttó 1.3 – 1.6 millió forint között. A PHP fejlesztők esetén szintén ugyanerre lehet számítani, a legrosszabbul a tesztelők keresnek. A manuális tesztelők átlagosan juniorként bruttó 450.000 forint fizetésről indulnak, és vezetőként léphetik át csak a bruttó 1.1 milliós álomfizetést.

Érdemes még a UX designereket is megemlíteni, akik az átlagosan mondott bruttó 550 ezer forintos bérről indulnak, majd innen vezetőként a bruttó 1.4 millió az, amire számíthatnak. A data engineer is hasonló kilátásokra számíthat: juniorként a bruttó 600.000-700.000 forint is bőven megkereshető! Mediorként bruttó 950.000-1.2 millió forint, míg seniorként, vagyis, legalább 5 év tapasztalattal már bruttó 1.5 millió forint sem lehetetlen.

A legjobban kereső informatikusok

A legjobban kereső informatikusok az IT szektorban kétségkívül a mobil fejlesztők. Juniorként bruttó 550.000-700.000 forintra számíthatnak, vezetőként azonban már bruttó 1.4 – 2 millió között is kereshetnek! Az igazán sikeres mobilfejlesztő csapatvezetők pedig bruttó 2.5 millió forintra is számíthatnak, ami még az IT szektorban is igazán kiemelkedő.

Full-stack, frontend, backend vagy DevOps?

A fizetések tekintetében a DevOps és a Clud technológiát ismerő mérnökök mediorként is kereshetnek bruttó 1 millió forintot, seniorként vagy vezetőként pedig 2.3 millió forintra lehet számítani. A full stack fejlesztők juniorként is 1.1 millió forintra számíthatnak, vezetőként bruttó 2.1 millió körül vihetnek haza. A frontend fejlesztőknek sincs okuk a panaszra. Juniorként ugyanis bruttó 550-700 ezer forint, míg vezetőként 1.6 millió forint kereshetnek. Mindezekből látszik, hogy a DevOpS, Cloud illetve a full stack az, amivel igazán magas fizetések várhatóak.

A kiberbiztonság a 2020-as években

A kiberbiztonság különösen fontos szerephez jutott az elmúlt években, így ezen szakemberek is rendkívül keresettek. A penetrációs teszterek az átlagnak számít bruttó 550 ezer forintos fizetésről indulnak, de a kiberbiztonsági tanácsadóknál már juniorként is 700 ezer forintos fizetés számít átlagosnak, A penetrációs tesztelők csapatvezetőként 1.5 millió forintos fizetésre számíthatnak, míg a kiberbiztonsági tanácsadók esetén 1.8 millió forint a felső határ.

Mi történt az IT szektorban 2022-ben a fizetés terén?

2020-ban a pandémiának köszönhetően minden és mindenki az online térbe terelődött. Ez viszont az IT szektornak igencsak jót tett, hiszen ők tudnak csak a leginkább remote, vagyis otthonról dolgozni, akár külföldre is. Mindez azt jelenti, hogy a magyar cégeknek fel kell venniük a versenyt a külföldi cégekkel, vagyis fizetésekkel is. Az informatikus fizetések tehát szinte megállíthatatlanul növekednek.

Mely technológiák a keresettek az informatikában?

A legnagyobb kereslet a Java, mobilfejlesztők, full stack és a cloud, .NET technológiák iránt van. Mindez pedig azt jelenti, hogy egyre nagyobb fizetésekre lehet számítani. Emellett érdemes az olyan szakemberekkel is számolni, mint a UX designer, Data Scientist, Deep Learning Engineer és a Machine Learning Engineer.

Ezeknek a szakmáknak a junior bére akár bruttó 750-900 ezer forint is lehet, míg vezetői szinteken akár bruttó 2.5 millió forint is lehet. Ez az egyik legújabb ág az informatikai szektorban, és legtöbb esetben nemcsak a cégek, de a kutatások is használják, például a kognitív neuropszichológia vagy a matematika.

A legnépszerűbb programnyelvek továbbra is a Javascript, HTML, CSS, SQL és a Java, de egyre több programnyelv tűnik fel a piacon. Így, ha valamelyik legújabb nyelvet sikerült elsajátítanod, akkor biztos, hogy sokkal magasabb lehet a fizetésed. Nagy a kereslet még a Python illetve a React és Angular szakemberekre is, így érdemes lehet ezeket megtanulnod, ha kissé feljebb tornáznád a fizetésedet.

A kimagasló fizetés titka? A bértárgyalás!

Ha már megvan a tudás és akár a szakmai tapasztalat is, akkor is fontos, hogy tudj bértárgyalni. Különösen figyelj arra, hogy egy cég milyen feltételekkel alkalmazna, és ha tudod, kerüld a bújtatott munkavállalást. A bejelentett, teljes állású munka, amely szinte 100 százalékban otthonról is elvégezhető, sokkal ritkább Magyarországon, mint külföldön. Hiába a sok ezer forintos fizetés, ha közben nem véd a munkajog, vagy nincs lehetőséged betegszabadságra, fizetett szabadságra menni.

A bértárgyalásról már ide kattintva olvashattál, azonban az alábbi tippeket ajánljuk:

  • Kutass fel a cégnél dolgozó ismerőseidet, hogy mennyit keresnek általában, vagyis, hogyan a piaci átlagnál jobban vagy rosszabbul.
  • Nézd meg a piaci átlagot, például a Bluebird oldalán, vagy a jelenlegi cikkünkből tájékozódva.
  • A jelenlegi fizetésedhez adj hozzá 30 százalékot – ez amolyan aranyszabály!

Ha kevesebbet ajánlanak, mint szeretnél, akkor pedig érdemes újra kiemelni a legfontosabbakat: hogy milyen nyelveket ismersz, milyen tapasztalatod van, és hogy ennyiért nem szeretnél munkahelyet váltani. Általánosságban elmondható, hogy minden cég tud többet ajánlani, mint amennyit először mondanak, így érdemes tovább puhatolózni.

Legfontosabb kulcspontok a legjobban fizető IT állásokról

A legfontosabb, hogy bármikor válthatsz frontendről backendre, vagy fordítva, esetleg a Cloud vagy a DevOps irányába. Ha ugyanis már rendelkezel egy stabil alaptudással, akkor sokkal gyorsabban és egyszerűbben tanulsz meg újabb és újabb programnyelveket. Bár a legtöbb informatikus állásnál már juniorként is bőven átlag feletti a fizetés, átlagosan bruttó 500.000-700.000 ezer forint környékén jár, de seniorként vagy vezetőként már bruttó 1.5-2 millió forint is lehet ez a szám. Legkeresettebb nyelvek az örök nyertes Java, JavaScript, de az olyan új nyelvekkel is érdemes lehet foglalkozni, mint a Perl vagy az F# – utóbbiak esetén azonnal a jelölt listák legtetejére repülsz!

Hasonló cikkek